A negyvenes éveiben járó, középosztálybeli Fabien egyik napról a másikra elveszíti munkáját. Úgy tűnik, felesége nyomására kénytelen lesz feladni azt az apartmanját, ahol anyja él. Igen ám, de a kedves…
Egy fiú és lány megismerkednek és szerelembe esnek egymással. A szokásos történetét? Nem egészen. Ugyanis megismerkedésük estéjén a lány részeg volt, és tudatmódosító szerek hatása alatt állt, a fiú pedig visszaélt a helyzettel…
Betty tíz éves fiával, Tommy-val éldegél egy kis farmon valahol a francia vidéken. Tommy soha nem ismerte az apját, de képzeletében űrhajósként jelenik meg, ezért minden este az eget figyeli, hátha egyszer hazatér…
Mack Cameron a munkája és a családja között őrlődik és válaszútra kerül, amikor a színészi hivatás és házasságának megmentése között kell döntenie. Miközben egy filmforgatás során visszakerül texasi szülővárosába…
Alex Jonhstone (Mircea Monroe) eltökélten hajt azért, hogy nevet szerezzen magának a férfiak által uralt autóversenyek világában, amely egykoron a legendás versenyző apja életébe került. Alex kislánykora…
Zack és családja a nagyvárosból egy vidéki kisvárosba költözik, ahol édesanyja új állást kap egy idősek otthonában. Egy séta folytán Zack az erdőben talál két kiskutyát, de mert otthon nem engednék neki…
A Bronzbarnák és A bronzbarnák síelni mennek régóta várt folytatásában újra együtt komédiázik Christian Clavier, Thierry Lhermitte, Gerard Jugnot és Michel Blanc. A szoknyavadász Popeye (Lhermitte) végre…
Kezdődik a vakáció. Maja, Rikke és Ohna, a 12 éves jó barátok el is határozzák, hogy ezen a nyáron kisujjukat sem mozdítják, és csak a lazításnak hódolnak. Igen ám, de ekkor a rendőrség elrejtett drogra…
A sokak számára ismert kedves kis mese a kislány Heidi-ről (Anuk Steffen) most egy nagy mozifilmben elevenedik meg. A történetéről szóló könyvet több mint 50 nyelvre fordították le, és világszerte több…
Herbie Hancock napjaink egyik legelismertebb és legnagyobb hatású jazz muzsikusa, a billentyűs hangszerek mestere, akit nyitottsága az akusztikus és elektronikus zene legkülönfélébb műfajaihoz vezetett el…
Lauren Crandell (Denise Richards) esküvőszervező. Feladata, hogy mások életének legfontosabb napját különlegessé tegye. A problémamegoldásban élen járó Lauren azonban egy dolgot nem képes uralni csupán: saját életét…
Mary Maroni (Lea Thompson, Vissza a jövőbe) szerető feleség, gondoskodó anya és Bridgestone városának lakói szerint a legjobb muffingyáros, aki valaha is létezett. Mary szimpla élete akkor vesz új fordulatot…
Egy korán érő, túlontúl élénk fantáziával rendelkező fiú élete egy csapásra megváltozik, mikor hippi apját hátrahagyva beköltözik szigorú elveket való anyjához. Nem elég, hogy be kell illeszkednie új családjába…
A tinédzserkorú Josh Sandlernek egy időre félre kell tennie a kosárlabda-karrierről szőtt álmait, mikor szüleivel egy Indianai kisvárosból a New Jersey-i Neháborúk külvárosába költözik. Egy lerobbant kosárpályán…
Thomas, a Londonban élő francia harmincas üzleti útra érkezik Párizsba, és mikor a Pigalle-on beugrik egy éjszakai bárba, megdöbbentő felfedezést tesz, ugyanis az egyik sztriptíztáncosnőben saját húgára, Emmára ismer…
Thomas a Folie’s, azaz a bár, ahol a húgát látta, alkalmazottjainál próbál érdeklődni Emma holléte felől. Végül az egyik táncosnő, Fleur hajlandó neki megadni a lány címét, azonban a helyszínre érve úgy…
Az járja, hogy Butch Cassidyvel és a Sundance kölyökkel bolíviai katonák végeztek egy véres párbaj során. Valójában Cassidy (Sam Shepard, A sólyom végveszélyben) túlélte a párbajt, felvette a James Blackthorn…