A “Csuka csuka után” című sorozatunk harmadik, befejező részében, Malin Musatescu és Dorin Popa, egy kalandos, technikai beszámolókkal tűzdelt, fejedelmi horgászatra hív meg bennünket. Egy baleset a csónakban…
Jankovich Krisztián ezúttal a Alcsútdobozon található Zoltán tóra látogatott el, ahol Vízicsiga utánzatokkal cserkészte be a tó ponty lakóit.
Egy újabb izgalmas kajakos horgászat.
Hodula Tamás a festői szépségű Gaja patakhoz látogatott el, ahol sebes pisztrángokra pergetett. Az UltraLight pergetés újabb iskolájába szagolt bele, ahol sok új tapasztalattal gazdagodott.
A Magyarok ősei még a sztyeppét járták, mikor ezzel a csodálatos vadfajjal szoros kapcsolatba került népünk. Ha megismerjük történelmi szerepét, rejtett életét ennek a gyönyörű lénynek, azonnal megértjük…
Filmünkben egy izgalmas vadászaton vehetnek részt a Kalahári sivatagban.
Filmünkben annak jártunk utána, hogyan vadásznak ők, a hölgyek, és hogyan fér össze ez a két, talán nem is ellentétes fogalom: a szoknya és a fegyver.
Az egyiknek páncélja van, a másiknak nagy fogai.
Két különleges ember, igazán nem mindennapi horgászatának lehettek szemtanúi. Egy hét alatt összesen közel 4 tonna, köztük több 20 kg körüli óriás megfogása hatalmas teljesítmény. Ennek a ponty parádénak…
A horgászat az elmúlt néhány évtizedekben óriási fejlődésen ment keresztül. Évről-évre új módszerek és megoldások kerülnek a horgászok kezeibe, mellyel minden eddiginél eredményesebbek lehetnek. A CRALUSSO…
A film egy tanzániai szafari kalandjait mutatja be.
A film egy tanzániai szafari kalandjait mutatja be.
A film egy tanzániai szafari kalandjait mutatja be.
Az Energofish magazin havi aktualitásokkal, érdekességekkel és hírekkel jelentkezik.
Egy-egy Nemzeti Park részletes bemutatására sokezer perc is kevés lenne. Az alkotók ara törekedtek, hogy a változatos élőhelyekre jellemző, viszonylagos zavartalanságban élő fajok mellett igazi ritkaságok…
Legyen bármekkora is a kihívás, ha a horgászatot igazán szeretjük, semmi nem állíthat meg minket, amikor úgy igazán magával ragad a szenvedély. Akár hóban, fagyban is.
Gyulai Ferenc ezúttal egy bányatavat keres fel rakós bottal, és páratlan szépségű pontyok kíséretében mutatja praktikáit.
Malin Musatescu és Sabin Buzatu, egy többnapos balin horgászatra indul a Duna-Deltába. A rossz körülmények, a sekély víz, a kevés csuka ellenére ez egy jó alkalom arra, hogy Sabin jellemét a szerénységén túl is megismerjük…
Hodula Tamás a festői szépségű Gaja patakhoz látogatott el, ahol sebes pisztrángokra pergetett. Az UltraLight pergetés újabb iskolájába szagolt bele, ahol sok új tapasztalattal gazdagodott.
Egy-egy Nemzeti Park részletes bemutatására sokezer perc is kevés lenne. Az alkotók ara törekedtek, hogy a változatos élőhelyekre jellemző, viszonylagos zavartalanságban élő fajok mellett igazi ritkaságok…
A világ egyik legnagyobb pontyfogó versenyének lebonyolítása hatalmas háttérmunkával jár. Kiss Róbert a színfalak mögé a kulisszába vezeti a nézőket, hogy átélhesék a nem mindennapi izgalmak születést…
A Balaton a hazai pontyhorgászat egyik csúcsa. A Haldorádó Carp Team régóta dédelgetett vágya volt, hogy csapat szinten is próbára tegyék magukat a Magyar Tengeren. 60.000 hektár már önmagában kihívás…

A professzor, a chef és a ponty vadász találkozása. Más szemlélet, más gondolatok, de egy valami biztos, az evolúció folyamatának működése következtében, az elővilág összetétele folyamatosan változik…
Jankovich Krisztián ezúttal a Alcsútdobozon található Zoltán tóra látogatott el, ahol Vízicsiga utánzatokkal cserkészte be a tó ponty lakóit.
Egy újabb izgalmas kajakos horgászat.
Andrei Vladeanu ismét feszegeti a szerencse határait, és egy téli horgászatra adja a fejét, méghozzá egy horvátországi tavon. Két barátjával meglehetősen barátságtalan időjárási viszonyoknak lesznek kitéve…
A Magyarok ősei még a sztyeppét járták, mikor ezzel a csodálatos vadfajjal szoros kapcsolatba került népünk. Ha megismerjük történelmi szerepét, rejtett életét ennek a gyönyörű lénynek, azonnal megértjük…
Filmünkben egy izgalmas vadászaton vehetnek részt a Kalahári sivatagban.
Filmünkben annak jártunk utána, hogyan vadásznak ők, a hölgyek, és hogyan fér össze ez a két, talán nem is ellentétes fogalom: a szoknya és a fegyver.
Cristi Albu ismét útnak indult a Transzfogarasi úton, hogy további értékeket fedezzen fel - a hegyvidéki tanyákat, medvéket, mormotákat, rendkívüli embereket. Célja azonban a 2000 méter feletti magasságban…

Walter Tamás legújabb sorozatában megoldásokat mutat be a horgászat minden helyzetére
Malin Musatescu meghívja Önöket, hogy tekintsék meg a Műcsalikban bízunk sorozat második részét, amelyben betekintést nyerhetnek a Duna Delta Rezervátum szigorúan védett övezetében tevékenykedő vadőrök életébe…
Csörgő Tamás ezúttal a Szlovéniában fekvő bledi tóra látogatott el, hogy dobós módszerrel nagytestű pontyokat tereljen a szákjába
Az első napon, egy alföldi folyóban, domolykóra horgásztak, a második napon pedig, gyerekeikkel töltötték az időt - A Comana-i természetparkban, érdekes dolgokat kaptak lencsevégre, majd a Ghimpați-i fácántenyészetre…
Valamikor régen, egy nagy és rettegett növényevő vad élt Románia erdeiben, amely nem csak a ragadozók, hanem a vadászok számára is veszélyt jelentett, de ennek ellenére, mégis nyoma veszett. Most azonban…
A film az őzhívás praktikáival, gyakorlati bemutatásával foglalkozik
A csalik megfelelő felkínálása még a legjobb wafterek esetében kulcskérdés, mely nagyban befolyásolja a végső eredményességet. Ebben próbál segítséget nyújtani Pechnyó Gergely a Dovit horgásza.
A professzor, a chef és a ponty vadász találkozása. Más szemlélet, más gondolatok, de egy valami biztos, az evolúció folyamatának működése következtében, az elővilág összetétele folyamatosan változik…
Egy-egy Nemzeti Park részletes bemutatására sokezer perc is kevés lenne. Az alkotók ara törekedtek, hogy a változatos élőhelyekre jellemző, viszonylagos zavartalanságban élő fajok mellett igazi ritkaságok…
Az egyiknek páncélja van, a másiknak nagy fogai.
Filmünkben egy izgalmas vadászaton vehetnek részt Argentínában.
Világunk kérlelhetetlenül felgyorsult. Instant élmények, egyperces emlékek határozzák meg mindennapjainkat. Örökségünk, hagyományaink, vadászati szokásaink is mérlegre tétetnek, ezek jelentik az egyensúlyt a mérleg serpenyőjében…
Filmünkben nemcsupán két parókás egyed terítékre hozatalát mutatjuk be, hanem betekintést kapunk két kivételes vadásztársaság vadgazdálkodásába, és néhány vadászfilmes kulisszatitokba is!
Nem tudja eldönteni, hogy pontosan milyen típusú horgászat érdekli? Semmi gond, nálunk mindent megtalál!
11 méter hosszú, kemény, és ha kell megfelelően rugalmas. Ez a rakós bot, amitől mindenki nagyon fél, aki még nem próbálta ki életében. De aki egyszer kipróbálja az szerelmes lesz bele. A top tippekben…