Az Ördög Nóra műsorvezetésével folytatódó szériában profi szakemberek ismét olyan rászoruló családok otthonát alakítják át, akiknek önerejükből nem lenne lehetőségük változtatni körülményeiken. Idén…
Kiszállni a mókuskerékből? Sokak vágya! Beköltözni egy álomkastélyba? Csak keveseknek adatik meg! Mert ez az élet nem királykisasszonyoknak való. Nem számít, mennyi mindennel kell megküzdeniük, mert akkor…

A házuk kívülről olyan, mint bárki másé. Belül azonban a helyiségeket megtöltik a különböző kacatok: karácsonyi díszek, újságok, ruhák, amelyeken még rajta az árcédula. Főhőseink mindegyike máshoz kötődik, ám beteges szenvedéllyel…
A reality sorozat által betekintést nyerhetünk Kanada két legnagyobb sűrgősségi osztályának kőkemény hétköznapjaiba. Az embert próbáló életmentő helyzetek mellett interjúkat is láthatunk a hétköznapi hősökkel…

A Magellán riportmagazin egy fontos hiányt pótol a hazai televíziózás palettáján. Érdekes, exkluzív tartalmat mutat be, technika, egészségügy, informatika, tudomány, szórakozás és megannyi más témában…
A nagy házalakítás designer csapata meglepetésként betoppan a kiválasztott családhoz és elrepítik őket egy izgalmas vakációra. Amíg a család távol van, a tervezőknek, beleértve a kivitelezőket, szállítókat…
Ma már szinte mindenre képesek vagyunk, hogy megőrizzük szépségünket, fiatalságunkat. Ebben a magazinműsorban megmutatjuk, hogy a sztárok, hírességek hogyan ápolják bőrüket, milyen praktikákat vetnek be…

Adott 5 lány, akik élnek-halnak a vásárlásért, adott egy feladat: meghatározott stílusban a legjobban felöltözni. Első hallásra bármelyik nő számára könnyűnek tűnhet, de ha hozzátesszük, hogy erre mindössze…
Az Ördög Nóra műsorvezetésével folytatódó szériában profi szakemberek ismét olyan rászoruló családok otthonát alakítják át, akiknek önerejükből nem lenne lehetőségük változtatni körülményeiken. Idén…
A sorozat Atlanta ismert esküvői ruhaszalonja, a Bridals by Lori életébe enged bepillantást. A célt, hogy minden egyes menyasszony maradéktalanul elégedett legyen élete legfontosabb ruhájával, szakértők sokasága segít elérni…
A sorozat Atlanta ismert esküvői ruhaszalonja, a Bridals by Lori életébe enged bepillantást. A célt, hogy minden egyes menyasszony maradéktalanul elégedett legyen élete legfontosabb ruhájával, szakértők sokasága segít elérni…
Kiszállni a mókuskerékből? Sokak vágya! Beköltözni egy álomkastélyba? Csak keveseknek adatik meg! Mert ez az élet nem királykisasszonyoknak való. Nem számít, mennyi mindennel kell megküzdeniük, mert akkor…
A házuk kívülről olyan, mint bárki másé. Belül azonban a helyiségeket megtöltik a különböző kacatok: karácsonyi díszek, újságok, ruhák, amelyeken még rajta az árcédula. Főhőseink mindegyike máshoz kötődik, beteges szenvedéllyel…
Álomkastélyuk felújítása közben Dick és Angel olyan oldalát fedezték fel Franciaországnak, amely kevés turista számára adatik meg. Ezért aztán úgy döntöttek, hogy tapasztalataikat egy újabb különleges sorozatban osztják meg a nézőkkel…
A sorozat hőse, az észak-walesi Linda Dykes, tudja magáról, hogy tisztaságmániás. Annyira szeret takarítani, hogy egy saját takarító ügynökséget is létrehozott. Linda hiszi, hogy a kényszeres takarítók…
A Forró nyomon Máté Krisztina bűnügyekkel foglalkozó magazinja. A műsorban bűncselekményekkel foglalkoznak és meglátogatják, illetve kikérdezik az érintetteket vagy a gyilkos ismerőseit és más embereket is…