Egy jelentéktelen kis csaló, aki most két tűz közé kerül, pontosabban elidegenedett édesanyja és új barátnője kereszttűzébe. A helyzetet nehezíti, hogy a két nő szintén csalásból él és az életet saját szabályaik szerint játszák…
Celine-t, az Olaszországban élő amerikai modelt elrabolják, miközben testvéréhez, Lindához tart. Másnap reggel Linda bejelenti eltűnését. Az üggyel Enzo Avolfi FBI ügynököt bízzák meg, aki egy sorozatgyilkos után nyomoz…
Miután egy család beköltözik a Heelshire Kastélyba, legkisebb fiúk furcsa módon elkezd kötődni egy élethű babához, akit Brahms-nak hívnak.
Felix Winterberg a híres Albert Einstein ükunokája, és maga is elismert zseni a fizika tudományát illetően. Halálos betegsége miatt azonban már csak pár éve maradt hátra, így munkáját illegális szerek…
Felix Winterberg a híres Albert Einstein ükunokája, és maga is elismert zseni a fizika tudományát illetően. Halálos betegsége miatt azonban már csak pár éve maradt hátra, így munkáját illegális szerek…
Amikor Petter megtudja apjától, hogy a fővárosból vidékre fognak költözni, teljesen pánikba esik. Attól fél, hogy elveszíti barátait és nem fog tudni mit csinálni egy unalmas porfészekben. De kellemesen csalódik…
Itt a nyári szünet: a romantika szele először érinti meg a fiúkat, akik ráadásul végre beköltöznek vadi új főhadiszállásukra. Szóval jól mennek a dolgok a Krokodilok életében, ekkor azonban kiderül, hogy…
Shakespeare klasszikus szerelmi története eddig még soha nem látott változatban kel új életre. Rómeó, pontosabban Gnómeó és Júlia történetét ezúttal bűbájos animációs filmben dolgozták fel a legújabb digitális 3D technológia segítségével…
Az Ameland- szigeten töltött lovas vakáció során Lisa (Liza Sips), egy fiatal lány felfedez egy veszélyes lovat, amely nem bízik az emberekben. Hogy bebizonyítsa a ló egyáltalán nem veszélyes, titokban…
A sokak számára ismert kedves kis mese a kislány Heidi-ről (Anuk Steffen) most egy nagy mozifilmben elevenedik meg. A történetéről szóló könyvet több mint 50 nyelvre fordították le, és világszerte több…
Jessica, a fiát egyedül nevelő ügyvédnő karácsonykor visszatér szülővárosába, méghozzá azzal a szándékkal, hogy megvásárolja a szülei házát – azt a házat, amelyben felnőtt. Igen ám, de a tegnap még eladó…
Ugyan Super-Charmoussey és Charmoussey, a két francia falucska egymás szomszédságában helyezkedik el, valójában egy világ választja el őket egymástól. Az előbbi köré egy menő síparadicsom települt, az utóbbi pedig a szimpla túlélésért küzd…
Nincs még egy olyan ambiciózus nő mint a Miamiban élő Lucy Hill (Renée Zellweger). Szereti a csillogást és a pénzt, de még ennél is jobban imádja a karrierjét, amivel szemben minden csak másodlagos. Mikor…
John Tyree (Channing Tatum) halkszavú, jóképű hivatásos katona az amerikai különleges alakulatnál, aki eltávon van Dél-Karolinában magányos édesapjánál látogatóba. Savannah Curtis (Amanda Seyfried) gyönyörű…
Egy film a 2000-ben történt K-141 Kursz tengeralattjáró tragédiájáról és az orosz kormány nemtörődömségéről. Miközben a tengerészek az életükért küzdenek, családjaik politikai akadályok miatt esélytelenül…
Egy pár úgy gondolja, elrepült az idő felettük, míg ők a munkát hajszolták. Mivel nem akarnak idős szülők lenni, egy pár éves gyermek örökbefogadása mellett döntenek, azonban a pár éves helyett végül egy…