A második évad két nő történetét mondja el. Erica Myles a republikánusok politikai akcióbizottságának gazdasági igazgatója, Anna Garner pedig intelligens escort lány. Erica igénybe veszi Anna segítségét…
Desmond Doss a második világháború idején, az Okinawa szigetén zajló csatában 75 bajtársa életét mentette meg, mindezt úgy, hogy ő maga, a vallási meggyőződése miatt nem viselt fegyvert. Szanitécként egymaga…
Apokalipszis, az első, egyben legerősebb mutáns fölébred évezredes álmából. Kiábrándultam szemléli a világot, amely már nem tiszteli istenként. Ezért csapatot toboroz a legerősebb mutánsokból, hogy a segítségükkel…
Az elmúlt 15 évben a nepáli házaspár mindkét tagja elvesztette látását. Manisara és Durga képtelenné váltak a legalapvetőbb feladatok elvégzésére. Most lehetőség nyílik, hogy egy egyszerű szürkehályog-műtéttel visszakapják látásukat…
Shaun, a bárány egy hagyományos kis angol farmon, Moszatvégen él társaival a Gazda és Bitzer, a terelőkutya felügyelete mellett. A meglepően okos bárány egyáltalán nem követi a nyájat, sokkal inkább a maga feje után megy…
Wallace-k nem tudják, hová menjenek piknikelni. Amikor kiderül, elfogyott a sajtjuk, Wallace-nak beugrik, hogy "sajtból van a Hold", így utazzanak oda. Az ötletet tett követi, és épít egy rakétát. A Holdon egy automata sütővel találkoznak…
A Walt Disney Animációs Stúdió díjnyertes rövidfilmjeinek gyűjteménye. A Jégvarázs: Party lázban Sven és Olaf segítségével Elsa és Kristoff szülinapi bulit szervez Annának. A kék esernyőben egy esős napon két esernyő találkozik egymással…
Derek Thompson, a jégkorongliga egyik legkeményebb játékosa, ráadásul nem hisz a mesékben. Nem véletlen, hogy összetöri a legfiatalabb rajongói álmait. Hányaveti magatartása a magánéletében is megmutatkozik…
Phil megsebesíti magát, és emiatt kórházba kerül. Egy teljes napot tölthetünk a társaságában, miközben megtudjuk, mi az, ami érdekli őt, és mivel lehet kihozni a sodrából. Azonban van valami, amivel Philnek…
Samnek van néhány életleckéje a színjátszó osztálya számára, amelyet tanít, miközben egy autóreklámban is szerepel. Úgy tűnik azonban, hogy mindez kevés, aznap este Sam úgy érzi, hogy a gyerekei és a legközelebbi…
2013-ban bomba robban a bostoni maratoni futóversenyen, a terrortámadásnak több halottja és 265 sebesültje volt. A támadást követően hajtóvadászat indult, hogy elkapják a merénylőket. Tommy Saunders rendőrőrmester…
Jeffet, a New York-i befektetési bankárt, és bulizós húgát, Marlát a gazdag apjuk meghívja az Észak-Ontarióban lévő új házába. A testvérpár elborzadva veszi tudomásul, hogy Ed elvette Sherryt, akinek három…
Abby és segédje, Jillian szerint a szellemek léteznek. Egy ócska laborban kütyüket gyártanak, melyekkel érzékelni és csapdába lehet ejteni őket. Társuk, a fizikus Erin egy negyedik típusú találkozás hatására…
Radu egy ambiciózus román újságíró, aki az egyik nemzetközi francia tévécsatorna helyi megbízottjaként dolgozik. Amikor beleakad egy ügybe, megcsillan előtte a nagy lehetőség, hogy felhívja magára a figyelmet…
Letartóztatják Jack Reacher régi nyomozóegységének jelenlegi vezetőjét. Susan Turner őrnagyot hazaárulással vádolják. Reacher természetesen nem kételkedik a nő ártatlanságában, de ahhoz, hogy ezt bizonyítani…
Lockhartot, a fiatal, ambíciózus tőzsdeügynököt az alpesi gyógyfürdőbe küldi cége. Feladata, hogy megkeresse a vállalat vezérigazgatóját, aki azt üzente, hogy nem áll szándékába visszatérni New Yorkba…
Amerika rajong John F. Kennedy elnök feleségéért, az okos fiatal és vonzó Jacqueline Bouvier Kennedyért, akit egyedülálló módon mindenki a keresztnevén hív. Jackie mindössze 31 éves volt Kennedy beiktatásakor…
A népszerű angol színész és komikus, John Oliver talkshow-ja az HBO-n. Ebben az elmúlt hét legérdekesebb politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális stb. híreit kommentálja tabu nélkül a maga sajátos, keresetlen stílusában…