Maggie (Cate Blanchett) egy magányosan neveli két lányát egy isten háta mögötti vidéken. Amikor rejtélyes alakok elrabolják idősebb gyermekét, Lilyt (Evan Rachel Wood), Maggie elhidegült és gyűlölt apja…
Fűrész sorozat hetedik részében teljesen új, eddig soha nem látott módon nézhetjük Jigsaw játékszereinek működésbe lépését. A Fűrész 3D-ben halálos harc bontakozik ki Jigsaw öröksége körül, a halálos csapdák…
Három barát filmanyagot készít egy extrém dokumentumfilmhez. A forgatás közben a hajójuk felborul, és a nyílt tengeren kell megvárniuk a segítséget.
Az újságírói álmokat dédelgető Sophie a munkamániás szakáccsal, Victorral él. A férfit jobban izgatja az étterme megnyitása, mint a menyasszonya. A pár Veronába utazik egy romantikus kirándulásra. Sophie…
Egy titokzatos és vakmerő motorversenyző, Luke (Ryan Gosling) hátat fordít az utazó cirkusz kaszkadőrcsoportjának, ahol eddig dolgozott, és egykori szerelméhez, Rominához (Eva Mendes) száguld, amikor megtudja…
Malcolm Reynolds kapitány kétes üzleteket és gyanús fuvarokat bonyolít űrhajóján, a Serenityn. Egyik alkalommal két utast vesz a fedélzetre, az ifjú doktort, és annak labilis, telepatikus képességekkel megáldott húgát…
Az elmúlt öt évben Matt Weston egy eldugott, eseménytelen fokvárosi poszton teljesített szolgálatot. Noha már nagyon szeretne teljes képesítésű ügynök lenni, és évek óta várja a lehetőséget, hogy bizonyítson…
Walter Goodfellow tiszteletest teljesen lefoglalja élete legjobb prédikációjának megírása. Eközben nem veszi észre, hogy felesége, Gloria a szemtelen golfedzővel enyeleg, Holly lánya hetente más pasival…
A történet időszámításunk előtt 2 millió évvel ezelőttre kalauzul el bennünket a kőkorszaki szakik világába, ahol két nem mindennapi család életébe csöppenünk bele. Frédi, a sárkánydaru közkedvelt kezelője…
Springfieldben, az Örökzöld sétány 742. szám alatti házban élő Simpson család korántsem hétköznapi família. Nem elég, hogy sárgák (pedig nem is kínaiak), csúcsfejűek, gülüs szeműek, ráadásul imádják a fánkot…