Charles Baudelaire Találkozás egy ismeretlennel c. versét Básti Lajos adja elő.
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába.
A dinnyési várparkban a magyar várakat olyan pompájukban látjuk, ahogyan csak a régi képek emlékeznek rájuk.
Budapest egyik kerületében mindent a gyerekek irányítanak. Vajon igaz ez a történet? A film a Gyermekvasút munkáját mutatja be.
Szenes Iván minden idők legjátszottabb szerzője. Több mint 2000 sláger, 200 színdarab, tucatnyi film és sok sikeres tévéműsor fűződik a nevéhez. Ha az utcai járókelőknek elkezdjük dúdolni örökzöldjei valamelyikének…
Kapor Ádám váltóőr és élettársa előtt felcsillan a remény: életkoruk okán akár bekerülhetnének a városi szegényházba. Csak az az akadály, hogy soha nem volt pénzük eddig összeházasodni, márpedig oda csak…
Kubassek János szakértő segítségével végigkövetjük Teleki Sámuel Afrika kutató, felfedező életét és munkásságát.
Női talkshow a Duna Televízióban 2018-ban is fontos témákról szól a Ridikül női beszélgető műsora, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról. Szó esik…
Műsorvezető: Csőre Gábor Vendég: Dr. Minya Károly nyelvész Érdekes példákon keresztül mutatjuk be, hogyan változtathatja meg a vessző egy mondat értelmét. Átnézzük, hogy mikor kell vesszőt tennünk az és, illetve a vagy elé…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába.
A dinnyési várparkban a magyar várakat olyan pompájukban látjuk, ahogyan csak a régi képek emlékeznek rájuk.
Budapest egyik kerületében mindent a gyerekek irányítanak. Vajon igaz ez a történet? A film a Gyermekvasút munkáját mutatja be.
Magyar közösségek már csak elvétve élnek a Vág és a Nyitra közti dombvidéken. De emlékeink még itt vannak. Ódon kastélyok, amik éltetik még a régi magyar nemesi birtokosok, az Andrássyak, az Eszterházyak…
1. Koronavírus Aktuális helyzet 2. A koronavírus elleni oltóanyag gyártása Oltóanyaggyártás. A járvány leküzdéséhez gyorsan nagy mennyiségű vakcinára van szükség. 3. Az új ausztrál médiatörvény tanulságai A…
Európa legnagyobb és leglátványosabb hidrotermális barlangja a Molnár János-barlang. A film a barlang feltárását végző búvárok munkáját követve mutatja be fővárosunk e páratlan kincsét.
A mai adásban megalakulásának harmincadik évfordulója alkalmából a Barozda együttest köszöntötték Csíkszeredán. Forgatócsoportunk ennek kapcsán készített sajátos portrét az együttesről, bemutatva a múltat és a jelent…

A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Charles Baudelaire Találkozás egy ismeretlennel c. versét Básti Lajos adja elő.
Budapest VII. kerületében, a Rákóczi út közelében található a Rózsák tere. Nem mindig volt ilyen gyönyörű neve ennek a helynek. Filmünkben Dolhai Attila színművész kalauzolásával ismerjük meg a tér és…
A keresztény közösségek friss hírei és eseményei, aktuális kérdései és vitatémái, missziós küldetésük sikerei és nehézségei itthon és a nagyvilágban, kitekintéssel mindazokra a más vallásokra, amelyekkel…
A körtvélyesi csíny, egy képviselőválasztási csalás történetét meséli el egy szerelmi szál beiktatásával, rendkívül tanulságosan és szórakoztatóan. A tévéjáték Mikszáth Kálmán Két választás Magyarországon című regényének alapján készült…
Honnan erednek és mit jelentenek történelmi keresztneveink? Hogyan hat a legtöbbször hallott szó, a saját nevünk az életünkre? Rímel-e a nevünk jelentése mindarra, ahogyan élünk? A sorozat epizódjai erre…
Alpok-Duna-Adria - SZAMÁRTEJ, A FEHÉR ARANY Az Alpok, a Duna és az Adria mentén fekvő országok közös magazinja. A szamártejet már az ókorban is ismerték, hiszen kifejezetten jól emészthető, összetevőit…
A szeretet szolgálatában - portréfilm Balázs József borsodbótai plébánosról
Az Öt kontinens – egy nemzet a világ magyarságát összefogó műsor. A világmagazin a híd és a közvetlen kapocs szerepét kívánja betölteni Magyarország és a világ különböző részein élő magyarság tagjai között…
Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
A Család-barát adásaiban izgalmas, gondolatébresztő beszélgetéseket, hasznos információkat hallhatnak a Duna nézői minden hétköznap délelőtt. A műsorban szó esik aktualitásokról, a család élet kérdéseiről…
Széchényi Ferencné Gróf Festetics Julianna rajongott a természettudományokért, ásványokat, növényeket gyűjtött. Az ő gyűjteményének köszönhetően jött létre 220 évvel ezelőtt a Magyar Nemzeti Múzeum természettudományos részlege…
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A mai estén Alfonzó feledhetetlen jeleneteiből válogatunk.
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József?…
Női talkshow a Duna Televízióban 2018-ban is fontos témákról szól a Ridikül női beszélgető műsora, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról. Szó esik…
2018-ban Baráti Kristóf Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Összkiadás élőben című sorozatának egyik főszereplőjeként Mozart összes hegedűversenyét játszotta végig három est leforgása alatt, a Prague Philharmonia kíséretével…
Az Opera játszóhelyeiről jelentkezik hétvégenként kulturális magazinműsorunk. A Magyar Állami Operaház televíziós magazinja az adott hét színpadi előadásait, a készülő produkciók próbafolyamatait szemlézi…