Mindannyian szeretnénk egy kicsit megszépülni! Egy hozzáértő csapattal ez szinte varázsütésre megtörténik. Minden kívánságunk így teljesüljön!
A házuk kívülről olyan, mint bárki másé. Belül azonban a helyiségeket megtöltik a különböző kacatok: karácsonyi díszek, újságok, ruhák, amelyeken még rajta az árcédula. Főhőseink mindegyike máshoz kötődik, beteges szenvedéllyel…
Tonya megtudja, hogy a lánya, Angelic, neheztel rá és Kerwinre, amiért a megkérdezése nélkül döntöttek. Jasmine gyilkos bulit szervez színészekkel, azt reméli, ez közelebb hozza a lányokat egymáshoz. A sorozat 2014…
Tonya ruhamárkájának fotózására elhívja a csajkat, köztük Christyt is, hogy támogassák őt. A zártkörű rendezvényre azonban Christy elhozza azt az ismerősét, akivel állítólag Matt kavart. A sorozat 2014…
A műsorban szakértők - többek közt pszichológus, szexológus, szociológus - keresik szinglik számára az ideális partnert különféle tesztek, DNS-vizsgálat és egyéb szempontok alapján. Amennyiben szerintük…
Tudjuk-e, hogyan készülnek a körülöttünk lévő hétköznapi tárgyak, amelyeket oly nagy természetességgel használunk? Honnan ered a ragasztószalag? Vagy a WC-ülőke, a gumilábtörlő, a hallókészülék? A sorozat…

formátum tulajdonos: Global Telif Haklari Yapimcilik, Itanbul Adott 5 lány, akik élnek-halnak a vásárlásért, adott egy feladat: meghatározott stílusban a legjobban felöltözni. Első hallásra bármelyik…
Vannak pillanatok, amikor hirtelen hősökké kell válnunk, hogy megküzdjünk az álmainkért, megvédjük szeretteinket, vagy feldolgozzunk egy tragikus csapást. Vajon lesz-e bennünk elég erő és elszántság, ha…

A Fantasy Homes by the Sea sorozat egy valós ingatlan vadászaton keresztül mutat be olyan gyönyörű házakat, lenyűgöző elhelyezkedéssel és kilátással, amelyre mindannyian vágyunk. Az ingatlan keresők segítségére…
Kiszállni a mókuskerékből? Sokak vágya! Beköltözni egy álomkastélyba? Csak keveseknek adatik meg! Mert ez az élet nem királykisasszonyoknak való. Nem számít, mennyi mindennel kell megküzdeniük, mert akkor…
Kerem családja elmegy Ayse családjához, hogy megkérjék a kezét. A lánykérés azonban botrányba fullad. Megjelenik Sabri és Berk is, amiből verekedés lesz. A sajtó és a rendőrség is belekeveredik az ügybe…
Ayse és Kerem próbálnak kitalálni egy hihető történetet a szerelmükre, hogy nehogy lebukjanak a családjaik előtt. Keremről kiderül, hogy nem csak jószándékból segít Aysénak. Yelda mindenképp megakarja akadályozni az esküvőt…
Vannak pillanatok, amikor hirtelen hősökké kell válnunk, hogy megküzdjünk az álmainkért, megvédjük szeretteinket, vagy feldolgozzunk egy tragikus csapást. Vajon lesz-e bennünk elég erő és elszántság, ha…
Vannak pillanatok, amikor hirtelen hősökké kell válnunk, hogy megküzdjünk az álmainkért, megvédjük szeretteinket, vagy feldolgozzunk egy tragikus csapást. Vajon lesz-e bennünk elég erő és elszántság, ha…
Egy férfi elájult miközben a zöld jelzésnél átment az úton. Szerencsére egy arrajáró meglátta és azonnal kihívta a mentőket. Blanco doktort sürgősen áthívták a röntgenre, mert egy régi betegének CT vizsgálata…
Elsa és Clara megint összevesznek, Dacaret megpróbálja oldani anya és lánya között a feszültséget. Barbara azért megy a kórházba, mert néhány napja vöröses foltok jöttek ki a karján és a mellkasán. Nestor…
A nagy házalakítás designer csapata meglepetésként betoppan a kiválasztott családhoz és elrepítik őket egy izgalmas vakációra. Amíg a család távol van, a tervezőknek, beleértve a kivitelezőket, szállítókat…
A Fantasy Homes by the Sea sorozat egy valós ingatlan vadászaton keresztül mutat be olyan gyönyörű házakat, lenyűgöző elhelyezkedéssel és kilátással, amelyre mindannyian vágyunk. Az ingatlan keresők segítségére…
Kiszállni a mókuskerékből? Sokak vágya! Beköltözni egy álomkastélyba? Csak keveseknek adatik meg! Mert ez az élet nem királykisasszonyoknak való. Nem számít, mennyi mindennel kell megküzdeniük, mert akkor…
A házuk kívülről olyan, mint bárki másé. Belül azonban a helyiségeket megtöltik a különböző kacatok: karácsonyi díszek, újságok, ruhák, amelyeken még rajta az árcédula. Főhőseink mindegyike máshoz kötődik, beteges szenvedéllyel…
A sorozat közepén járunk. Idézzük fel, kikről is szólnak ezek a filmek! Azokról, akik kényszeresen gyűjtögetnek. Az ilyen betegek száma az Egyesült Államokban 3 millióra tehető. Az eddigi epizódokból azonban…
A karácsony a jótékonykodás, ajándékok, partik és ünneplés időszaka - kivéve, ha az ember kényszeres takarító, mert akkor rendetlenséget és port jelent.