Valya friss diplomájával a rendőrségnél helyezkedik el, ahol a vádlottak jelenlétében zajló rekonstrukciók során az áldozatot kell eljátszania. Nincs könnyű helyzetben. Van, amikor feleség, akit kidobtak…
Mikor a klánját lemészárolják, Ao, az utolsó életben maradt neandervölgyi úgy dönt, hogy elhagyja északot, hogy visszatérjen délre, ahol született. Az a célja, hogy megtalálja elveszett ikertestvérét, akitől 9 éves korában választották el…
Ellie Carter (Rachelle Lefevre, Alkonyat) épp most diplomázott le, és igazán fényes jövő elé néz. Épp a jeles esemény megünneplésére készül barátaival, mikor egy tejes dobozon meglát egy fényképet, amely egy eltűnt kislányt ábrázol…
A 11 éves Anna nővére, Lena titokzatos körülmények között esett le lova, Zafir hátáról, és ez a baleset az életébe került. A tragédia óta a lovat szinte ki sem vezették istállójából, mivel senki nem meri megülni…
A 12 éves Don egy többnyire feketék által látogatott iskola új tanulója, ahol egy gazdag fehér család sarjaként meglehetősen nehezen megy neki a beilleszkedés. A fiúnak van tehetsége a futballhoz, ezért…
Louis és Apa éppen hazafelé tartanak. Apa egykori bohócmester, azonban poénjai nem feltétlenül fakasztják mosolyra Louis-t. Néha Apa teljesen kiakad és olyan embereket cseszeget, akik egyáltalán nem érdemlik meg…
Nino bácsi, a sokat látott olasz földműves unokaöccsét, Robert Micellit (Joe Mantegna, A keresztapa 3.) és családját jött meglátogatni Amerikába. Hóna alatt egy hegedűvel, kezében egy házi borral teli…
A film Luca Flores, a korán elhunyt olasz jazz-zongorista életének szenvedélyes krónikája. A tragédia már nagyon fiatalon utoléri az Afrikában nevelkedő fiút, mikor egy autóbalesetben elveszíti édesanyját…
William Shakespeare Macbethje kap szokatlan löketet ebben a szatirikus vígjátékban, amely a klasszikus királydráma helyszínét egy 70-es évekbeli lepukkant gyorsétterembe helyezi át. Mac McBeth (James LeGros)…
Rajra, a táncos lábú indiai srácra rendesen rájár a rúd: barátnője dobta, munkája nincs, a szülei pedig azzal fenyegetőznek, hogy kirakják a szűrét otthonról. Ekkor ismerkedik meg Jyotival, a vonzó középkorú…
A hatvanas évek Izraeljében járunk. Arik, a Haifában élő tinédzserfiú Yankelénél, a holokausztot túlélő, titokzatos gyufagyárosnál kap munkát, akinek a műhelye egy kizárólag romantikus filmeket vetítő mozi hátuljában van…
Az 1900-as évek elején olaszok ezrei emigráltak az Egyesült Államokba a jobb élet reményében. Salvatore egyike azoknak, akik mindenüket egy lapra tették fel: az özvegy farmer eladja a házát, földjét, állatait…
Joshua Steed új emberként egy gyönyörű feleséggel az oldalán tér vissza Missouriba, ám a múlt rémei nem hagyják nyugodni, és hamarosan rosszindulatú pletykák és hazugságok célpontjává válik, amelyek a családjára is fenyegetést jelentenek…
Isaacet, a tolószékhez kötött rádiós riportert (Nick Stahl – Sin City) egy füles egy titokzatos földalatti csoportosuláshoz vezeti, melynek tagjai furcsa lelki betegségben szenvednek – nem képesek megbékélni…
A fényképész Alex egy nap odalép egy koppenhágai kocsmában a gyönyörű Aimée-hez, és Rómába invitálja a meghökkent nőt. A véletlen találkozás vége szenvedélyes szerelem, de a körülöttük lévő világ, a dán főváros mindent megkavar…
Jack Campbell (Max Martini, Tűzgyűrű), a háborús veterán visszatér szülővárosába, ahol megdöbbenve tapasztalja, hogy az egykoron békés település mára a korrupció melegágyává vált egy, a város önjelölt…