Minden nyár végén egy keresztény közösséghez tartozó gyerekek csoportja táborozni indul az erdőbe, távol a világtól, ahol számos tanítást kapnak oktatóiktól. Ez a nyár azonban egészen más lesz. Az egyik…
Egy legatyásodott egyetemi tanár elhatározza, hogy három legtehetségesebb diákjának megtanítja a kártyaszámolás kétes művészetét, amellyel óriási dohányt akaszthatnak a kaszinókban. Ezt megtudva a tanár…
Paul Hadley, a zseniális, de érzelmileg instabil feltaláló fejlesztéseit újra meg újra ellopják. Vagy csak ő paranoiás? Hadley meg van győződve arról, hogy kémkednek utána – lehet, hogy a kormány, vagy…
Az Olsen-bandát maga a miniszterelnök bízza meg azzal, hogy lopják el Hans Christian Andersen eredeti pennáját a Dán Export Múzeumból. Igen ám, de kiderül, hogy valójában a banda ősi ellenségének, Hallandsennek…
A család gyorsan megváltoztatja a nyaralással kapcsolatos terveit, amikor Anders bácsi megtudja, hogy örökölt egy kastélyt. Amikor azonban megérkeznek, kiderül, hogy nem ő az egyedüli örökös és a sznob…
Ma van Olivier (Émile Proulx-Cloutier) születésnapja, azonban ez a nap még soha semmi különlegeset nem tartogatott számára… egészen mostanáig. Ezúttal ugyanis megjelenik előtte Philippe de Beauchesne (Marc…
A 6 éves Coco minden éjjel kislattyog a házából és felfedezőútra indul, rég elvesztett apjától ajándékként kapott speciális pingvinjelmezében. Meg van róla győződve, hogy egy nap még repülni tud majd benne……
Joshua Steed új emberként egy gyönyörű feleséggel az oldalán tér vissza Missouriba, ám a múlt rémei nem hagyják nyugodni, és hamarosan rosszindulatú pletykák és hazugságok célpontjává válik, amelyek a családjára is fenyegetést jelentenek…
A 17 éves William iskolája hokicsapatának sztárja, karácsony közeledtével azonban némileg demotiváltnak érzi magát, főleg mióta edzője kritizálni merészelte őt azért, hogy nem elég jó csapatjátékos. Otthon…
Az ifjú Tiurinak már csak egyetlen próbatételt kell teljesítenie, hogy teljesüljön élete nagy vágya: hogy lovaggá üssék. Ám ez nem teljesül, ugyanis váratlanul egy sokkal fontosabb és veszélyesebb feladatot kell teljesítenie…
Egy hajmeresztő drámasorozat, amely természeti katasztrófákról és annak következményeiről, utóhatásairól szól. Vulkánok, robbanások, áradások és időjárási anomáliák, amelyek az emberiséget fenyegetik…
A 2. Világháború idején brit foglyok azt a feladatot kapják, hogy építsenek meg egy stratégiai szempontból fontos hidat a Kwai folyón. Ha a híd elkészül, az sok honfitársuk életébe kerülhet, ezért páran…
Spencer és Voiello bíborosok minden igyekezete ellenére, Lenny a konzervatív kereszténység újjáéledését tervezi. Lenny arra kényszeríti Voiellot, hogy hozza nyilvánosságra, hogy a liberális erők a Bíborosok…
Lenny elintézi, hogy egy nővér testvérének a temetése a Vatikánban legyen, majd durván leszidja a nőt azért, mert a temetésen sírni mert. Lenny megtilt egy előléptetést Spencernek, majd megbünteti, hogy megpróbálta őt manipulálni…
A küszöbön áll Ryan esküvője, ezért a barátai – a medikusnak készülő Shane, az iraki veterán Tindol, a drogdíler Derek és a mindig megbízható Wil – legénybúcsút rendeznek neki, méghozzá a mexikói határ túloldalán…