Az illegális bevándorló, Okwe nappal taxizik, éjszaka pedig portás egy hotelben. Ugyanitt szobalány a török Senay, akinek lakásában Okwe napi néhány órára menedékre lel. A férfi és a nő alig ismerik egymást…
Stu napközben egy barkácsboltban dolgozik, a nap másik felében pedig Uber-sofőrként igyekszik boldogulni. Egy napon felvesz az autójába egy kigyúrt utast, akiről hamarosan kiderül, hogy nyomozó, és egy…
Fincher Garland nyomozó az egykori tengerészgyalogos barátja meggyilkolása ügyében nyomoz, amiben a pszichológus és korábbi ügyész barátja, Hailey Dean segít neki. A gyanúsítottak száma egyre nő, mindegyiküknek…
Az egoista és megalomániás Lucy az ehető evőeszközöket gyártó cég igazgatója. Egy nap csapatépítő programot, egy barlangtúrát szervez Új-Mexikóba a dolgozóknak. Amikor beüt a katasztrófa, kicsúszik…
Lucy Cola erős, kemény nő, aki valóra váltva álmát, űrhajósként eljutott a világűrbe. A végtelen feketeségben úszva, szemében tükröződik a Föld kék márványa, a félelem és csodálat érzése keveredik benne…
Demóna, a szép és jószívű lány egy békés erdei királyságban él. Amikor a szomszédos királyság szemet vet az országra, Demóna elhivatottan védelmezi hazáját. Nem sokkal később elárulják, melynek hatására szíve kővé változik…
A tizenhét éves Veronica sohasem gondolta volna, hogy elbukik egy teszten, egészen addig, amíg azon találja magát, hogy egy műanyag rudat nézeget két halvány rózsaszín vonallal. Az ígéretes jövő most tűnik…
A cseh koreográfus, Jiří Bubeníček és testvére balettre adaptálták Jane Champion filmjét, A zongoraleckét. A dokumentumfilm végigköveti az alkotás folyamatát, köztük azt, ahogy Bubeníček és tanácsadója elmélyednek a balett maori elemeiben…
Mia és Mel gyerekkoruk óta a legjobb barátnők, és bár nem is különbözhetnének jobban, tökéletesen kiegészítik egymást. Együtt csinálnak mindent: együtt laknak, együtt tépnek, és együtt, a nulláról építették…
Tim egy feltörekvő menedzser, aki első alkalommal kapott meghívást a főnöke által rendezett különleges vacsorára. Az összejövetelre ugyanis mindenkinek magával kell hoznia egy vendéget, egy sültbolondot…
Joseph, a szenvedélyes hip-hop táncos Párizsba költözik a barátnőjével, Emmával és a legjobb barátjával, Karimmal szerencsét próbálni. Csatlakozik a break-es Youri alakította csapathoz. Egy nemzetközi…
A régi barátokat megint beszippantja a veszélyes játék. A fantáziavilágban egy új szintre lépnek, de a felállás egészen más, mint legutóbb. Amikor Spencert beszippantja a program, a banda tagjai kötelességüknek…
A halálán van Edward Bloom. A családtagjaival való beszélgetések során felidézi mozgalmas életét. Mindig is a tündérmesék világában élt. Nyolcévesen, ágyhoz kötött betegként napjait a Világ Könyves Enciklopédiájának…
A közéleti hír- és dokumentumfilm program latin-amerikai származású amerikaiakkal készített interjúkat tartalmaz. Ezek az emberek példát mutatnak a közel 50 milliós latino közösségnek, hogy ők is boldogulnak az Egyesült Államokban…
A félórás, egyszemélyes dokumentumfilm-sorozat házigazdája egy szorongó New York-i, John Wilson, aki mindennapi tanácsokat próbál adni, miközben a saját problémáival küszködik. Operatőrként és elbeszélőként…
Matthew O'Neill és Perri Peltz bemutatják a hét legfontosabb politikai, gazdasági és tudományos eseményeit. Minden rész egy-egy időszerű, nagy témát jár körül segítve a nézőt, hogy jobban megértsék Amerikát és a világot alakító trendeket…