A sorozatban olyan emberek mesélik el történeteiket, akik rögeszmés viselkedéssel, furcsa szokásokkal küzdenek. Kövesse végig a történeteket és a függőket, miként leplezik le őrjítő szokásaikat és indulnak el a gyógyulás útján…

Kiszállni a mókuskerékből? Sokak vágya! Beköltözni egy álomkastélyba? Csak keveseknek adatik meg! Mert ez az élet nem királykisasszonyoknak való. Nem számít, mennyi mindennel kell megküzdeniük, mert akkor…
A házuk kívülről olyan, mint bárki másé. Belül azonban a helyiségeket megtöltik a különböző kacatok: karácsonyi díszek, újságok, ruhák, amelyeken még rajta az árcédula. Főhőseink mindegyike máshoz kötődik, beteges szenvedéllyel…
Pennynek újabb orvosi vizsgálalatokra van szüksége, Terra és Joe aggódnak, nehogy rosszabb legyen a lányuk állapota. Elena hagyományos orosz vacsorát szervez barátnőinek, ahol bejelenti újabb üzleti tervét…
Az eddigi legdurvább balhéjuk után Jasmine, Tonya és Elena megpróbálák helyre hozni Terra és Christy kapcsolatát. Christy a fehérneműkollekciójára koncentrál, Terra pedig egy új rendezvényen gondolkozik a kisemberek szövetségéért…
A műsorban szakértők - többek közt pszichológus, szexológus, szociológus - keresik szinglik számára az ideális partnert különféle tesztek, DNS-vizsgálat és egyéb szempontok alapján. Amennyiben szerintük…
Carlene és csapata elindul, hogy felfedezzék Ausztrália építészeti stílusát. A tengerpart ihlette lakóházak és a luxushatású építmények mindenkit elvarázsolnak. Adam pedig minden alkalommal egy különleges…
A nagy házalakítás designer csapata meglepetésként betoppan a kiválasztott családhoz és elrepítik őket egy izgalmas vakációra. Amíg a család távol van, a tervezőknek, beleértve a kivitelezőket, szállítókat…
A nagy házalakítás designer csapata meglepetésként betoppan a kiválasztott családhoz és elrepítik őket egy izgalmas vakációra. Amíg a család távol van, a tervezőknek, beleértve a kivitelezőket, szállítókat…
A házuk kívülről olyan, mint bárki másé. Belül azonban a helyiségeket megtöltik a különböző kacatok: karácsonyi díszek, újságok, ruhák, amelyeken még rajta az árcédula. Főhőseink mindegyike máshoz kötődik, beteges szenvedéllyel…
A műsorban szakértők - többek közt pszichológus, szexológus, szociológus - keresik szinglik számára az ideális partnert különféle tesztek, DNS-vizsgálat és egyéb szempontok alapján. Amennyiben szerintük…
Adott 5 lány, akik élnek-halnak a vásárlásért, adott egy feladat: meghatározott stílusban a legjobban felöltözni. Első hallásra bármelyik nő számára könnyűnek tűnhet, de ha hozzátesszük, hogy erre mindössze…
Kiszállni a mókuskerékből? Sokak vágya! Beköltözni egy álomkastélyba? Csak keveseknek adatik meg! Mert ez az élet nem királykisasszonyoknak való. Nem számít, mennyi mindennel kell megküzdeniük, mert akkor…
Kiszállni a mókuskerékből? Sokak vágya! Beköltözni egy álomkastélyba? Csak keveseknek adatik meg! Mert ez az élet nem királykisasszonyoknak való. Nem számít, mennyi mindennel kell megküzdeniük, mert akkor…
A Fantasy Homes by the Sea sorozat egy valós ingatlan vadászaton keresztül mutat be olyan gyönyörű házakat, lenyűgöző elhelyezkedéssel és kilátással, amelyre mindannyian vágyunk. Az ingatlan keresők segítségére a bájos Jenni Falconer lesz…
A brit otthonok csaknem 50%-a felújításra szorul, amivel a tulajdonosok csak akkor szembesülnek, amikor eladásra kínálják az ingatlanjaikat. Sarah Beeny abban próbál segíteni, hogy hogyan lehet ezeknek…
Herranz doktor egy hajléktalant fogad a kórházban, Germánt, akit tettleg bántalmaztak az utcán, de hamar kiderül, hogy szervi bajai is vannak. A sorozat minden része két, valóban megtörtént orvosi esetet…
A dokumentumfilm betekintést nyújt Harry és Vilmos herceg kapcsolatába, valamint megtudhatjuk, hogy mi okozhatta a törést a testvérek között. Vajon Kate sem úgy fogadta az új sógornőjét, ahogyan azt Meghan…