Darrell megpróbál utat törni magának a versenyben, míg Jarrod és Brandi épp visszaszállnak a nyeregbe. Elég lesz a zsebpénzük ahhoz, hogy kihúzza őket a kátyúból?
Rene már készül, hogy átveszi a versenyt, míg Ivy leckét kap a raktárháborúkból, és ez örökre megváltoztatja a hangnemét. Darrell új üzleti megközelítést választ, de végül karrierje legnagyobb kiadásába…
A fegyverkovácsok feladata egy Bowie-kés elkészítése, amelyhez egy D-alakú kézvédő kell a második fordulóban. Csak ketten jutnak a döntőbe, ahol egy shamshir nevű perzsa kardot kell rekonstruálniuk.
Rick egy német, kétélű kardot vizsgál, amely az 1600-as évek elején készült. Megveszi az antik fegyvert, vagy eláll az üzlettől?
Rick beleszeret egy tiarába, amely McKinley elnök feleségéé volt, és egy "Felix a macska" játéköngyújtó is megfordul az üzletben. Megnevetteti Chumlee-t a játék, vagy hidegen hagyja?
A fiúk ezreket ajánlanak egy makacs eladónak, és találkoznak Hubbával, a változatos tehetségű rockabilly lelkésszel.
Mike és Frank Napa Valleyben vannak, de nem szőlőt szemezgetnek, hanem a világ egyik legnagyobb borászati gyűjteményét. Jim, a tulajdonos egy bormúzeumról álmodott, de úgy döntött, hogy még telefonál egy utolsót, mielőtt továbblép…
A fiúk megszemlélnek egy 1956-os Chevy versenyautót. Ajánlatot tesznek rá, vagy megrekednek a tárgyalások, mielőtt a lámpa zöldre váltana?
A Zálogcsillagok kirobbantják a kólaháborút, amikor az üzletbe bekerül egy '50-es évekbeli Pepsi automata. A hihetetlenül ritka masina a Pepsi kékje helyett pirosra lett festve. Sokat ér a rejtélyes gép…
Célozzanak és lőjenek Zálogcsillagokkal, amikor Rick egy japán kézi ágyút (Knee mortar) ellenőriz, amit a II. Világháborúban a csendes-óceáni dzsungelharcokban használtak.
Jarrod és Brandi találnak néhány játékot, és Jarrod próbálja legyőzni a világbajnokot. Közben a Harris testvérek egy csillagot szemlélnek a hollywoodi hírességek utcáján, Barry pedig egy széfre pályázik…
Az újonc Rene és Casey megvesz egy szobrot, ami több ezer dollárt is érhet. Darrell Sheets macskás tárgyakat talál, Barry pedig két aukciós angyallal érkezik.
A Harris testvérek lopakodó üzemmódba kapcsolnak, Jarrod és Brandi felfedezik magukban a szeretetet, Barry kiás egy zsákot, ami lejtőre küldi és Darrell talál egy óriás póznát.
A vevők Comptonba tartanak, ahol Jarrod új becenevet kap, és talál valamit, amit korábban gyűjtött. Közben Mike megvesz egy egységet, amit Herb nem akart, Barry pedig újra találkozik régi haverjával, Kennyvel…
Barry Weiss hoz egy komornyikot, Jarrod és Brandi talál egy vintage lámpát, Darrel Sheets pedig megveszi a Raktárháborúk történetének legdrágább egységét, de vajon megérte?
A fiúk a titokzatos és visszahúzódó üzletember, az "Ezredes" gyűjteményét válogatják, aki messzire ment azért, hogy személyét titokban tarts.
Újabb epizódok arról a versengésről, amikor Amerika legjobb fegyverkovácsai legendás fegyvereket próbálnak rekonstruálni, és közülük a szakértő zsűri választja ki a legjobbat.
