Anton Jackson, azaz a Téglatesó nem mindennapi hős. Vagány a stílusa, lazán nyomja a spinékkel, az igazságérzete pedig egyenesen totális. A tettek embere a saját szabályai szerint él, egészen pontosan…
Keith Jesperson -a sorozatgyilkos, legalább nyolc nőt öl meg öt év leforgása alatt. A rendőrségnek közben többször is levelet küld, melyben vallomást tesz, az aláírás egy mosolygós arc...
Az USA-ban élő Tina Fielding apja halálhírét kapja, amely mindent megváltoztat. Gondolkodás nélkül Új-Zélandra megy, hogy gondját viselje féltestvéreinek, Robinnak és Lissynek. Ez volt apja végakarata…
Sophie szeretné átvenni szülei gazdaságát és ökotermékeket készíteni. Ugyan eljegyezte Martin, a jómódú gazdálkodó fia, de a lány kételkedik, valóban ő-e a megfelelő társ. Amikor váratlanul újra találkozik…
Számos romantikára éhes szerelmes pár hőn áhított vágya, hogy az MS Deutschland fedélzetén kelhessen egybe. A hajó tulajdonosai különös örömmel tesznek eleget kívánságuknak, sőt, hogy minden zökkenőmentesen…
Ryan Dunne (Freddie Prinze Jr.) fényes baseball karrierről álmodozik. A fűnyírásra ugyanis, amit éppen foglalkozásként gyakorol, nem igazán lehet jövőt építeni. Szerencséjére a vágya nem is olyan megalapozatlan…
Mr. Blomsberry egy múzeum vezetője. Fia, a kapzsi Junior azonban le akarja rombolni azt, hogy a területet más célra hasznosítsa. Az öreg azt reméli, hogy egy látványos kiállítási tárggyal megmentheti a múzeumot…
Amikor az ügyvéd Diana nagybátyja, Hugh meghal, a nő visszatér a család szőlészetére, hogy rendezzék az örökséget. Amint az kiderül, Hugh Dianára hagyta a birtok felét, a másik felét pedig egykori jobb…
Az egykori középiskolai pár tagjai vonakodva bár, de újra összeállnak egy táncverseny kedvéért, mivel így esély mutatkozik arra, hogy megmentsék kisvárosuk hanyatló táncstúdióját.
A fiatal Norma Jeane Mortenson élete állandó küzdelem a magánnyal és szeretethiánnyal, az édesanyja segítsége nélkül. A nehézségek ellenére azonban hamarosan egy okos és ambiciózus nővé cseperedik, aki…
Igaz történet egy diáklányról, aki annak érdekében, hogy a főiskolai tandíját fizetni tudja, belép a felnőttfilmek világába, majd megpróbálja egyensúlyban tartani életében a diáklány és a pornósztár szerepét…
Négy vagány New York-i srác ostoba csínyével egy ember halálát okozza. A fiúk javítóintézetbe kerülnek, ahol aztán nap mint nap a poklok poklát élik át: őreik szadista parancsnokuk vezetésével megalázzák…