A közeli jövőben kormányaink fogják eldönteni, kik azok, akik feláldozhatók.
Az 1900-as évek elején olaszok ezrei emigráltak az Egyesült Államokba a jobb élet reményében. Salvatore egyike azoknak, akik mindenüket egy lapra tették fel: az özvegy farmer eladja a házát, földjét, állatait…
Egy közép-franciaországi kislány, aki árvaházba kerül a nővérével, és minden vasárnap hiába várja, hogy érte jöjjön az apukája. Egy kávéházi énekesnő, elhaló hanggal, aki egy csapat részeg katona előtt lép fel…
Chelsea Ryan azzal a feltett szándékkal nevez be a középiskolai Chatterbox versenyre, hogy bebizonyítsa, hogy ő is lehet legalább annyira népszerű, mint a suli legmenőbb, egyben legkiálhatatlanabb csaja…
Itt a nyári szünet: a romantika szele először érinti meg a fiúkat, akik ráadásul végre beköltöznek vadi új főhadiszállásukra. Szóval jól mennek a dolgok a Krokodilok életében, ekkor azonban kiderül, hogy…
A kanadai film egy felcseperedő kislány nyarát kíséri végig. Madeline gyerekként kezdi meg élete tizenharmadik nyarát családjával és barátnőivel. Nagynénje látogatása és a vakáció egyéb eseményei azonban…
Az ifjú Tiurinak már csak egyetlen próbatételt kell teljesítenie, hogy teljesüljön élete nagy vágya: hogy lovaggá üssék. Ám ez nem teljesül, ugyanis váratlanul egy sokkal fontosabb és veszélyesebb feladatot kell teljesítenie…
Az Egyesült Államok elnöke (Eric Roberts) épp egy iskola megnyitóján mond beszédet, mikor valaki rálő. Az ezt követő felfordulás során az elnök egyébként elválaszthatatlan kutyája, Teddy elszakad gazdájától, és végül teljesen egyedül marad…
A kis bajkeverő Morzsácska visszatért! Amikor szülei, egy aranybánya újdonsült tulajdonosai vidékre költöznek, a kalandvágyó fiú elszökik otthonról, megannyi bajt okozva ezzel. Igazi slamasztikába pedig…
Jared és Simon ikertesvérek, akik édesanyjukkal és nővérükkel Mallory-val beköltöznek egy erdő közepén álló, lerobbant házba. Hamarosan különös dolgokat tapasztalnak és egy alternatív világban találják…
Valós eseményeken alapuló történet. Forrest Tucker 70 évesen kísérel meg megszökni a San Quentin-ből, amellyel nem csak a hatóságokat járatja le, de elbűvöli a nyilvánosságot is. John Hunt nyomozó maga is a történtek hatása alá elkerül…
Úttörö, lázadó, géniusz. A Radioaktív a Nobel-díjas Maria Curie hihetetlen és egyben igaz történetét meséli el, aki munkájával alapjaiban változtatta meg a világot. Főszerepben Rosamund Pike és Sam Riley…
Egy film a 2000-ben történt K-141 Kursz tengeralattjáró tragédiájáról és az orosz kormány nemtörődömségéről. Miközben a tengerészek az életükért küzdenek, családjaik politikai akadályok miatt esélytelenül…
David O. Russell rendező új filmje egy hihetetlen, de igaz történeten alapul, mely egy szimpatikus és a maga sajátos módján szeretetteljesen esendő, Amerikában élő legendás ír ökölvívó, és kissé zűrős…