A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak…
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
A Gyerekjátékban ezúttal Szász Kitti négyszeres freestyler lesz a főszereplő. Kitti arra vállalkozott, hogy egy egész osztályt megtanít a freestyle alapjaira. A gyerekek rengeteg trükköt elsajátítottak…
A Gyerekjátékban ezúttal az olimpiai bronzérmes, fedettpályás világbajnok súlylökőnk, Márton Anita lesz a Példakép. Az adásból kiderül; Anita hogyan szeretett bele az atlétikába, miért a súlylökést választotta…
Demjén Ferenc énekes, szövegíró, zeneszerző 2011 decemberében nagy sikerű koncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában.Felcsendültek az elmúlt 40 év slágerei és az új szerzeményekből is ízelítőt kapott a közönség…
Az idős falusi asszony, Szőcs Anna megözvegyül. Lánya, a fővárosban sikeres orvosként dolgozó Iza a temetés után kötelességtudóan magához költözteti az édesanyját. A két nő kapcsolata a világ felé látszólag…
Próbatételek kanyargós útján, egy különös világban járunk. A meséről mesélünk a Magyar Krónikában.
A Ridikül 2021-es őszi évadának készítői a tőlük megszokott minőségben, értékes emberekkel, sokunkat foglalkoztató témákkal és heti nyereményjátékkal várják hűséges és most csatlakozó nézőiket a képernyők elé…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
1. Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön 2. Újszülöttek erdeje 3. Európai Friss Csapat (saját és interjúalanyok youtube-os anyaga) 4. Az AMC és az OMME mézkampánya (saját és az interjúalany anyaga)
Életünket segítő, elgondolkodtató, a napot elindító útravaló a hét minden napján.
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
A Mesteremberben egy biciklisfutár mindennapjait mutatjuk be. Vajon milyen trükkökkel lehet túlélni 12 telet, ha valaki ezt a munkát végzi? Egyáltalán: miért évszakban mérik az időt a futárok? Mi mindent…
2010-ben első alkalommal Heted7Vigasság kulturális, művészeti és hagyományőrző fesztivált a Börzsöny völgyében.A fesztiválról készített összefoglalót láthatják most.
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
Reformáció napján D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök segítségével járjuk körbe, mit is jelentett egykor és ma a reformáció. A Luther Márton által a wittenbergi vártemplom külső kapujára kiszögezett…
A KOLÉV, azaz Komisznak Lenni Életveszélyes nevű szervezet célkitűzése, hogy az emberi komiszságot megszüntesse, illetve a komisz ember elnyerje méltó büntetését a KOLÉV sajátos igazságszolgáltatása folytán…
A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációs kutatásokkal, eredményekkel valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.
A Család-barát magazin minden hétköznap 10.25-től várja a nézőket a képernyők elé. Közéleti magazinunkban továbbra is foglalkozunk a mindennapokat érintő témákkal, a testi és lelki egészségünkkel, a családokat érintő napi kérdésekkel…
Abasáron, a Szent István örökségét továbbvivő Aba Sámuel udvarháza állt, a monda szerint itt is temették el királyunkat. Hazánkban páratlan kincsként megmaradtak a palota maradványai, amelyet a falu központjában ma is meg lehet tekinteni…
Kakasd Tolna megyében, Szekszárd és Bonyhád között, a 6-os számú főút mentén található. Központjának meghatározó épületét, a Faluházat Makovecz Imre tervezte. Két tornya a község két nemzetiségét jelképezi…
A garabonciás Sáros vármegyében, a magyar gascogne-ban, a szabadság földjén folytatja a barangolását, a múlt titkainak, legendáinak fürkészését. Sáros várától indul útnak, majd Kisszebenben utcáin bandukol…
Ugron Zsolna író a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett kétszeres Kossuth-díjas színművésszel , Törőcsik Marival beszélget. Arról, hogy milyen volt megélni, hogy huszonéves kora óta…

Gyulai Líviusz szárnyaló képzeletével, ritka mesterségbeli tudásával alkotott műveit – lényéhez hasonlóan – jóra való humor, bölcs irónia és az emberek iránt érzett megbocsátó szeretet hatja át. A filmben rá emlékezünk…
A Ridikül 2021-es őszi évadának készítői a tőlük megszokott minőségben, értékes emberekkel, sokunkat foglalkoztató témákkal és heti nyereményjátékkal várják hűséges és most csatlakozó nézőiket a képernyők elé…
A Klasszikusok délidőben műsorán Várjon Dénes és a Bécsi Kamarazenekar 2021 májusában rendezett hangversenyének második részét láthatják az érdeklődők. „Két csodagyerek, korai kompozíciók, érett pillanatok”…
Korábbi túráink során megtapasztalhattuk már a Görgényi-havasok misztikumát az északi és központi tömbjén. Most féltve őrzött titkai nyomába eredünk a Libántól a Bucsin-tetőig húzódó déli andezit boltívére…