Éva (Balsai Móni), a zseniális nyomozó minden apró részletet észrevesz, előtte semmi nem marad titokban. Feltűnik neki, hogy az öngyilkossági statisztikákban hirtelen nagy az ugrás. Biztos benne, hogy…
Hank Palmer (Robert Downey Jr.), a dörzsölt New York-i ügyvéd anyja temetésére visszatér a szülővárosába. Így kénytelen találkozni apjával (Robert Duvall) is, a kisvárosi bíróval, akivel évekkel korábban megromlott a viszonya…
Mickey Haller (Matthew McConaughe) ügyvéd eddig javarészt piti bűnözők védelmét látta el, ám most úgy érzi, megfogta az isten lábát. Egy gazdag Beverly Hills-i playboy (Ryan Phillippe) ügyét bízzák rá, akit emberölési kísérlettel vádolnak…
Diego (Pasquale Petrolo), az örökifjú rádiós DJ egy napon azzal szembesül, hogy egy fiatal suhanc átveszi a helyét. De ez még csak az első csapás. Hamarosan rá kell döbbennie, hogy környezete ötvenévesnek…
1958-ban az amerikai légierő parancsnoksága kiválasztotta négy legjobb és legmerészebb pilótáját, hogy felkészítse őket az első űrutazásra. Ám a tervek végül másképp alakultak, és az űrkísérlettel járó…
Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) az ipari kémkedés legzseniálisabb bűnözője, aki mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata az álomfázisba jut, ő belopózik az elméjükbe, és hozzáfér a legtitkosabb információkhoz is…
Augustus Gibbons (Samuel L. Jackson) különleges ügynök sikeresen bebizonyította, hogy az utcán felnőtt rosszfiúk néha hatékonyabban küzdenek a külső vagy belső ellenséggel, mint a jól képzett profik. Csak…
A szerencsejáték-függő Nick Wild (Jason Statham) személyi kísérőként dolgozik a Las Vegas-i kaszinókban. Amikor barátnőjét brutálisan helyben hagyják egy éjszaka során, Nick segít neki megtalálni az elkövetőt…
Asher elnök (Aaron Eckhart) válság megoldó találkozóra készül a dél-koreai miniszterrel. Azonban a Fehér Ház ellen indított totális légitámadás mindenkit az elnök földalatti bunkerébe kényszerít, ahol végül a terroristák fogságába esnek…