A négy fegyverkovácsnak régi hajós eszközök acéljából kell kialakítania saját egyedi pengéjét fémbetétes technikával. Ketten jutnak a döntőbe, ahol 5 nap alatt kell elkészíteniük egy Kachin Daót, vagyis burmai vadászkardot…
A Terepjáró-tusa visszatér a '90-es évekhez, és felsorakoztatja az évezred utolsó évtizedének járműveit. Az egyik sofőrt megható sztori hajtja, és hajszálvékony a különbség a két döntős között, amikor szembeszállnak a Zöld Pokollal…
Mike és Frank nem szívesen látott vendégek észak-keleten, ahol ráakadnak egy ritka és rozsdás '33 Ford kupéra.
A fiúk szívességet tesznek egy barátnak, és a nyers üzlet úgy alakul, hogy mindenki jól jár. Plusz feltárul előttük egy ajtó, amit évtizedek óta nem nyitottak ki.
Frank kincskereséssel ünnepli a születésnapját. Majd a fiúk valóra váltják egy nő álmát, akinek elhuny férje tiszteletére közvetítőként vesznek részt egy üzletkötésben.
Darrell próbálja eljátszani a jófiút, és utolsóként végez, Rene és Casey megvesz egy egységet, amely tökéletes lesz az üzletükbe, Barry pedig átverve érzi magát, de vajon jogosan?
Darrell talál egy szuper gyűjteményt, Jarrod és Brandi egy vásárlás után kifogyhat a pénzéből és Barry, miután maga ellen fogad, győz!
A vevők elhagyatott raktárakra licitálnak Long Beachen, ahol Barry Weiss értékes tippet kap, és Mark Baleo ötven lepedővel villog.
Corey érdeklődését felkeltik a Doonesbury képregények. Jó pénzt ajánl értük, vagy befuccsol az üzlet? Majd Rick vizsgál meg egy önfelhúzós órát. Vajon megér-e neki egy kisebb összeget?
Felbukkan a Zálogcsillagok boltjában a mikrofilmes Biblia, amely az Apollo 14 fedélzetén járta meg a Holdat. Rick jó üzletet lát benne? Majd egy eredeti, '50-es évekbeli Beetle Bailey nyomat is felbukkan…
Amikor az 1850-es önvilágítós és tűzoltó lámpás bekerül a boltba, kigyúlnak a fények Rick szemében, vagy inkább kialszanak? Majd egy Starrett szeletelő is érkezik. Mit szól hozzá Rick?
Coreyt teljesen lenyűgözi a Wells Fargo postakocsi. Később Chumot babonázza meg egy '50-es évekbeli játék-hazugságvizsgáló. Hihető ajánlatot tesz rá?
Leesik a Rolex víznyomásmérőtől Corey álla? Később egy '50-es évekbeli Buddy Lee babát kínálnak eladásra. Rick értékesnek találja, vagy ócska gyerekjátéknak?
Bekerül a boltba egy 1800-as évekbeli Colt revolver. Rick megveszi, vagy lemond róla? Később eladásra kínálják az Abraham Lincoln arcáról készült maszkot. Mit lép Rick?
A fiúk felfedezik a legmenőbb érmebedobós férfibarlangot New York állam egyik farmján. Frank magányos gyűjtőknek segít, hogy megtalálják a szerelmet.
Mike és Frank nem szívesen látott vendégek észak-keleten, ahol ráakadnak egy ritka és rozsdás '33 Ford kupéra.
A sör hátországában Frank meglepetésére egy barátjával találkozik. Plusz, a fiúk meglepetéssel készülnek Danielle-nek.
A Rajna volt az utolsó akadály a szövetséges erők és a náci Németország között. Amikor az amerikai katonák találtak egy ép hidat, megkezdődött a partraszállás utáni legnagyobb hadművelet.
