Hamvas Bélát a legtöbben a Bor filozófiája kapcsán ismerik. Ez azonban csak ízelítő egy olyan életműből, amely a mély tanítást lírai szépséggel egyesítve emeli a magyar lelket az eredeti, egyetemes és szent tudás megértése felé…
Petőfi Sándor Szeptember végén című versét Barbinek Péter adja elő.
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába. műsorvezetők:…
Ha nyitott szemmel járunk az erdőben, számtalan nyomot fedezhetünk fel, amelyeket állatok hagytak maguk után.
Minden állatban van valami furcsa. Baltazár a Veszprémi Álltakertben szétnézett és néhány állatot jobban megvizsgált, akikről érdekes dolgokat mesél.
Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
"...hogy egy bizonytalan álorcát a késő világ ne csudáljon..." A filmsorozat dokumentumszövegek, önéletírások, levelek felhasználásával rajzolja meg a történelmi személyek portréját. Lotz Károly a 19.század…
Vörös Imrének barátja állást kínál Budapesten, de ő lemegy Szentgyörgyre, mert onnan kapja az ösztöndíjat. A falu lakosai kedvezően fogadják, a vezetők hozzáállása nem egyértelmű. Ezért barátnője tanácsát…
Női talkshow a Duna Televízióban 2018-ban is fontos témákról szól a Ridikül női beszélgető műsora, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról. Szó esik…
Műsorvezető: Csőre Gábor Vendég: Dr. Minya Károly nyelvész Érdekes példákon keresztül mutatjuk be, hogyan változtathatja meg a vessző egy mondat értelmét. Átnézzük, hogy mikor kell vesszőt tennünk az és, illetve a vagy elé…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációs kutatásokkal, eredményekkel valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Almáriumunk egyedi válogatás az MTVA gazdag archívumának kincseiből. E hónapban témánk: Valentin-Bálint és ehhez kapcsolódóan a szerelem. Újra láthatunk Mazsolát és Manócskát tévémacival, régi Híradó részleteket…
Sorozatunkban olyan zenészekkel, énekesekkel, táncosokkal ismerkedhetnek meg, akiknek a tánc, az éneklés, a népzene nemcsak hagyományőrzés, hanem hivatás; maga az élet. Az indíttatás, a bejárt út mindenkinél…
Az Ifjú Szívek Táncegyüttes műsora húros hangszerekre, ütőkre és zongorára.
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akinek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akinek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Petőfi Sándor Szeptember végén című versét Barbinek Péter adja elő.
Legyél Te is Angyalka Andula Zsuzsival, valamint Fiatalok az Élet Szolgálatában.
A keresztény közösségek friss hírei és eseményei, aktuális kérdései és vitatémái, missziós küldetésük sikerei és nehézségei itthon és a nagyvilágban, kitekintéssel mindazokra a más vallásokra, amelyekkel…
Műsorunk első felében a transzplantáció világába kalauzolunk el titeket. Ismerjétek meg azokat az önkénteseket, akik a saját veséjüket adták oda a szeretteik gyógyulása érdekében, köztük azt az édesanyát…
A Kéktiszta szerelem egy kivételesen szép lírai film a gyári munkások kemény munkával telt nehéz életéből vett emberi mozzanatokról. De a szerelem képes mindent legyőzni, ahogyan a Törőcsik Mari és Latinovits…
Alpok- Duna-Adria - HORVÁT STÁCIÓK Az Alpok, a Duna és az Adria mentén fekvő országok közös magazinja. Németország idén áprilisban végleg befejezi az atomenergia-termelést. A hónap közepén leállítják…
A szeretet szolgálatában - portréfilm Balázs József borsodbótai plébánosról
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek- helyenként onnan, ahol csak a madár jár…
A film Nógrád megye 20 középkori templomát mutatja be.
RUDOLF MIHÁLY építész mondja a műsor bevezetőjében: "40 éve dolgozom építészként, és szerintem az építészet egyik legfontosabb feladata a hely megtalálása. Egy olyan utazásra szeretném most elhívni önöket…
Lajoskomárom hazánk egyik legfiatalabb községe. A Fejér megye délnyugati részén található település Mezőkomáromtól 5, Dégtől 7 kilométerre fekszik. 1802-ben a Batthyány család hozta létre, azzal a szándékkal…
Fülöp Hajdú-Bihar megyében, a keleti országhatár mentén található község. Kétezren sem lakják, mégis három temploma, és egy szép kápolnája is van. Bánházán, a falu egyik csendes szegletében nemrégiben…
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akinek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akinek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
2017-ben immáron hetedik éve került megrendezésre a Szenes Iván emlékkoncert, ami az első pillanattól kezdve tömegeket vonz - a mára már Szenes Iván nevét viselő tér évről-évre megtelik a zeneszerető közönséggel…
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József?…
Női talkshow a Duna Televízióban 2018-ban is fontos témákról szól a Ridikül női beszélgető műsora, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról. Szó esik…
A békeszerződés aláírása után a magyar parlament gyászülést tartott, ezrek vonultak az utcára, szervezetek alakultak a kialakult helyzet ellen. Teleki Pál, Bethlen István, Klebelsberg Kúnó azonnal a nemzetépítés…
A "Hazajáró" hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait…