A világ összeomlása után nincsenek törvények, háború folyik a vízért és az olajért. Az emberiség maradéka a Vár lábainál küzd az életben maradásért, amely a két szövetséges városával, Gázvárossal és Skulófarmmal uralja a vidéket…
1976. június 27-én négy géprabló eltérítette az Air France Tel Aviv-Athén-Párizs között közlekedő repülőgépét. Ketten közülük a Palesztin Népi Felszabadítási Front tagjai voltak, a másik kettő a német…
Sidney visszavonultan él egy észak-kaliforniai erdőben, de még mindig kísérti halott anyjának képe. Egy nap felhívja a gyilkos, aki a woodsborói borzalmakról szóló film harmadik részének forgatásán újból…
Miranda Priestlytől, a Runway magazin főszerkesztőjétől retteg a New York-i divatipar. Új munkatársa, Andy Sachs, a frissen végzett főiskoláslány egyáltalán nem illik a képbe: szürke, jellegtelen, tökéletes…
Az Atkins család titka miatt a csapat keresztülszeli az egész országot, hogy elkapják a francia Pierre Cardint, aki el akar lopni egy történelmi ereklyét. A kincsvadászat ötletét A nemzet aranya című film adta ehhez az epizódhoz…
A negyedik évad befejező epizódjában Angie Tribeca és csapata egy fenyegető kormányzati összeesküvés nyomaira bukkannak. Miután a történelmi ereklyét, az úgynevezett Louisianai-szerződést ellopták, és…
Dominic Cummings politikai tanácsadó döntő szerepet játszott abban, hogy Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból. Rajta keresztül, illetve más tanácsadók szemszögéből követhetjük az eseményeket, a két…
A két testvér nem is különbözhetne jobban egymástól. Az excentrikus Tanya most szabadult a börtönből, míg Danica sikeres üzletasszony. Tanya szeretne a saját lábára állni, és ehhez Danicától kér segítséget…
Bill Maher és az HBO 11. közös produkciója a népszerű stand-up komikus fellépését örökíti meg az Oklahoma állambeli Tulsában. "Életem legnagyobb paradoxona, hogy miközben egyre szörnyűbb az élet a Donald…
A Tenenbaum-család a világ egyik legkülönösebb képződménye. Mindhárom gyermekük csodagyerekként kezdte. Ám a kis zsenik mégsem lettek igazi profikká. Margot (Gwyneth Paltrow) drámaíró szeretett volna lenni…
Ahogy már megszokhattuk, a Felvétel indul! című filmmagazin soron következő, XVI. évada is a filmipar leghatalmasabb műhelyébe, Hollywoodba vezeti a nézőket, ahol napjaink filmcsillagaival, a legfrissebb…
Suburbicon ideális hely az amerikai középosztály számára az 50-es évek második felében: idilli kisváros, összetartó közösséggel, megfizethető otthonokkal és ápolt környezettel. Ám a békés, nyugodt felszín alatt kiábrándító valóság húzódik…
Cybertron eleste után Űrdongó menekülni kényszerül. A csatában megsérült robot egy kaliforniai kisváros roncstelepén rejtőzik el, Volkswagen Beetle-nek álcázva magát. Itt talál rá a tini Charlie Watson…
A sorozat újraértelmezi a DC szuperhőseinek legkedveltebb csoportját: Robotmant, Negative Mant, Elasti-Womant, Crazy Jane-t és vezetőjüket, az őrült tudós Niles Cauldert, azaz, a Főnököt. Hőseink szörnyű…
Sam Levinson sorozata egy 2012-es izraeli széria amerikai változata, az eredeti megtörtént eseményeken alapul. A történet a középiskolás tinik életébe, annak is az árnyoldalába nyújt bepillantást. Miközben…
Gösta egy 28 éves stockholmi gyermekpszichológus, aki az első munkáját egy vidéki kisvárosban kapja. A fiatalember a nagyvárosból az erdő közepén lévő, bérelt házba költözik. Gösta igyekszik jó benyomást…
Toby, a cinikus hirdetési igazgató hihetetlen kalandba csöppen, amikor váratlanul a XVII. századi Spanyolországban találja magát. Találkozik az öreg cipészmesterrel, aki Don Quixote lovagnak képzeli magát…
Amikor 1993-ban fiatal fiúk molesztálásával vádolták meg Michael Jacksont, a rajongók képtelenek voltak elhinni, hogy bűnös. A már felnőtt férfiak mesélnek arról, hogyan használta ki őket szexuálisan, hogyan alakult későbbi kapcsolatuk…