Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
A Gyerekjátékban ezúttal a női vízilabdát mutatjuk be, ebben pedig Gangl Edina Európa-bajnok vízilabdázó, Bíró Attila szövetségi kapitány és az UVSE leány előkészítő csapata lesz a segítségünkre. Az adásból…
A Gyerekjátékban ezúttal Litkey Farkas világbajnok vitorlázó megtanítja nekünk a vitorlázás alapjait. Kiderül, hogyan irányítsuk a hajót, mire kell figyelni egy kezdő vitorlázónak. De megmutatjuk azt is…
Körmendi János bohózatai.
Magyarszurdok egy fillért sem kap a megyei költségvetési keretből, sőt úgy hallani, be szeretnék olvasztani a települést a szomszédos Tatárszegbe. A város megmentése érdekében a helyi múzeum igazgatója…
Rántott hús gluténmentesen amaránt körettel, Kókuszkrémes vöröslencse-leves, Bundázott padlizsán barnarizzsel és narancsos almacsatnival, Köles “túrógombóc”
A Ridikül 2021-es tavaszi évadában a nyolcadik életévét betöltő Ridikül, közel 1500 epizóddal a háta mögött továbbra is értékes emberekkel, sokunkat foglalkoztató témákkal és heti nyereményjátékkal várja nézőit…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
Életünket segítő, elgondolkodtató, a napot elindító útravaló a hét minden napján.
Szolgáltató magazin A műsor aktuális tájékoztatást ad a nyugdíjasokat érintő témákban. Hasznos információkkal, praktikus tanácsokkal segíti a mindennapjaikat. Radványi Dorottya vagy Banner Géza várja a nézőket…
A Mesterember című műsor nektek, pályaválasztó fiataloknak szól! Ötleteket adunk a hozzátok legközelebb álló szakma kiválasztásához. Hétről hétre jelentkező sorozatunkban a színes, érdekes és divatos mesterségek…
A mai műsorban Magyar Tekerőzenekar lesz a vendégünk.
Sorozatunkban olyan zenészekkel, énekesekkel, táncosokkal ismerkedhetnek meg, akiknek a tánc, az éneklés, a népzene nemcsak hagyományőrzés, hanem hivatás; maga az élet. Az indíttatás, a bejárt út mindenkinél…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…

A világ Vatikáni szemmel. Heti rendszerességgel jelentkező 23 perces magazinműsor, amely bemutatja Ferenc pápa mindennapjait, és aktuális vatikáni kulturális programokat ajánl a nézőknek.
A hazai világzenei színtér egyik legnépszerűbb énekesnője, aki tizennyolc éve áll színpadon. Hangját sokan ismerhetik a Besh o Dromból és a Makámból. Többek között Bobby McFerrinnel a híres amerikai dzsesszénekessel…
A kisfilmek olyan tanúságtételek, amelyekben egy-egy ember vall saját hitéről, életében történt fordulópont(ok)ról, és annak következményeiről istenkapcsolatában. A szereplők egyrészt olyan hétköznapi…
A századforduló magyar irodalmának varázslatos tollú mestere volt Csáth Géza. Az ő különös, tragikus sorsú alakjáról szól a tévéfilm, amely saját írásai alapján készült. Halála előtt életének fontosabb…
1. Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön 2. Újszülöttek erdeje 3. Európai Friss Csapat (saját és interjúalanyok youtube-os anyaga) 4. Az AMC és az OMME mézkampánya (saját és az interjúalany anyaga)
A Mesterember című műsor nektek, pályaválasztó fiataloknak szól! Ötleteket adunk a hozzátok legközelebb álló szakma kiválasztásához. Hétről hétre jelentkező sorozatunkban a színes, érdekes és divatos mesterségek…
A 13. születésnapját ünneplő Család-barát magazin az új évben új időpontban, 10.35-től várja a nézőket hétköznap a képernyők elé. Közéleti magazinunkban továbbra is foglalkozunk a mindennapokat érintő…
Az átkos kommunista időszak sötét évtizedeiben, ha meghallottuk a városnevet: Moszkva, görcsbe rándult a gyomrunk. A vörös birodalom, a kommunista terror, az ateista diktatúra falansztere, elnyomásunk…
Reziben a legtöbben a várat ismerik, bizonyára sokan jártak már az oda vezető tanösvényen is, de azt talán kevesebben tudják, hogy a faluban a régi parókiából átalakított turistaház kertjében mintagazdaság működik…
Rántott hús gluténmentesen amaránt körettel, Kókuszkrémes vöröslencse-leves, Bundázott padlizsán barnarizzsel és narancsos almacsatnival, Köles “túrógombóc”
"Tudják-e mi az esztena, a csorba, vagy a puliszka? Ettek-e már ordát, sütöttek-e kenyeret káposztalapin, merítettek-e már sóskútból, vagy borvízes forrásból? Ha nem, akkor kövessék nyomon a Gasztroangyalt…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Nóti Károly jelenetében egy házaspár nyugodt víkendére hirtelen beállít egy szélhámos házaspár és a férj szeretője is...
A barnaszén bányászatának jelentős szerepe volt Észak-Magyarország ipari- és társadalmi fejlődésében. Ez azonban sajnos már csak a múlt. Most Kántor-Müller Zsófi színésznő és Prakfalvi Péter geológus segítségével…
"Elindulni és hazatérni" A „Hazajáró” hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit…