A moszkvai rendőrségi akció során, melyben az FBI néhány embere is részt vesz, megölik a keresztapa testvérét. A maffia ura szörnyű bosszút esküszik, el akarja tetetni láb alól az amerikai elnök feleségét…
2005-ben az amerikai haditengerészet megindította a Vörös Szárnyak Hadműveletet. Az akció célja az volt, hogy felkutassák és likvidálják az afganisztáni hegyek között rejtőző tálib vezért. A bevetés azonban nem várt fordulatot vesz…
A Dwayne "The Rock" Johnson főszereplésével készült Erőpróba a fegyházak és az amerikai futball kegyetlen világában játszódik. Sean Porter (Johnson) egy Los Angeles-i javítóintézet fegyőre. Elkeseredéssel…
Mary Horowitz (Sandra Bullock) kedves aranyos lány, ám a CNN operatőreként dolgozó Steve (Thomas Haden Church) számára egy igazi természeti csapás – Mary ugyanis meg van győződve róla, hogy lelki társak, és egymásnak vannak teremtve…
Az amerikai haditengerészet új szuperpilótáját nem anya, hanem számítógépprogram szülte. EDI-nek, azaz mesterséges intelligenciával rendelkező Automatikus Harci Repülőgépnek nevezik, akivel, illetve amivel…
Frank (Johnny Depp), a vakációját töltő szégyellős amerikai turista Velence felé utazva megismerkedik Elise-zel, a lélegzetelállítóan szép és titokzatos nővel (Angelina Jolie). Szolid románcuk azonban…
Kay (Meryl Streep) és Arnold (Tommy Lee Jones) hű társai egymásnak, ám az egymás mellett töltött évtizedek alatt kapcsolatuk kissé kihűlt, így Kay, aki a régi meghittségre vágyik férjével, szeretné feldobni a házasságukat…
Mit tehet egy ember az egész világ ellen? És mit tehet egy ember, ha az egész világ összefog ellene? Robert Dean ügyész nem az a fajta, aki ilyen kérdéseken törné a fejét. Végzi a munkáját, szereti a feleségét…
Mutánsok élnek köztünk. Emberek ők is, de a genetika véletlene folytán különleges képességekkel születtek. Van köztük, aki olvas mások gondolataiban, van, aki átsétál a falon, vihart támaszt, vagy ölni tud a puszta tekintetével…
Bennett Marco kapitány és Raymond Shaw őrmester együtt szolgáltak az Öböl-háborúban. Egy támadás alkalmával Shaw őrmester mentette meg szakaszuk életét, akit hőstettéért Becsületrenddel tüntettek ki. Tíz…
Öt főiskolai legjobb barátnő (Scarlett Johansson, Kate McKinnon, Jillian Bell, Ilana Glazer, és Zoë Kravitz) tíz év elteltével ismét találkozik Miamiban egy őrült lánybúcsú keretében. A vad bulizásuk…
Carl Lucas (Luke Goss) – más néven Frankenstein –, a bűneiért vezeklő elítélt a Halálfutamként ismert vérre menő, brutális börtönsport legendás sofőrje. Csupán egyetlen győzelem választja el a szabadságtól…