A hetente jelentkező félórás, szórakoztató mozimagazin jóvoltából mindent megtudhat a legújabb filmekről és a legnagyobb sztárokról. A néző ott lehet a legfontosabb hollywoodi produkciók bemutatóján,…
Will Rodman Alzheimer-kór kutató kifejleszt egy ellenszert, amelyet a beteg apján, és a kísérleti csimpánzokon is kipróbál. Az apja állapota az átmeneti javulás után rosszabbodik, a majmok agya viszont fejlődést mutat…
Mindenki megtapasztalta már, milyen az, amikor úgy érzi, hogy a vele zajló eseményeket egyszer már átélte. Doug Carlin ügynököt rutinnyomozás közben ez a déja vu vezeti egy titokzatos bűncselekmény nyomára…
Mása, az orosz kislány nagyon szereti a tündérmeséket. Az sem baj, ha a történetek részletei kissé összekeverednek. Mert bizony a nagy mesemondás közepette becsúszik egy-egy bibi, így a régi ismert mesékből…
Marty legnagyobb megdöbbenésére Jeannie-nek sikerül ügyesen túljárnia az eszén. Ezzel azonban a nő el is lőtte a puskaporát, a Galweather and Stearnnél való változások semmi jót nem ígérnek a számára…
Az angol színészt, Sir Ian McKellent mutatja be a film, gyerekkorától kezdve a világháborún át a West Endig, az X-Men és A Gyűrűk Ura-filmekig. Sosem látott betekintést nyújt a magán fotóalbumába, a kulisszák mögé, személyes gondolataiba…
Hamupipőke sorsának alakulása nem tetszik a gonosz mostohának. Egy varázsige segítségével visszafordítja az idő kerekét, és semmissé teszi a Jótündér varázslatait. Úgy tűnik, semmi esély arra, hogy a tündérmese újra valósággá váljon…
Amerikában az 1960-as évek elején találkozik egymással Charles Xavier angol arisztokrata, és az auschwitzi koncentrációs tábort megjárt menekült, Eric Lehnsherr. Mindkettő különleges képességekkel bír…
Marty legnagyobb megdöbbenésére Jeannie-nek sikerül ügyesen túljárnia az eszén. Ezzel azonban a nő el is lőtte a puskaporát, a Galweather and Stearnnél való változások semmi jót nem ígérnek a számára…
A 24 éves Holden élete felét kómában töltötte. Mire felébredt, a világ megváltozott, ráadásul különleges képességre tett szert. A második évadban megpróbál "normális" életet élni, de képtelen szabadulni az érzéstől, hogy "valami" készül…
Henry a paradicsomi Hawaii-on éli az unatkozó playboyok édes életét. Egyik reggel azonban találkozik a csinos Lucyval, akinek remek a humora, bájos a mosolya, és palacsintájából épp meseházat épít a tányérján…
Az illegális bevándorló, Okwe nappal taxizik, éjszaka pedig portás egy hotelben. Ugyanitt szobalány a török Senay, akinek lakásában Okwe napi néhány órára menedékre lel. A férfi és a nő alig ismerik egymást…
Az elhibázott orvosi kísérlet értelmesebbé tette a majmokat, ám végzetesnek bizonyult az emberekre nézve. A vírus nagy részüket kipusztította, majd a mutálódásával állati sorba taszítja a megmaradtak többségét…
1987. október 19-én összeomlott a New York-i tőzsde. A mai napig nem tisztázott, hogy mi vagy ki okozta a Fekete Hétfőt. A történet arról szól, hogy kívülállók egy csoportja hogyan fektette meg a kékvérű öregfiúk által uralt Wall Streetet…
2001. szeptember 11-én terrortámadás érte az Egyesült Államokat. Az első válaszcsapásra sem kellett sokat várni. Mitch Nelson vezetésével elit kommandót vetnek be Afganisztánban. A parancsnok feladata…
Daggerhorn falu lakosai évtizedeken át állatáldozatokkal csillapították a közeli erdőben lakó vérfarkas étvágyát. A teliholdkor portyázó fenevad azonban most saját zsákmányt ejt, megöli Valerie nővérét…
Már csak nyolc nap, és a 40 km széles, 300 ezer km/órás sebességgel száguldó meteor telibe találja a Földet. A becsapódás várható központja Európa, a becsült túlélési ráta nulla százalék. Amerika megpróbálja…