Miután édesapja szívrohamban elhunyt, Julie hazatér, hogy anyját meglátogassa. Sajnos az özvegy megváltozott, a gyász napjaiban furcsán viselkedik, ráadásul minden mozdulatát Warren irányítja, egy kiemelkedően…
Pia Vanderbrok mentőorvos Hamburgból származik és egyedül neveli 13 éves fiát. Pihenni akar, ezért a hegyekbe utaznak. Az utazásnak más oka is van. Pia meg akar ismerkedni féltestvérével, Marieval, akinek…
Mattes és Hannah Wiebeck, a kétgyerekes házaspár kísérletet végeznek: a háztartást és annak költségvetését egy hónapra gyerekeik, Emily és Tommy kezébe helyezik, ami a gyerkőcökek hatalmas örömet szerez…
Ina Becker, az igazgató titkárnője a cég csődje miatt elveszti évek óta végzett munkáját. Most, szinte egyik pillanatról a másikra át kell, hogy képezze magát. Az ötvenes nőnek, aki harmincéves szakmai…
A jó szándékú, ám cseppet kotnyeles orvos, Ravi megtudja, hogy halálos beteg, és csak hat hónapja van hátra. A férfi elhatározza, hogy ez alatt az idő alatt megpróbálja jobbá tenni a körülötte élők életét…
Klara és Jörg régóta együtt vannak. Romantikus utazásra mennek Párizsba. Amikor az Eiffel toronynál állnak, Jörg mély levegőt vesz, mintha valami fontosat akarna mondani. Klara azt gondolja, megkéri a kezét…
Marley Corbett fiatal, gyönyörű, vadóc nő. Sűrű hódításai ellenére nem képes átadni magát az igaz szerelemnek, általában humorral öli el komolyra forduló kapcsolatait. Élete alapjaiban változik meg, mikor doktora rákot diagnosztizál nála…
Henri Toussaint, a híres professzor egy nap félreérthetetlen helyzetben találja feleségét egy bármixerrel. Féltékenységi rohamában kis híján megfojtja hűtlen feleségét. Már hat éve él egy pszichiátriai…
Matt egy régi boszorkánymester családjának a tagja. Jól használja varázserejét, a nők a lábai előtt hevernek. Nem is gondol nősülésre, míg anyja nem figyelmezteti, hogy mindjárt 36 éves, és a legenda szerint…
Michael Faraday hivatását tekintve tanár, ami pedig a magánéletét illeti: egyedül neveli gyerekét. Felesége szövetségi nyomozó volt, s életét veszítette egy balul sikerült akció során, amikor rajtaütöttek…