A Rajna volt az utolsó akadály a szövetséges erők és a náci Németország között. Amikor az amerikai katonák találtak egy ép hidat, megkezdődött a partraszállás utáni legnagyobb hadművelet.
Két kovácsnak az otthoni műhelyében kell elkészítenie az Oszmán Birodalom leghalálosabb szablyáját: a kilidzset. Melyik kovács győz és viszi el a 10 ezer dollárt?
Miután átvizsgálnak egy pajtát New York állam északi részén, Shaun és Bohus a határ felé veszi az irányt, hogy részt vegyenek egy kanadai hajós fesztiválon. Többet kapnak, mint amire vártak, és még egy retró kétéltű autót is kipróbálhatnak…
Bohus és Shaun Nova Scotiában kutatnak menő retró elektronikai cuccok után. És amit találnak, még őket magukat is meglepi!
Az eredeti sorozat hihetetlen műszaki projektek új generációját követi nyomon, ezeket alig néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tartottunk volna. Minden epizód több sztorit mutat be, olyan projekteket…
Marty a nagyágyút veti be egy végső, kétségbeesett kitörésre a bozótosból. Morgan és Margaret jelentős áttörést ér el. Mike a Kodiak-sziget legalattomosabb hegyével harcol. Jake megzavar egy ragadozó párt…
A fiúk egy híres turista attrakció mögött végzik életük kincskeresését. Plusz egy Cape Codi gyűjtő egyik üzletet a másik után hiúsítja meg, amíg a felesége közbe nem lép.
A vevők Comptonba tartanak, ahol Jarrod új becenevet kap, és talál valamit, amit korábban gyűjtött. Közben Mike megvesz egy egységet, amit Herb nem akart, Barry pedig újra találkozik régi haverjával, Kennyvel…
Miért különböznek annyira az emberek a Föld többi fajától? A majmoktól származunk, vagy intelligenciánk egy másik világból származik?
A csapat elképesztő új elméletről értesül, ami kapcsolatot jelenthet Oak Island kincse és Amerika születése között. A csapat fontos döntés előtt áll: folytassák a kutatást, vagy adják fel végképp?
Négy fegyverkovács tér vissza a sorozatba, és nehéz kihívás előtt állnak. A két válogató után a két bennmaradt versenyzőnek a pusztító erejű viking kardot kell elkészítenie.
Mikor Tommy Lee imádott motorja összetörik, abba a műhelybe viszi, melyben megbízik: a Count's Kustoms-be, ahol építették. Danny és Ryan pedig egy csodás kollekcióval dobják fel magukat, miután meglátják Tommy roncsát…
A csapat egy veteránnak épít motort, aki amerikai zászlókkal és szerettei képeivel szeretné bevonni a gépet. Mike és Ryan versenyt űznek abból, ki tud szebb zászlót festeni.
Darrell megpróbál utat törni magának a versenyben, míg Jarrod és Brandi épp visszaszállnak a nyeregbe. Elég lesz a zsebpénzük ahhoz, hogy kihúzza őket a kátyúból?
Rene már készül, hogy átveszi a versenyt, míg Ivy leckét kap a raktárháborúkból, és ez örökre megváltoztatja a hangnemét. Darrell új üzleti megközelítést választ, de végül karrierje legnagyobb kiadásába…
Betekinthetünk a világ legelitebb harcosai, a Navy Seals titkaiba. Alapos interjúkat hallhatunk volt Seals és katona bennfentesekkel, olyanokkal is, akik először jelennek meg a kamerák előtt.
A csapat elképesztő új elméletről értesül, ami kapcsolatot jelenthet Oak Island kincse és Amerika születése között. A csapat fontos döntés előtt áll: folytassák a kutatást, vagy adják fel végképp?
Újabb epizódok arról a versengésről, amikor Amerika legjobb fegyverkovácsai legendás fegyvereket próbálnak rekonstruálni, és közülük a szakértő zsűri választja ki a legjobbat.