Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Foglalkozásokat bemutató sorozat gyerekeknek
Baltazár megmutatja, melyik állat melyiket eszi meg. Egy táplálékhálót is készít.
Szenes Iván mindenidők legjátszottabb szerzője. Több mint 2000 sláger, 200 színdarab, tucatnyi film és sok sikeres tévéműsor fűződik a nevéhez. Ha az utcai járókelőknek elkezdjük dúdolni örökzöldjei…
Zojka, azaz Zoja Gyenyiszovna a huszadik század húszas éveinek Moszkvájában varrodát nyit, hogy talpon maradhasson a történelem változó díszletei közepette is. Az előkelő lakásban, a varroda cégére és…
Férfiak a hivatásukkal, az előítéletek ellen.
A Ridikül 2021-es őszi évadának készítői a tőlük megszokott minőségben, értékes emberekkel, sokunkat foglalkoztató témákkal és heti nyereményjátékkal várják hűséges és most csatlakozó nézőiket a képernyők elé…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
Az amerikai Woodside legendás síkvidéki nőstény gorillája, KOKO nem csak hogy beszélte az amerikai jelnyelvet, - körülbelül 1000 fogalom jelét használta - de ezt még megfejelte 2000 angol szóval is, amit a maga módján értett és használt…
Életünket segítő, elgondolkodtató, a napot elindító útravaló a hét minden napján.
Szolgáltató magazin A műsor aktuális tájékoztatást ad a nyugdíjasokat érintő témákban. Hasznos információkkal, praktikus tanácsokkal segíti a mindennapjaikat. Radványi Dorottya vagy Banner Géza várja a nézőket…
Bocskás, sajtár, káferka, tőtike – egy kádármester mindennapi szóhasználatában biztos, hogy ezek a szavak is szerepelnek. A kádár ugyanis nemcsak hordókat készít, javít, hanem minden olyan edényt, ami a borászatban használatos…
Sorozatunkban olyan zenészekkel, énekesekkel, táncosokkal ismerkedhetnek meg, akiknek a tánc, az éneklés, a népzene nemcsak hagyományőrzés, hanem hivatás; maga az élet. Az indíttatás, a bejárt út mindenkinél…
Sorozatunkban olyan zenészekkel, énekesekkel, táncosokkal ismerkedhetnek meg, akiknek a tánc, az éneklés, a népzene nemcsak hagyományőrzés, hanem hivatás; maga az élet. Az indíttatás, a bejárt út mindenkinél…
A Duna Televízió Dankó Pista emlékére rendezett nótaénekes vetélkedőjének fellépői közül a mai adásban B. Tóth Magda, Bokor János, Csala Judit és Marót Nóra énekel Déki Lakatos Sándor és zenekara kíséretével…
A Duna Televízió Dankó Pista emlékére rendezett nótaénekes vetélkedőjének fellépői közül a mai adásban Baracskay Tibor, Kovács Marika, Bussay Antal és Ötvös Klára énekel Déki Lakatos Sándor és zenekara kíséretével…
A Katolikus krónika olyan magazin műsor, amelyben tartalmas riportfilmeket láthat a néző. Egy-egy érdekes, hiteles ember, egyházi közösségek bemutatása, karitatív kezdeményezések, vagy kulturális örökségünk…
Nem csak azért érdemes valakiről portrét készíteni, mert híres, sok díjat nyert, okos vagy szép. Sokszor sokkal érdekesebb az olyan történet, ami azokról szól, akik nem mindig vannak a reflektorfényben, de életük példamutató…
Magdához, a szép, fiatal, magányosan élő színésznőhöz váratlan látogató érkezik. Az ismeretlen férfi különös történettel áll elő. Él a városban egy férjes asszony, aki szakasztott mása a színésznőnek, és akihez intim szálak fűzik…
Az Öt kontinens – egy nemzet a világ magyarságát összefogó műsor. A világmagazin a híd és a közvetlen kapocs szerepét kívánja betölteni Magyarország és a világ különböző részein élő magyarság tagjai között…
Válogatott interjúk a művészet és kultúra érdekes témáiból.
Az amerikai Woodside legendás síkvidéki nőstény gorillája, KOKO nem csak hogy beszélte az amerikai jelnyelvet, - körülbelül 1000 fogalom jelét használta - de ezt még megfejelte 2000 angol szóval is, amit a maga módján értett és használt…
A Család-barát magazin minden hétköznap 10.25-től várja a nézőket a képernyők elé. Közéleti magazinunkban továbbra is foglalkozunk a mindennapokat érintő témákkal, a testi és lelki egészségünkkel, a családokat érintő napi kérdésekkel…
Aldebrő Heves megyében, Gyöngyös és Füzesabony között félúton található kicsi, de annál több értéket őrző település. A Gazdaházba betérők a huszadik század elejét idéző berendezési tárgyakon keresztül…
Tiszapüspöki Szolnok közelében, a Tisza ölelésében fekvő, csendes zsáktelepülés. A községbe érkezve máris a Farkasdomb Tájházhoz érkezünk, amely a falu turisztikai központja. Kiállítások, a régi alföldi…
A garabonciás folytatja kalandozását, Alsó-Zemplén tájait járva kutatja a múlt titkait, legendáit. Dobó István szülőfalujából, Dobóruszkából indul útnak, majd a Bodrog lassú hömpölygését követve Bodrogszerdahelyen…
A Duna Televízió Dankó Pista emlékére rendezett nótaénekes vetélkedőjének fellépői közül a mai adásban B. Tóth Magda, Bokor János, Csala Judit és Marót Nóra énekel Déki Lakatos Sándor és zenekara kíséretével…
A film egyike a legsikeresebb magyar vígjátékoknak. A tizedes és társai a II. Világháborúban egy olyan helyen próbálják meg túlélni a vészterhes időket, ahol az oroszok már a spájzban vannak, míg a németek az ebédlőben ütnek tanyát…
A Ridikül 2021-es őszi évadának készítői a tőlük megszokott minőségben, értékes emberekkel, sokunkat foglalkoztató témákkal és heti nyereményjátékkal várják hűséges és most csatlakozó nézőiket a képernyők elé…
rendező: Szalay Péter, operatőr: Szalay Péter, Nagy Ernő Képzőművész pályája során következetesen és hűségesen viszonyul környezetéhez és önnön sorsához. Felsőbb tanulmányai ellenére örök autodidakta…
Az Északkeleti-Kárpátok határláncolatában emelkedő Csergő-hegytömb rétekkel és Tátra-látó ormokkal díszített bérceire indul a Hazajáró. Sáros csendes háborítatlanságot sugárzó tájéka a patinára vágyó vándorok kiváló menedékhelye…