A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak…
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Esztergomban épült Magyarország első fedett uszodája, amely 106 éves.
A szolnoki Tiszavirág híd történetét elmesélő film.
Szenes Iván mindenidők legjátszottabb szerzője. Több mint 2000 sláger, 200 színdarab, tucatnyi film és sok sikeres tévéműsor fűződik a nevéhez. Ha az utcai járókelőknek elkezdjük dúdolni örökzöldjei…
Egy film az ifjúkori fellángolásokról és az igaznak vélt szerelem kereséséről.
A műsorban megmutatjuk, hogyan készülnek a felnőtteknek szóló bábelőadások. Beszélgetünk az alkotókkal és bepillantást nyerhetünk a felkészülés folyamatába is. Láthatjuk, mennyire sokszínű ez a műfaj…
rendező: Mohácsi Szilvia, operatőr: Kormány Tibor, Szögi László „Abban a zenében hiszek, amelynek emberi tartalma, költőisége, komolysága és súlya van. Idegenkedem a mutatós külsőségektől, a szórakoztatástól…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
Az amerikai Woodside legendás síkvidéki nőstény gorillája, KOKO nem csak hogy beszélte az amerikai jelnyelvet, - körülbelül 1000 fogalom jelét használta - de ezt még megfejelte 2000 angol szóval is, amit a maga módján értett és használt…
Életünket segítő, elgondolkodtató, a napot elindító útravaló a hét minden napján.
Válogatás az utóbbi évtizedek legjobb magyar könnyűzenéiből.
A mai adásban a Skanzenben megrendezett, három napos népművészeti és neépzenei programról, a Pünkösdi Sokadalomról készített összeállításunkat láthatják, majd az Utolsó Óra programsorozat keretén belül magyarfrátai muzsikusokat mutatunk be…
Egyéb közreműködők: Felházy Zoltán, Borbély Jolán Száz éve született Mátyás István Mundruc, a Kalotaszegi legényes kiváló, nagytehetségű képviselője, akinek tánca Martin Györgynek köszönhetően mára világhíres lett…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Új főesperes-plébános Kolozsváron A szent zene titkainak nyomában Búcsújárás a felvidéki Bárkán
Olyan emberek portréja, akik életükkel, munkájukkal szűkebb és tágabb környezetükben elismerést vívtak ki és akiknek gondolkodását meghatározza keresztény hitük.
Elektra, a sorsüldözött görög királylány tragédiája elevenedik meg előttünk Psota Irén fantasztikus alakításában. Miután anyja, Klütaimnesztra megölte a trójai háborúból hazatért apját, Agamemnónt, a szenvedő…
Portréfilm a Csákánydoroszlón szolgálatot teljesítő Orsos Zoltán katolikus papról.
Az Öt kontinens – egy nemzet a világ magyarságát összefogó műsor. A világmagazin a híd és a közvetlen kapocs szerepét kívánja betölteni Magyarország és a világ különböző részein élő magyarság tagjai között…
Vörösmarty Mihályra emlékezünk a székesfehérvári Beszélő tárgyak kiállításon, a kápolnásnyéki Vörösmarty Gimnáziumban, Kupi László mecénás segítségével. Bemutatjuk Kerényi Ferenc kiállítását.
Barcelonában él és a Dán Királyság ottani konzulátusán irodavezetőként dolgozik Hegyeshalmy Johanna. Anyai felmenői közt tisztelheti a Pálóczi Horváth családot, akiknek nevéhez Örkény község legtöbb középületének…
Sina György és Türr István túlnyomó részt egy században éltek, de valószínű nem ismerték egymást. Az egyiknek Magyarországon, a másiknak Görögországban van emléktáblája. A magyaré a Korinthoszi csatornánál…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
Az Ízőrzők sorozattal ezúttal Nemesnádudvarra, a Baja közelében fekvő településre látogattunk el. A török idők után elnéptelenedett területre német telepesek költöztek, akik kiválóan értették a szőlőművelés minden csínját-bínját…
Mezőtárkányba az ott élők kedves meghívására látogattunk el az Ízőrzők műsorával, és bizony nem bántuk meg, mert vendégfogadóink legendás vendégszeretetét, odafigyelését a forgatás során mi magunk is érezhettük…
Az Országos Kéktúra Bajától Tokajig tartó szakaszán vándorolnak végig a film alkotói. Ezen az úton már nem tudott végig menni Rockenbauer Pál legendás csapata, mert sajnos közbeszólt a halál. De Bayerék…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Az Oscar-díjas filmrendező, Szabó István önéletrajzi ihletésű játékfilmje. Takó Bencét édesanyja egyedül neveli, amióta édesapja Budapest ostromakor meghalt. A példakép, az apa használati tárgyai, órája…
rendező: Dér András, operatőr: Dér Asia „Az építészet tér és idő kereszteződése – a teljesség” – állítja Sulyok Miklós a róla szóló portréfilmben. Élete és esztétikai érdeklődése szakrális gyökerű – tudományos…
rendező: Novák Lajos, Szabó Imre; operatőr: Novák Lajos, Novák Péter S., Szabó Imre A második világháború utáni magyar építészet kimagasló egyéniségéről készült portréfilm megismerteti a nézőt az alkotó…
A "Hazajáró" hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait…