A kriminálpszichológus Bárbara és családja történetét követjük nyomon, miután a nő az erőszakos bűncselekmények egyik legújabb, vírusszerűen terjedő formájának, az expressz emberrablásoknak az áldozatává válik…
A korábbi birkózótehetség intenzíven készül a bajnokságra, miközben a bátyja, Brendan a harcosból lett gimnáziumi tanár egy utolsó reménytelen erőfeszítéssel visszatér a ringbe, hogy megmentse a családját a teljes pénzügyi összeomlástól…
Martine Monteil azonos című önéletrajzi regényének film adaptációja, mely a francia rendőrség első női vezetőjéről szól, aki az ország leghíresebb gyilkosának, a pszichopata Guy Georges üldözésébe kezd…
Lois Lepperd nagysikerű könyvsorozata alapján készült ez az 1800-as évek végén játszódó kalandfilm, melynek címszereplője Mandie, a fiatal lány, aki miután megtalálta elveszettnek hitt édesanyját, úgy…
Nino bácsi, a sokat látott olasz földműves unokaöccsét, Robert Micellit (Joe Mantegna, A keresztapa 3.) és családját jött meglátogatni Amerikába. Hóna alatt egy hegedűvel, kezében egy házi borral teli…
Az árvaházban nevelkedett, nyolc éves Lisa eddigi élete nem éppen a felhőtlen boldogság jegyében telt. Ez azonban megváltozni látszik, mikor magához veszi őt Eva, a gyermektelen újságírónő, és elhalmozza szeretetével…
A királyi esküvő előtt néhány héttel veszélybe kerül a wisconsini orvostanhallgató Paige (Kam Heskin) és a dán herceg, Edvard (Luke Mably) kapcsolata, no meg a Dán monarchia is, amikor rosszakaróik találnak…
Polleke tizenegy éves és a mamájával él Hollandiában egy olyan külvárosi lakótelepen, ahol sok a bevándorló család. Már elég, ha a tetőre pillant az ember, az antennákból is látni, hány égtáj felől várják a ház lakói a híreket és a műsort…
A futár Maxine Carter döbbenten értesül a felkérésről, hogy egy szokatlan csomagot szállítson - egy asszony tini lányát. A nő azt kéri, hogy gyermekét vigyék el hozzá Hawaiira Kínából. Ugyan Maxine igazi…
George Murray (David Sutcliffe) összetörik, amikor barátnője, Jane (Jennifer Westfeld) nem hajlandó hozzámenni. Jane-ben frissen él válásának emléke és attól fél, hogy újból összetörik a szívét. George…
Maggie (Sarah Jessica Parker) feszült, egyedülálló anya New York-ból, aki problémás tini lányával, Summerrel (Rosie Day) szeretné kapcsolatát rendezni. Úgy dönt, hogy elutaznak Toszkánába, ahol fiatal korában sok időt töltött…
Peyton MacGruder (Genie Francis) most ismerkedik az anyasággal, hiszen nemrég újra találkozott 18 évvel ezelőtt örökbe adott lányával. Újságíróként a munkájában sikereket ér el és boldog kapcsolatban él…
Az amerikai polgárháború idején játszódó dráma egy fiatal anya (Christina Ricci, A rém) hányattatásairól mesél, akit férje közös lányukkal együtt hátrahagyott, hogy a déli oldalon csatlakozzon a harcokhoz…
Az úszómester és a kertész felújítanak egy házat olyan hölgyek részére, akik a legősibb mesterséget űzik.
Egy félénk fiatal férfi szokatkan kapcsolatot kezd egy babával, akit az internetről rendel magának.