A Hargita-hegység vulkáni kúpjairól leszaladó két Homoród szabdalta tájegység természeti és néprajzi szempontból ma is igen változatos. A homorú völgyek falvaiban közel húszezer, többségében székely ember éli küzdelmes életét…
Móra Ferenc A cinege cipője című versét Eke Angéla mondja el.
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába. műsorvezetők:…
A májusi híradó műsorvezetője Kótyavetye kapcsolja a helyszíni tudósítót, Baltazárt, aki a Lajos-forrás környékén kutat erdei állatok után.
A rákosi vipera faj megmentésére, egy Rákosivipera-védelmi Központ működik a kiskunsági Nepzeti Parkban. Ezt mutatja be Baltazár.
Vidám pillanatoknak lehetünk tanúi. Vígjátékok, kabarétréfák, filmrészletek és örökzöld slágerek idézik fel Békeffi István munkáit a tanú és társ, Kellér Dezső ajánlásával.
Delilah Kerr táncosnőt meggyilkolják. A gyanú szeretőjére, Leonard Stephardra (Lőte Attila) terelődik, aki hosszú beszélgetés után tanúvallomást tesz Murvich ügyészségi főnyomozónál (Bárdy György). Csak…
Nem ellenséggel paktáló, elvetemült gazemberek, akik haszonlesésből lettek árulók, hanem bátor és önfeláldozó hősök, akik életüket kockáztatták hazánkért. Az első magyar kémekről szól mai kisfilmünk.
Női talkshow a Duna Televízióban 2018-ban is fontos témákról szól a Ridikül női beszélgető műsora, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról. Szó esik…
Műsorvezető: Csőre Gábor Vendég: Dr. Minya Károly nyelvész Érdekes példákon keresztül mutatjuk be, hogyan változtathatja meg a vessző egy mondat értelmét. Átnézzük, hogy mikor kell vesszőt tennünk az és, illetve a vagy elé…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Almáriumunk egyedi válogatás az MTVA gazdag archívumának kincseiből. E hónapban témánk: Valentin-Bálint és ehhez kapcsolódóan a szerelem. Újra láthatunk Mazsolát és Manócskát tévémacival, régi Híradó részleteket…
A mai adásban Martin Györgyre, Tinka bácsira emlékezünk, aki élete során három életre is elegendő kutatói anyagot halmozott fel. Az ő és kutatótársai munkája nélkül sem a magyar tánckutatás, sem a magyar táncházmozgalom nem létezne…

A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akinek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akinek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Móra Ferenc A cinege cipője című versét Eke Angéla mondja el.
A világ Vatikáni szemmel. Heti rendszerességgel jelentkező 23 perces magazinműsor, amely bemutatja Ferenc pápa mindennapjait, és aktuális vatikáni kulturális programokat ajánl a nézőknek.
Amit a Szentírás üzen mindenkinek. Vasárnapi evangélium és hozzá fűzött személyes gondolatok, világos magyarázatok, katolikus papoktól.
Templomismertető, Nógrád, Nagyboldogasszony-templom
Barcza Máté családos diakónussal beszélgetünk életéről, istenkereséséről, az általa megtett útról és szolgálatáról.
Miért engedi meg Isten a rossz jelenlétét a világban? Miért hagyja szenvedni az ártatlanokat? Ezeket a kérdéseket tették fel a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium 10-es diákjai iskolalelkészüknek…
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József?…
Delilah Kerr táncosnőt meggyilkolták. Csak Harrison ügyész (Sinkovits Imre) az, akinek kétségei vannak a bűnügyet illetően, hiszen a bizonyítékok nem egy irányba mutatnak. Szerencsére akadnak még segítői…
A műsorban három egyház püspökei beszélgetnek aktuális kérdésekről.
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek- helyenként onnan, ahol csak a madár jár…
A Család-barát című műsor hozzánőtt a családok mindennapjaihoz. A műsor készítői azt szeretnék, ha minél több otthonba eljutna a magazin, ezért a délelőtti sugárzást követően délután a Duna World, illetve…
Bánk bán ősi földje, amit a Merse család birtokolt, Divald Kornél leírt és Szinyei Merse Pál megfestett. A Sáros és Szepes határán húzódó Branyiszkói-hegység máig megőrizte fenyves erdőit, bizarr sziklaformációit, szurdokait és barlangjait…
Nagyhegyes Hajdú-Bihar megyében, a Hortobágy keleti szélén, Debrecen és Hajdúszoboszló közelében található, 2022-ben 70 éves születésnapját ünneplő község. Tiszta, rendezett utcái mellett nagy területen…
Budajenő a Zsámbéki medence szép fekvésű községe, ahol az emberek még együtt élnek a természettel, a lakosság, a mezőgazdasági földek és az erdők egyforma arányban osztoznak a területen. Több műemlékkel…
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akinek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akinek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József?…
Női talkshow a Duna Televízióban 2018-ban is fontos témákról szól a Ridikül női beszélgető műsora, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról. Szó esik…
Irén, az egyedül élő óvónő egy mini lakáshoz jut eltartási szerződéssel. Viszonya a nős Attilával ezután sem rendeződik, mert a férfi nem akar válni. Ám hogy lelkiismeretét megnyugtassa, segít Irénnek nagyobb lakáshoz jutni…