A végtelen űrben járunk a galaxis peremén, messze a jövőben. Új rab érkezik a szuperbiztos börtönhajóra és pszichiátriai kutatóállomásra, a Dante 01-re. Ő Saint Georges (Lambert Wilson), egy földönkívüliekkel…
Precious Jones, a zárkózott harlemi gimnazistalány élete nem tündérmese. A túlsúlyos lányt az iskolában kiközösítik, otthon pedig kegyetlen anyja terrorizálja. Mindezek tetejébe még terhes is immáron második gyermekével…
Miután leszerel a koszovói hadseregből, ahol a 2008-as zavargások idején szolgált, és visszatér Franciaországba, a harmincas éveiben járó Tony-t többé már semmi sem érdekli, talán csak gyerekkori barátja…
Az 1900-as évek elején olaszok ezrei emigráltak az Egyesült Államokba a jobb élet reményében. Salvatore egyike azoknak, akik mindenüket egy lapra tették fel: az özvegy farmer eladja a házát, földjét, állatait…
A tíz éves Erik igazi álmodozó, akit sokkal jobban foglalkoztat eltitkolt szerelme, amit osztálytársa, Rosalie iránt érez, mint a házi feladat megírása, és más efféle földi problémák. Mikor váratlanul…
Chelsea Ryan azzal a feltett szándékkal nevez be a középiskolai Chatterbox versenyre, hogy bebizonyítsa, hogy ő is lehet legalább annyira népszerű, mint a suli legmenőbb, egyben legkiálhatatlanabb csaja…
Egy szegény kis faluban a dzsungel mellett él egy kisfiú édesanyjával, aki elkóborol otthonról, hogy játszhasson egy majommal. Amikor eltéved az erdőben, egy elefánt család befogadja. Sok évvel később…
Egy fiatal árva fiút Írországba küldenek nagyapjához, az új országot megszoknia azonban nagy kihívást jelent neki. Hamarosan rádöbben, hogy a sors jutalmat is tartogat, nem csak nehézségeket.
Nate Shepherd, a negyvenes évei végén járó író és a harmincas évei elején járó, szexi Jenny Sparks egy menő New York-i étteremben ismerkednek meg egymással. Mindkettőjüknek vacak napja volt, mindketten…
A kis Amy elveszítette bátyját a vietnami háborúban, ezért úgy dönt, hogy a testvére kutyáját, Raint a seregnek adja, mert úgy véli, a németjuhász sok katona életét menti majd meg. Rain egy Holland nevű…
Sarah Winston (Jennifer Beals, Flashdance) a világtól – egészen pontosan a világ férfijaitól – elzártan, nem túlságosan szobatiszta kutyájával kettesben éldegél kis lakásában, és ezen az állapoton esze…
Egy újabb másnapos reggel Eddie és Patsy, az elválaszthatatlan, ugyanakkor iszákos páros számára, akik felrázták és felizgatták a televíziónézőket világszerte. A Nőrültek igazi tehetsége a Buli, a Szex…
Történetünk középpontjában Holly Spring kisvárosa, ahol a békés lakosok életét felborzolja a helyi kisszínház igazgató aszonyának öngyilkossága. A nő unokahúga azonban rettenetes szégyennek érzi nagynénje…
A harmincéves aranyifjú, Vincent (Patrick Braoudé) nem tud választani az élet lehetőségei közül. Feleségül vegye-e régi barátnőjét? Új vállalkozást alapítson bohém barátjával? Fekete, avagy barna cipőt…
A Long Island-i East Hamptonban járunk. Egy nagy színészcsalád a nyár utolsó hétvégéjét együtt tölti egy patinás családi birtokon, amely ugyan több évtizede a birtokukban van, most mégis kénytelenek eladni…