Roland Sallingert (Steven Seagal), a Los Angeles-i zsarut korrupt társa lelövi. Sallinger túléli a merényletet, de később kénytelen megválni a rendőrségtől. A szakmától azonban nem: különleges terrorelhárítási kiképzésen vesz részt…
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda munkatársai 1978-ban kiterjedt akciót indítottak az alvilág ellen. A siker érdekében minden lehetséges eszközt bevetettek. Köztük egy beépített ügynököt, akit a frontvonal mögött magára hagytak…
Egy ősi szárnyas törzs királyi leszármazottja mágikus gyöngyök keresésére indul. Amikor a gyöngyök emberek kezébe kerülnek – hogy megakadályozza népe pusztulását – olyan valószerűtlen hősök csapatához…
Kétezer évvel ezelőtt a nagy Tutankhamen isteni erejével négy részre törte a Smaragd kőtáblát és ezzel bezárta az átjárót az alvilág és a halandók világa között. A darabok szétszóródtak és a kíméletlen…
Kétezer évvel ezelőtt a nagy Tutankhamen isteni erejével négy részre törte a Smaragd kőtáblát és ezzel bezárta az átjárót az alvilág és a halandók világa között. A darabok szétszóródtak és a kíméletlen…
Morgan Adams nő létére igazi hét tenger ördöge, rettegett kalóz, aki hírhedt apja halála után átveszi a sokat próbált legénységet és a halálfejes zászló alatt a habokat szelő kalózhajót. Apja azonban nem csak ennyit hagyott rá…
Ping császár (Chow Yun-Fat) vasmarokkal irányítja népét. Ám nemcsak a népéhez kegyetlen, hanem a családjához is. Feleségét, a gyönyörű Főnix császárnőt (Gong Li) megmérgezteti szolgálójával, amikor rájön…
Jérome megrögzött hazudozó. Nem kímél senkit a füllentéseivel, nem érdekli, milyen zűröket hagy maga után. Egy napon azonban gyökeres fordulatot vesz az élete. Minden hazugsága valósággá válik és ezzel…
Lauren Crandell esküvőszervező. Na jó, csak asszisztens, de problémamegoldásban utolérhetetlen. Jó példa erre az alpinista vőlegény megmentése a templom tornyáról, ahol megismerkedik a mentésre kiérkező…
Miután Ruby (Jean Reno), a filozófikus lelkületű gengszter sikerrel elrejtette hatalmas zsákmányát, rács mögé kerül. A börtönben csak egyetlen dolog jár a fejében, hogy bosszút álljon a férfin, aki megölte a nőt, akit szeretett…
Robert Caulfield a Los Angeles-i ügyészség egyik vezető beosztású ügyésze Kanadába utazik, hogy onnan elhozza Carol Hunnicut-tot, aki az amerikai maffia egyik vezetőjének perében koronatanúként kell részt vegyen…