A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak…
Weöres Sándor Öröklét című versét Kerekes Éva adja elő.
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Zenei oktató sorozat gyerekeknek Tibus bohóc szeretne megtanulni dobolni, talál is egy kislányt, aki vállalkozik erre.
Szenes Iván minden idők legjátszottabb és egyik legnépszerűbb szerzője. Több mint 2000 sláger, 200 színdarab, tucatnyi film és sok sikeres tévéműsor fűződik a nevéhez. Immáron tízedik alkalommal csendülnek…
A XX. századdal egyszerre érkezik Magyarországra Dóra és Lili, az egymástól csecsemőkorukban elválasztott ikerpár, akik azóta is külön utakon járnak. Dóra egy könnyelmű szélhámosnő, Lili pedig anarchista…
Ridikül, minden ami belefér! – jól ismeri már mindenki a szlogent. A Ridikül túl 1600 adás után a 2022-es évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat, amellyel hűséges…
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József?…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Almáriumunk egyedi válogatás az MTVA gazdag archívumának kincseiből. E hónapban témánk: Valentin-Bálint és ehhez kapcsolódóan a szerelem. Újra láthatunk Mazsolát és Manócskát tévémacival, régi Híradó részleteket…
A romantika kora a táncban a magyar nemzeti karaktert vélte felfedezni, különösen a „katonatáncban”. Így alakult ki a verbunkosból a jellegzetesen magyarnak tartott palotás.
(Zoboraljai lakodalmas - 2010.06.06-i adás) A mai adásban a zoboraljai lakodalmi szokásokkal ismerkedhetünk meg, a jegyváltástól kezdve, a bokrétakötésen, dunna kikérésen át, egészen a szülői háztól való búcsúig…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akinek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akinek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Weöres Sándor Öröklét című versét Kerekes Éva adja elő.
Riportok, portrék, összefoglalók – pillanatképek a világról, katolikus szemmel. Hiteles emberek, egyházi közösségek, karitatív kezdeményezések, kulturális örökségünk bemutatása a liturgikus év menetéhez igazodva…
BODAJK SEGÍTŐ SZŰZ MÁRIA-KEGYHELY
(2022.09.18-i adás) A magyarországi ortodox egyházak lelkiségi és hírműsora. Beszámol a különböző nyelvű és hagyományú közösségek ünnepeiről, mindennapjairól, történelmi és kulturális örökségéről. Bemutatja…
Hazánk több mint ezer éve a keresztény Európa része, a vallási értékek olyan tárháza, ami lépten nyomon elbűvöli felfedezőjét. Ez az utazás találkozás Istennel és önmagunkkal egy meghitt templom csendjében…
Középpontban a festői Mátra önkéntesei: Gyöngyösön és környékén kalandoztunk. Szó se róla, nem unatkoztunk. Négy olyan megható és érdekes történet következik, amelyeknek a közös nevezője az önzetlenség…
Egy éjszaka két tizenéves fiú birtokba veszi a városka postájának telefonvonalait - mindent lehallgatnak, átvesznek és továbbítanak. Egy éjszaka alatt akarják rendbe tenni a városka dolgait. A felnőttek…
Hat nemzetiség hét nyelven beszélő műsora, amely a bolgárok, görögök, lengyelek, örmények, ruszinok és ukránok mindennapjaiba nyújt betekintést, mutatja be sokszínű kultúrájukat. 2022. január 28-tól új időpontban, pénteken 07…
Főmenü kísérő műsora, melyben a nézők bejárhatják az országot, hogy megtudják: honnan jönnek a legjobb hazai termékek, és alapanyagok.
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek- helyenként onnan, ahol csak a madár jár…
A Család-barát című műsor hozzánőtt a családok mindennapjaihoz. A műsor készítői azt szeretnék, ha minél több otthonba eljutna a magazin, ezért a délelőtti sugárzást követően délután a Duna World, illetve…
Az Ízőrzők stábja ezúttal a Nagykunságba, Kunhegyesre látogatott. Az ország legnagyobb befogadóképességű, kéttornyú református templomával szemben a városháza és a májustól októberig pompázó, mintegy négyezer…
Létavértes Debrecentől 24 km-re fekszik, Hajdú-Bihar megyében. Hagyományos ételeik közül megismerhetjük a kukóleves, a krumplis dübbencs, az öreg lebbencs, az édes kukoricamálé, a pulykahúsos kovászolt…
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak…
Főmenü kísérő műsora, melyben a nézők bejárhatják az országot, hogy megtudják: honnan jönnek a legjobb hazai termékek, és alapanyagok.
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akinek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akinek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Szórakoztató összeállítás Bánki Iván által rendezett műsorokból.
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József?…
Ridikül, minden ami belefér! – jól ismeri már mindenki a szlogent. A Ridikül túl 1600 adás után a 2022-es évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat, amellyel hűséges…
Az m1 Szabadság tér '89 című műsora egy éven át hétről hétre arra vállalkozik, hogy újra kinyissa 1989, azaz a rendszerváltoztatás negyed századdal ezelőtti aktáit. Napilapokat, híradó részleteket, titkos…
Elindulni és hazatérni" A „Hazajáró” hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit…