A sorozatban olyan emberek mesélik el történeteiket, akik rögeszmés viselkedéssel, furcsa szokásokkal küzdenek. Kövesse végig a történeteket és a függőket, miként leplezik le őrjítő szokásaikat és indulnak el a gyógyulás útján…

Kiszállni a mókuskerékből? Sokak vágya! Beköltözni egy álomkastélyba? Csak keveseknek adatik meg! Mert ez az élet nem királykisasszonyoknak való. Nem számít, mennyi mindennel kell megküzdeniük, mert akkor…
A házuk kívülről olyan, mint bárki másé. Belül azonban a helyiségeket megtöltik a különböző kacatok: karácsonyi díszek, újságok, ruhák, amelyeken még rajta az árcédula. Főhőseink mindegyike máshoz kötődik, beteges szenvedéllyel…
A súlycsökkenő műtét nehézségei után Christynek egy újabb problémával kell szembenéznie: a hajhullással. Elena végül bevallja a lányoknak, miért volt negatív az utóbbi időszakban.Eközben Terra adománygyűjtést…
Christy első fehérnemű-kollekciója végre elkészül, de nem minden darab tökéletes, aminek Autumn hangot is ad. Cole és Autumn barátsága meggyenül, mert Cole úgy érzi, semmilyen tanácsa nem ér el a lányhoz…
A műsorban szakértők - többek közt pszichológus, szexológus, szociológus - keresik szinglik számára az ideális partnert különféle tesztek, DNS-vizsgálat és egyéb szempontok alapján. Amennyiben szerintük…
Carlene és csapata elindul, hogy felfedezzék Ausztrália építészeti stílusát. A tengerpart ihlette lakóházak és a luxushatású építmények mindenkit elvarázsolnak. Adam pedig minden alkalommal egy különleges…
A nagy házalakítás designer csapata meglepetésként betoppan a kiválasztott családhoz és elrepítik őket egy izgalmas vakációra. Amíg a család távol van, a tervezőknek, beleértve a kivitelezőket, szállítókat…
A nagy házalakítás designer csapata meglepetésként betoppan a kiválasztott családhoz és elrepítik őket egy izgalmas vakációra. Amíg a család távol van, a tervezőknek, beleértve a kivitelezőket, szállítókat…
A házuk kívülről olyan, mint bárki másé. Belül azonban a helyiségeket megtöltik a különböző kacatok: karácsonyi díszek, újságok, ruhák, amelyeken még rajta az árcédula. Főhőseink mindegyike máshoz kötődik, beteges szenvedéllyel…
A műsorban szakértők - többek közt pszichológus, szexológus, szociológus - keresik szinglik számára az ideális partnert különféle tesztek, DNS-vizsgálat és egyéb szempontok alapján. Amennyiben szerintük…
Adott 5 lány, akik élnek-halnak a vásárlásért, adott egy feladat: meghatározott stílusban a legjobban felöltözni. Első hallásra bármelyik nő számára könnyűnek tűnhet, de ha hozzátesszük, hogy erre mindössze…
Carlene és csapata elindul, hogy felfedezzék Ausztrália építészeti stílusát. A tengerpart ihlette lakóházak és a luxushatású építmények mindenkit elvarázsolnak. Adam pedig minden alkalommal egy különleges…
Kiszállni a mókuskerékből? Sokak vágya! Beköltözni egy álomkastélyba? Csak keveseknek adatik meg! Mert ez az élet nem királykisasszonyoknak való. Nem számít, mennyi mindennel kell megküzdeniük, mert akkor…
Kiszállni a mókuskerékből? Sokak vágya! Beköltözni egy álomkastélyba? Csak keveseknek adatik meg! Mert ez az élet nem királykisasszonyoknak való. Nem számít, mennyi mindennel kell megküzdeniük, mert akkor…
Ebben a reality sorozatban hajléktalan, vagy nehéz körülmények között élő családoknak segítenek élhető otthont teremteni. A házigazda, Rob és Treger Strasberg mottója: azzal, hogy otthonná változtatod…
A brit otthonok csaknem 50%-a felújításra szorul, amivel a tulajdonosok csak akkor szembesülnek, amikor eladásra kínálják az ingatlanjaikat. Sarah Beeny abban próbál segíteni, hogy hogyan lehet ezeknek…
Mía Torrent erős hátfájással érkezett a sürgősségi osztályra. Reggel a parkba ment, hogy fusson, mint minden nap, de el sem tudta kezdeni a szokásos útját. Marc egy volt katona, pedig azért jött a kórházba…
Javiernek már napok óta fáj a feje és hányingere van. Megkérte a testvérét, hozza el a kórházba, mert ez az állapot már aggasztja. Kaori a legjobb barátját kíséri el a rehabilitációra, de közben Blanco…
2018-ban a Kensington-palota hivatalos Twitter oldalán jelentették be a hírt miszerint, Harry herceg és a hercegné babát várnak. A gyermek a hetedik helyen áll a trónöröklési sorrendben.
Carlene és csapata elindul, hogy felfedezzék Ausztrália építészeti stílusát. A tengerpart ihlette lakóházak és a luxushatású építmények mindenkit elvarázsolnak. Adam pedig minden alkalommal egy különleges…
A Fantasy Homes by the Sea sorozat egy valós ingatlan vadászaton keresztül mutat be olyan gyönyörű házakat, lenyűgöző elhelyezkedéssel és kilátással, amelyre mindannyian vágyunk. Az ingatlan keresők segítségére a bájos Jenni Falconer lesz…