Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Visszarepülünk az időben 40 évet. Vajon milyen kalandban volt része a történet írójának akkor, egy strandolás alkalmával?
Nagypapa vigyáz a három unokájára a nyári szünetben. A gyerekek unatkoznak, mert a nagypapának nagyon sok a dolga. Furfangos módon akarják rávenni őt arra, hogy játsszon velük.
A népszerű kívánságműsor már közel 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban a mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők…
Stalaov (Kálmán György), a volt haditengerész tiszt hossabb tengeri út után hazaérkezik. Lakásán távirat várja, amelyet régi jó barátja, Manya (Avar István) küldött. Manyával együtt tanultak a Haditengerészeti…
A Ridikül 2021-es őszi évadának készítői a tőlük megszokott minőségben, értékes emberekkel, sokunkat foglalkoztató témákkal és heti nyereményjátékkal várják hűséges és most csatlakozó nézőiket a képernyők elé…
Magyarország nemesi kúriái és kastélyai helyreállított szépségükben vagy málló romjaikban részei múltunknak, történelmünknek, mai életünknek és jövőnknek is. Mostani részben három Nyugat magyarországi…
A kőkorszak iránt érdeklődők szívesen látogatják az UNESCO világörökség részét képező Coa völgyi régészeti parkot, ahol több kőkorszaki barlangrajzot láthatnak. A Coa völgyének az a jellegzetessége, hogy…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációs kutatásokkal, eredményekkel valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.
1. Koronavírus Aktuális helyzet 2. A koronavírus elleni oltóanyag gyártása Oltóanyaggyártás. A járvány leküzdéséhez gyorsan nagy mennyiségű vakcinára van szükség. 3. Az új ausztrál médiatörvény tanulságai A…
Életünket segítő, elgondolkodtató, a napot elindító útravaló a hét minden napján.
Szolgáltató magazin A műsor aktuális tájékoztatást ad a nyugdíjasokat érintő témákban. Hasznos információkkal, praktikus tanácsokkal segíti a mindennapjaikat. Radványi Dorottya vagy Banner Géza várja a nézőket…
A Mesterember ezúttal a HÉV járművezetők életébe nyer bepillantást. Megismeri a szolgálatra jelentkezés folyamatát és megtudja, hányféle berendezés található a vezetőfülkében. Tudjátok, mi az az írásbeli…
A mai adásban a Szentendrén második alkalommal megrendezett Söndörgő Fesztiválról készített összefoglalónkat láthatják, majd az idei Mesterségek Ünnepének hangulatos forgatagában merülünk el.
A nyíregyházi Ethnokol együttest a népzene szeretete hozta össze, repertoárjuk azonban ennél jóval szélesebbé vált az évek során de oly módon, hogy mégsem hasonlottak meg önmagukkal. Ezt az érdekes, sokszínű…
A nyíregyházi Ethnokol együttest a népzene szeretete hozta össze, repertoárjuk azonban ennél jóval szélesebbé vált az évek során de oly módon, hogy mégsem hasonlottak meg önmagukkal. Ezt az érdekes, sokszínű…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Legyél Te is Angyalka Andula Zsuzsival, valamint Fiatalok az Élet Szolgálatában.
Nem csak azért érdemes valakiről portrét készíteni, mert híres, sok díjat nyert, okos vagy szép. Sokszor sokkal érdekesebb az olyan történet, ami azokról szól, akik nem mindig vannak a reflektorfényben, de életük példamutató…
Az 1920-as évek végén egy nehéz sorsú leány, aki természetesen "szegény, mint a templom egere", elhatározza, hogy a gazdasági világválság kellős közepén harcot indít a bankok - és egyúttal minden ellen, amit azok képviselnek…
Az Alpok-Duna-Adria című műsor a közös közép-európai gondolatiságot erősíti a bajor, a horvát, a szlovén, az olasz és a magyar televízió együttműködésével. A magazin a történelmileg is összetartozó régió…
Egy műsor már meglévő és leendő állatbarátoknak! Hétről-hétre bemutatunk ismert embereket kedvenceikkel és olyan sportokat, amelyekben állatok is részt vesznek. Ellátogatunk állatkertekbe és praktikus állatorvosi tanácsokat is adunk…
A Család-barát magazin minden hétköznap 10.25-től várja a nézőket a képernyők elé. Közéleti magazinunkban továbbra is foglalkozunk a mindennapokat érintő témákkal, a testi és lelki egészségünkkel, a családokat érintő napi kérdésekkel…
KÁEL CSABA filmrendező mondja a műsor bevezetőjében: "A közelmúltban töltöttem be hatvanadik életévemet. Ez egy elgondolkodtató állomása az ember életének. Nagyon örülök, hogy most, e műsor keretében kicsit…
A Fölszállott a páva hetedik évada ismét a gyermekekről szólt. De vajon ki segíti a felnövekvő generációt abban, hogy megismerjék a magyar népzenei és néptáncos hagyományvilágot, és életkori sajátosságuknak…
Zalamerenye Zalakaros közvetlen szomszédságában található, alig 170 lelkes zsáktelepülés. A csendes, erdőkben, forrásokban, vizekben gazdag faluban a régi idők emlékét ma is őrzi egy vízimalom, amelyet…
A Pilis különös atmoszférájú vidékén nem hétköznapi emberek élnek – röviden így összegezhetném, hogy milyen élményekkel tértünk haza Kesztölcről. A település őrzi szlovák nemzetiségi hagyományait. Az itt…
A garabonciás Hegyaljára menet útba ejti Torockószentgyörgyöt, majd a hegyaljai kis falvak, városok utcácskáit járva keresi, kutatja a történeteket, mondákat melyek átszövik a templomkerteket, temetőket, környező erdőket, dombokat…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Szenes Iván mindenidők legjátszottabb szerzője. Több mint 2000 sláger, 200 színdarab, tucatnyi film és sok sikeres tévéműsor fűződik a nevéhez. Ha az utcai járókelőknek elkezdjük dúdolni örökzöldjei…
A Ridikül 2021-es őszi évadának készítői a tőlük megszokott minőségben, értékes emberekkel, sokunkat foglalkoztató témákkal és heti nyereményjátékkal várják hűséges és most csatlakozó nézőiket a képernyők elé…
A Vas megyei Ostffyasszonyfa határában állt az I. világháború idejében az a hadifogolytábor, amely a térség egyik legnagyobb hasonló jellegű létesítménye volt. A tábor csúcsidőben 50.000 főt is befogadott…
A délvidéki Bánság, vagyis Temesköz déli végeibe, a Pancsovai-löszöshát délibábos rónájára látogat a Hazajáró. Elsőként Nándorfehérvárra, ahol a „Hunyadiak diadalmas hadai állottak őrt a Duna mentén és…
A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak…