Kun Miklós, a Széchenyi-díjas történész gazdagon illusztrált dokumentumfilm-sorozata igyekszik megfejteni az elmúlt évszázad titkait.
Charles Baudelaire Találkozás egy ismeretlennel c. versét Básti Lajos adja elő.
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába.
A bajnai Sándor-Metternich-kastélyban élt Sándor Móric gróf, aki a kastély erkélyéről leugratott a lovával. Vajon ez a történet igaz vagy hamis?
Kiskőrösön, a János Vitéz Látogatóközpontban találkozik Mili János Vitézzel.
Vidám, zenés műsor Kovács Kati és Haumann Péter műsorvezetésével.
Radnóti Szűts Gábor, egykori főispán, özvegyember, visszavonultan él kúriájában. A házat dirigáló rokonnak, Lili néninek legfőbb gondja, hogy az idősebbik leányt, a szép Marát férjhez adja. Margittay Balázs…
Karinthy Frigyes Előszó c. versét Cserhalmi György adja elő. Karinthy Frigyes /1887-1938/.
A műsor a magyar színjátszás kezdeteit mutatja be. A Budai Várszínház létrejöttének körülményeit, az első bemutatóját, melyet az első magyar - Kelemen László vezette - színtársulat mutatott be. Az első…
Női talkshow a Duna Televízióban 2018-ban is fontos témákról szól a Ridikül női beszélgető műsora, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról. Szó esik…
Műsorvezető: Csőre Gábor Vendég: Dr. Minya Károly nyelvész Érdekes példákon keresztül mutatjuk be, hogyan változtathatja meg a vessző egy mondat értelmét. Átnézzük, hogy mikor kell vesszőt tennünk az és, illetve a vagy elé…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába.
A bajnai Sándor-Metternich-kastélyban élt Sándor Móric gróf, aki a kastély erkélyéről leugratott a lovával. Vajon ez a történet igaz vagy hamis?
Kiskőrösön, a János Vitéz Látogatóközpontban találkozik Mili János Vitézzel.
1. Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön 2. Újszülöttek erdeje 3. Európai Friss Csapat (saját és interjúalanyok youtube-os anyaga) 4. Az AMC és az OMME mézkampánya (saját és az interjúalany anyaga)
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
A téma kapcsán szó lesz a "nyitott" és "zárt" házasságokról, a testvérek kapcsolatát öntudatlanul megrontó szülői magatartásról és a féltékenység egy kevésbé bevallott fajtájáról is...
Sorozatunkban olyan zenészekkel, énekesekkel, táncosokkal ismerkedhetnek meg, akiknek a tánc, az éneklés, a népzene nemcsak hagyományőrzés, hanem hivatás; maga az élet. Az indíttatás, a bejárt út mindenkinél…
A mai adásban az „Őseink zenéje” népzenei találkozó résztvevői közül a vajdasági zenészeket mutatjuk be.
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Charles Baudelaire Találkozás egy ismeretlennel c. versét Básti Lajos adja elő.
Nem csak azért érdemes valakiről portrét készíteni, mert híres, sok díjat nyert, okos vagy szép. Sokszor sokkal érdekesebb az olyan történet, ami azokról szól, akik nem mindig vannak a reflektorfényben, de életük példamutató…
A SIKER AZ ÚRISTENNÉL VAN – Szabó Péntek Réka hitoktató bizonyságtétele NÉMET AJKÚ GYÜLEKEZET BUDAPESTEN – Búcsúzik Magyarországtól Barbara Lötzsch evangélikus lelkész LESZÜLETETT ÉNEKEK - Gulyás Anna…
Anne és a nős Leonard szökésben vannak. Doverbe igyekeznek, hogy elhagyva Angliát, új életet kezdjenek együtt Európában. A Doverbe vezető úton eltévedve egy házhoz érkeznek, melyről kezdetben mindketten azt hiszik, hogy szálloda…
Honnan erednek és mit jelentenek történelmi keresztneveink? Hogyan hat a legtöbbször hallott szó, a saját nevünk az életünkre? Rímel-e a nevünk jelentése mindarra, ahogyan élünk? A sorozat epizódjai erre…
Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
A Család-barát adásaiban izgalmas, gondolatébresztő beszélgetéseket, hasznos információkat hallhatnak a Duna nézői minden hétköznap délelőtt. A műsorban szó esik aktualitásokról, a család élet kérdéseiről…
"Jókai Anna mindig is írónak készült. Családi kötelezettségei miatt azonban csupán a 30-as éveiben kezdett igazán írni. Hangvétele spirituális realista. Műveiben tükröt tartott a társadalomnak, merész őszinteséggel…
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak…
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József?…
Női talkshow a Duna Televízióban 2018-ban is fontos témákról szól a Ridikül női beszélgető műsora, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról. Szó esik…
Oromhegyes egy kétezer lakosú vajdasági falu. A délszláv háború idején, 1992 májusában egyszerre több, mint kétszáz behívó érkezett a hadköteles férfiaknak, hogy hadgyakorlat címén azonnal vonuljanak be katonának…
Az M5 csatorna História című magazinfolyama fókuszában a magyar történelem fontos, sorsfordító eseményei, vitatott kérdései és rejtélyes eseményei állnak. Bár a fókusz a magyarság sorsán nyugszik, a műsor…