Négy főiskolás lány kirabol egy étteremet annak érdekében, hogy finanszírozzák kiruccanásukat a tavaszi szünetben. Míg buliznak / isznak / drogoznak letartóztatják őket csak azért, hogy egy kábítószer és fegyverkereskedő segítsen rajtuk…
Carl Hamilton (Mikael Persbrandt, Egy jobb világ), a mindenre elszánt svéd titkosügynök beépül az orosz maffiába, amely fegyvereket csempész kis Svédországból, hogy eladja őket aztán terroristáknak. Az…
Egy amerikai olajtársaság kísérleti fúrásokat hajt végre a mongol sivatagban. Az egyik fúrás során megzavarnak egy évezredek óta szunnyadó fészket, melyből borzalmas kreatúrák jönnek fel a felszínre, és…
Mikor a klánját lemészárolják, Ao, az utolsó életben maradt neandervölgyi úgy dönt, hogy elhagyja északot, hogy visszatérjen délre, ahol született. Az a célja, hogy megtalálja elveszett ikertestvérét, akitől 9 éves korában választották el…
A 11 éves Anna nővére, Lena titokzatos körülmények között esett le lova, Zafir hátáról, és ez a baleset az életébe került. A tragédia óta a lovat szinte ki sem vezették istállójából, mivel senki nem meri megülni…
A videokölcsönzőben dolgozó Bazilnak nincs szerencséje a fegyverekkel. Az apja a háborúban veszett oda, ő pedig egy utcai lövöldözés ártatlan áldozataként golyót kap a fejébe. Bár túléli, az élete teljesen…
Fridrik Pór Fridriksson író-rendező személyes élményeire alapul ez a mély érzésű, ugyanakkor szellemes tragikomédia. Gógó, az idős hölgy Alzheimer-kórban szenved, és állandóan olyan bajba keveredik, amilyenbe…
Nicholas Sparks (Szerelmünk lapjai) regényéből Lasse Hallström (Az élet ízei) forgatott rejtélyekkel teli, nagyhatású romantikus drámát, amely egy titokzatos fiatal nőről (Julianne Hough, Mindörökké rock)…
Mary Maroni (Lea Thompson, Vissza a jövőbe) szerető feleség, gondoskodó anya és Bridgestone városának lakói szerint a legjobb muffingyáros, aki valaha is létezett. Mary szimpla élete akkor vesz új fordulatot…
Nathalie (Audrey Tautou) fiatal, gyönyörű, munkamániás, kettétört életű nő. Férjét autóbalesetben vesztette el, s a tragédia óta érzelmeit elfojtva él. Markus (François Damiens), a munkatársa a legkevésbé…
Walter Black (Mel Gibson), a valaha szebb napokat látott játékgyár-igazgató tökéletesen elveszítette a kapcsolatot a külvilággal. Teljesen magába zárkózik, és már a családjával se nagyon kommunikál. Aggódó…
Néhány Viborgban élő tinédzser történetét meséli ez a felnövekvésről szóló dráma. A három évet felölelő, epizodikus felépítésű drámában a fiatalok először találkoznak a szerelemmel, a csókkal és a szexualitással…
Nathaniel Hawthorne (A skarlát betű) misztikus regénye alapján készült ez a családi kalandfilm, amely egy New England-i famíliáról szól, amely beköltözik egy kétszáz éves házba, melyet a régi lakók szellemei kísértenek…
A vadnyugaton a túlélés törvényei diktálnak. Marty Claridge (Katherine Heigl, Felkoppintva), a gyerekét egyedül nevelő özvegyasszony kénytelen összeállni a mogorva Clark Davisszel (Dale Midkiff, A mélység…
A bérgyilkost megbízzák, ölje meg a szörfös város szirénjét. Charlie Wolfe rájön, nem ő az egyetlen, aki a nő életére pályázik. Sőt, hamarosan három bűncselekmény - testi sértés, zsarolás és önbíráskodás - árnyékában találja magát…
Egy New York-i rendőr fia csatlakozik a hatóságokhoz, ahol apja korábbi partnere és egy csapat szélhámos rendőr szárnyai alá kerül.