A házuk kívülről olyan, mint bárki másé. Belül azonban a helyiségeket megtöltik a különböző kacatok: karácsonyi díszek, újságok, ruhák, amelyeken még rajta az árcédula. Főhőseink mindegyike máshoz kötődik, beteges szenvedéllyel…
A sorozatban olyan emberek mesélik el történeteiket, akik rögeszmés viselkedéssel, furcsa szokásokkal küzdenek. Kövesse végig a történeteket és a függőket, miként leplezik le őrjítő szokásaikat és indulnak el a gyógyulás útján…

Mindannyian szeretnénk egy kicsit megszépülni! Egy hozzáértő csapattal ez szinte varázsütésre megtörténik. Minden kívánságunk így teljesüljön!
Jason és Emily négyfős családjukkal szeretné megkezdeni apróházas életét. Gyermekük súlyos betegsége változtatta meg életüket, és megerősítette döntésüket. Céljuk, hogy új otthonuk végleges megoldássá váljon…
Az öttagú Staniec család költözés előtt áll, és annak érdekében, hogy John segítse számukra a döntést, két hét próbaidőre bocsájt egy apró otthont számukra. Ennek köszönhetően megtapasztalják miként boldogulnak…
A nagy házalakítás designer csapata meglepetésként betoppan a kiválasztott családhoz és elrepítik őket egy izgalmas vakációra. Amíg a család távol van, a tervezőknek, beleértve a kivitelezőket, szállítókat…
A műsor úgy indul, hogy "A nagy házalakítás" designer csapata meglepetésként betoppan a kiválasztott családhoz és elrepítik őket egy izgalmas vakációra. Amíg a család távol van, a tervező csapatnak…
A műsor úgy indul, hogy "A nagy házalakítás" designer csapata meglepetésként betoppan a kiválasztott családhoz és elrepítik őket egy izgalmas vakációra. Amíg a család távol van, a tervező csapatnak…
Az ingatlanszakértő, Seth Stisher segítségével mindenki megtalálja saját álomotthonát a víz mellett, a víz közelében, vagy a vízen! Nick-kel pedig szórakozás a keresgélés!
A házuk kívülről olyan, mint bárki másé. Belül azonban a helyiségeket megtöltik a különböző kacatok: karácsonyi díszek, újságok, ruhák, amelyeken még rajta az árcédula. Főhőseink mindegyike máshoz kötődik, beteges szenvedéllyel…
Tyra Banks újabb, amatőr modelleket keres, akikből aztán igazi, profi modellek lehetnek. Hétről hétre, napról napra egyre szorosabb a verseny a döntőbe jutás a cél és természetesen a főnyeremény. A dráma…
Amerika szerte rengeteg elhagyatott ház várja, hogy felújításra kerüljön. Ezek az úgynevezett zombiházak remek alapanyagok, ezért Justin és csapata kifejezetten keresik a következő projektjüket. A hat…
A kastély igazi felavatása Dick és Angel esküvője volt, a vendégek pozitív benyomása további lendületet adott a további felújításokhoz. Angel egyik fontos projektje a kert kialakítása, virágok ültetése…
Sinan és Sude kettesben töltenek egy kis időt. A lánynak a legfőbb célja, hogy meghódítsa őt. Mindenki izgatottan várja a díjátadót. Defne félrehívja Ömert, hogy elmondja neki az igazságot, de Sinan közbelép és nem hagyja neki…
Ismail úgy dönt, szüksége van pár nap szabadságra, hogy átgondolja a vele történteket. Deniz találkozóra hívja Yasemint. Defne jelentkezik egy kurzusra, amit Sükrü ajánlott neki, később kiderül, hogy egy…
Vannak pillanatok, amikor hirtelen hősökké kell válnunk, hogy megküzdjünk az álmainkért, megvédjük szeretteinket, vagy feldolgozzunk egy tragikus csapást. Vajon lesz-e bennünk elég erő és elszántság, ha…
Közös műsorral jelentkezik Ördög Nóra és Stohl András a TV2-n. Az Újratervezés címmel induló lakásfelújító műsorban, egy profi csapat családok otthonát változtatja át. A vadonatúj formátumban olyan családokkal…
A házuk kívülről olyan, mint bárki másé. Belül azonban a helyiségeket megtöltik a különböző kacatok: karácsonyi díszek, újságok, ruhák, amelyeken még rajta az árcédula. Főhőseink mindegyike máshoz kötődik, beteges szenvedéllyel…
Az ingatlanszakértő, Seth Stisher segítségével mindenki megtalálja saját álomotthonát a víz mellett, a víz közelében, vagy a vízen! Nick-kel pedig szórakozás a keresgélés!
John és Zack ebben a különleges hálaadás ünnepi különkiadásban, főzés közben eleveníti fel a legemlékezetesebb, és legmodernebb apróházas kialakításokat. John és Zack segít megvalósítani a párok álomházát…
A nagy házalakítás designer csapata meglepetésként betoppan a kiválasztott családhoz és elrepítik őket egy izgalmas vakációra. Amíg a család távol van, a tervezőknek, beleértve a kivitelezőket, szállítókat…
Vége a nyárnak és ezzel az esküvői időszaknak is. Dick és Angel így el tudják kezdeni a nem rég vásárolt Citroen kisbuszuk felújítását. Angel Adoree és Dick Strawbridge megtalálják álmaik otthonát egy francia kisvárosban…
Dick és Angel mellett utóbbi szülei is a kastély területén élnek egy vendégházban. Az évek alatt fokozatosan újították fel a kis házat, de most a végre a végére érhetnek. Angel Adoree és Dick Strawbridge…
A sorozatot most új szemszögből, egy nagysikerű reality-sorozat keretin belül mutatják be: megismerhetjük az óriási család tagjainak óriási személyiségeit. A Gigacsaládok producereinek legújabb sorozatában…
A sorozatot most új szemszögből, egy nagysikerű reality-sorozat keretin belül mutatják be: megismerhetjük az óriási család tagjainak óriási személyiségeit. A Gigacsaládok producereinek legújabb sorozatában…
A házuk kívülről olyan, mint bárki másé. Belül azonban a helyiségeket megtöltik a különböző kacatok: karácsonyi díszek, újságok, ruhák, amelyeken még rajta az árcédula. Főhőseink mindegyike máshoz kötődik, beteges szenvedéllyel…
A sorozat hőse, az észak-walesi Linda Dykes, tudja magáról, hogy tisztaságmániás. Annyira szeret takarítani, hogy egy saját takarító ügynökséget is létrehozott. Linda hiszi, hogy a kényszeres takarítók…