Az 1962-ben eltűnt Antonia Graza olasz luxushajóra bukkan egy expedíció a jeges Bering-tengeren. Jack Ferriman (Desmond Harrington) kanadai pilóta szervezte a mentőexpedíciót, aki egyszer már megpillantotta…
David Wolfe (Cuba Gooding Jr.) deszantosként szolgálja hazáját, ám egy nap egy nemzetközi összeesküvés nyomára bukkan, ami egyben az elnöki hivatal és közel keleti terroristák közötti kapcsolatot is leleplez…
Háromrészes minisorozat, amiben három seattle-i férfi sorsa összefonódik, a drog, a fegyverek és az emberkereskedelem világában.
Új ösztönzőrendszert vezetnek be a chicagói ingatlanügynökségnél. Ricky, Shelley, Dave és George állása emiatt veszélybe kerül, ezért elhatározzák, hogy kirabolják az ügynökséget, és a kuncsaftok listáját pedig eladják a rivális cégnek…
Két ikret elválasztanak születésükkor. Az egyikükből életrevaló autószerelő lesz, a másikukból pedig elismert karmester. Felnőttként végre újra találkoznak, amikoris összekeverik őket, így akaratlanul is egymás világába gabalyodnak…
Chip egy flúgos kábeltévé szerelő, aki munkája közben barátokra vadászik. Mikor Steven Kovak lakásában szereli a kábeleket, a két férfi összebarátkozik, de ez a barátság Steven számára egyre terhesebbé…
A Csokoládé vidám mese arról, mennyire meg tud változtatni bennünket, ha megízleljük az élet örömeit. Egy titokzatos csokoládébolt megnyitása valóságos háborút robbant ki a francia kisvárosban, ahol…
Romantikus komédiázás a Fülenincs nyúl második része is. Az első rész alaphelyzetét további bonyodalmakkal színesíti. Anna egy hisztis csajszi, aki mindenért veszekszik, Ludo pedig egy lusta disznó, aki nem csinál semmit…
Shawn és Nick a Ford gimnázium két ünnepelt focijátékosa. A srácoknak a dögunalmas edzőtábor helyett állandóan a lányokon jár az eszük. Egyszerű szurkolókként férkőznek a pompontábor lányainak közelébe…
Beca az a fajta lány, aki inkább hallgatja azt, ami a fejhallgatójából jön, mint azt, ami belőled. Amikor megérkezik a főiskolára, világos lesz számára, hogy egyik klikkbe sem passzol bele, ám mégis beleerőltetik…
A túlzottan visszafogott könyvelőnek Jordan Abrams-nek (Jonas Chernick) nem csak a munkája, szexuális élete is unalmas. Erre un rá barátnője Rachel (Sarah Manninen) és szakít vele. Jordan ebben nem törődik…