A IV. Birodalomról szóló jelentések tanulmányozására Bob és John egy csapatot küld az állítólagos fegyvertesztelő terepre, Németországba, és egy rejtélyes argentin szigetre, ahol a háború után náci vonatkozású…
Mezopotámia virágzó civilizációjától Amerika felfedezéséig; merüljenek el a világ legnagyobb társadalmainak felemelkedésében és hanyatlásában, és fedezzék fel a mérföldköveket, melyek a modern világ kialakulásához vezettek…
A kincskereső Rick és Marty a polgárháborús arany nyomába ered, amit állítólag Jefferson Davistől koboztak el 1865-ben. Ennek egy része a Michigan-tó mélyén hever, más része a Michigan alatti alagutakban, a többi egy utahi barlangban…
Négy mester és inasaik versenyeznek egymással, hogy elkészítsék az ikonikus harci fegyvert, a trench knife-t. Majd a két győztes csapat elkészíti a hagyományos, kínai Dao kardot.
A fegyverkovácsok mezőgazdasági szerszámokból készítik el szénkohókban jellegzetes pengéiket a titkos szíjtartó lyukkal. Majd két fegyverkovács hazatérhet, hogy otthonában készítse el a díszes és halálos Schiavona kardot…
Ez most a bírák versenye: mind a négy bíró választ magának egy-egy fegyverkovácsot, aki a döntőben képviseli őt. A két döntősnek Nyugat-Afrika legügyesebb fegyverkovácsának kardját, az Idát kell elkészítenie…
Beviszik az üzletbe Ulysses S. Grant gumibotját. Corey és Chum megvizsgál egy vintage gördeszka-matrica gyűjteményt. Chumlee megpróbálja bebizonyítani Ricknek, hogy mindenhez ért.
Egy eladó Gene Autry gitármerevítő pálcáit kínálja eladásra. Rick mókázni kezd a Red Skelton portréval. Chum a cipőgyűjteményét akarja eladni a boltban, de Ricknek erről más elképzelései vannak.
Eladásra kínálja valaki a "The Big Bonanza" című könyvet. Rick a hegyeket is megmozgatja egy régi, tibeti ajtóért. Miután Corey jegyet szerez egy autóversenyre, a fiúk megpróbálják eldönteni, hogy ki a legjobb sofőr…
Egy 1907-es Saint-Gaudens magas-domborművű érme landol az üzlet pultján. Rick nem hisz a szemének, amikor meglátja az üzletben az idősebb George Bush vintage Ray-Ban napszemüvegét.
Polgárháborús röpiratot kínálnak eladásra. Ricket elkapja a gépszíj az 1947-es tökéletesen felújított Wurlitzer láttán, majd frusztrálttá válik, amikor Chumlee egy gyereket hoz a zálogházba.
A Terepjáró-tusa visszatér a '90-es évekhez, és felsorakoztatja az évezred utolsó évtizedének járműveit. Az egyik sofőrt megható sztori hajtja, és hajszálvékony a különbség a két döntős között, amikor szembeszállnak a Zöld Pokollal…
Lerobbant terepjárók pettyezik a pályát, mikor a "Vakító Fehérség" időjárása és sara feltartóztat egy újabbat, a Silo Pulldown pedig összetör egy másikat. A Zöld Pokol meglepő befejezése megható eredményhez vezet…
Mit csinál az 1894-S Barber Dime láttán? Pénzfeldobással dönt? És kell-e Corynak a John Belushi aláírásával ellátott gúnyirat? Nevetve megy a kasszához vagy inkább elszomorodik?
Begördül a Zálogcsillagokhoz egy 2014-es Hertz Penske GT Mustang egyenesen a Las Vegasi versenypályáról. Rick leteszi az árát, vagy inkább hagyja elhajtani?
Boudica saját vad játszmájában próbálja legyőzni Rómát a történelem egyik legvéresebb felkelésében. A gótok Rómában keresnek menedéket, de elárulják őket. A birodalomnak e végzetes tévedése apokalipszist okoz Drinápolyban…