Egy gyanútlan idős házaspárról kiderül, hogy drogot szállítanak valakinek, akiről azt hitték, hogy a barátjuk. A határőrök megállítanak egy dél-afrikai break-táncost, akinek leleplezik az illegális tervét…
Melbourne-ben elfogták azt a férfit, aki két gyanútlan idős ausztrált azzal csalt lépre, hogy tiltott áruval való kereskedelemre vette rá őket. A rendőrök egy kínai férfit állítanak meg, aki a gyanú szerint hamis útlevéllel utazik…
Egy pár érkezik az Egyesült Államokból, akik azt állítják, hogy orvosi marihuánát használnak. A rendőrök azonban gyorsan megtalálják a férfi nadrágjában a kábítószert, amelyet illegálisan hozott Ausztráliába…
Visszatér Darrell Sheets miután megkaparintotta a Raktárháborúk történetének legnagyobb fogását. Közben Mark Balelo megjelenik egy kitömött, egyedi tárcával, Barry pedig begyújtja a motorokat.
Barry elhozza a giccs királyát, Charles Phoenixet, hogy saját szemével lásson egy árverést. Darrell pedig rájön, hogy nem létezik a „hazai pálya előnye”.
A Montana állambeli Bigforkban található Új Agráriskolában három kiváló kovácsot állítanak sosem látott próbák elé. Két kimerítő kihívás után csak egy jut be a döntőbe.
Az „Ősi idegenek’ 75 millió év leghihetőbb földönkívüli bizonyítékait vizsgálja, a dinoszauruszok korától a mai Amerika nyugati sivatagának égboltjáig
Újabb epizódok arról a versengésről, amikor Amerika legjobb fegyverkovácsai legendás fegyvereket próbálnak rekonstruálni, és közülük a szakértő zsűri választja ki a legjobbat.
Egy ügyfél egy 1980-as évekből származó, bontatlan McDonald's sütivel sétál be a boltba. Vajon Corey-nak keserű lesz ez a pirula? Murray, a bűvész egy varázskönyvet mutat meg Chumnak. Vajon sikerül a trükk…
Boston déli részén Allen és Ton kemény versenytársakkal kezdenek licitháborúba. Sikerül megszerezniük egy második világháborús tankcsövet és más tartozékokat, és találnak egy ipari húsvágót is egy igazán büfés raktárhelyiségben…
Allen és Ton az ország legnagyobb raktáraukcióján jár Észak-Texasban, ahol 800 konténer keresi gazdáját. Szereznek egy eredetileg bölényvadászatra tervezett 1886-os Winchester puskát és egy egész gyűjteményt…
Újabb epizódok arról a versengésről, amikor Amerika legjobb fegyverkovácsai legendás fegyvereket próbálnak rekonstruálni, és közülük a szakértő zsűri választja ki a legjobbat.
Rick focira kész, amikor egy Super Bowl-os sapka kerül be a boltba. Vajon összejön a touchdown, vagy elveszíti a labdát? Corey és Chum irigykedik, amikor Spencer behoz a boltba egy Hihetetlen Hulk képregényt…
Lehet, hogy évezredekkel ezelőtt egy fejlett civilizáció népesítette be a földet? Lehetséges, hogy az istenek és másvilági lények koráról szóló mítoszok többek, mint mítoszok?
Ivy Calvin nyereségre tesz szert, Darrell Sheets Brandon nélkül intézkedik, Jarrod és Brandi pedig az árverés valódi nyertesei.
A vevők szerencsét próbálnak egy új helyen La Habrában. Dusty érdekes raktárhelyiséget talál, Kenny pedig mérlegeli a gyermekkori emlékek súlyát a raktárválasztásnál.
Ivy felveszi a szerencsecipőjét Van Nuys-ban. Brandi és Lisa barátsága próbát áll ki, amikor ugyanazokra a raktárakra licitálnak. Kenny kockáztat egy raktárhelyiséggel, aminek hála talán úszhat majd a profitban…
Az első csapatfeladatnál a versenyzők száma és tűz is megduplázódik. A kovácsmesterek inasaikkal az oldalukon küzdenek egymást váltva.
Egy kábítószer-kereső kutya egy vietnámi férfi csomagjára figyel fel, amelyben 12 doboz holdsütemény van. Egy barátnőjével utazó ír állampolgár turistavízumot kapott Vietnámból, azonban beismeri, hogy illegálisan dolgozott…
Egy utas azzal kelti fel a rendőrök figyelmét, hogy székletszagot áraszt. Egy francia dada azt állítja, hogy önkéntesnek jött egy biofarmra, de amikor a rendőrök kérdőre vonják, kiderül, hogy másról van szó…
Az „Ősi idegenek’ 75 millió év leghihetőbb földönkívüli bizonyítékait vizsgálja, a dinoszauruszok korától a mai Amerika nyugati sivatagának égboltjáig
Egy vak ember, aki a denevérekhez hasonlóan echolokációval tájékozódik? Egy szamuráj, akinek gyorsabbak a reflexei, mint egy kilőtt golyó? Egy áramütésre immunis ember? Emberfeletti képességekkel rendelkező…
Egy tehetséges tolvajpáros, akik szállodai munkákra specializálódtak, karrierjük legnagyobb balhéjára készülnek: a híres New York-i Pierre Hotel kirablására.
Beijednek a Zálogcsillagok a beszélő Herman Munster baba láttán. Majd feldobja őket a John Entwistle aláírásával ellátott basszusgitár.
Amikor egy KFC-s kosarakból készült csillár kerül be a boltba, vajon Corey jövője is fényesebb lesz, vagy besül az üzlet? Rick felpörög egy nagyon különleges motor miatt. Vajon sikerrel zárul az alkudozás?
Az Illuminátusok lennének az Új Világrend? Bár a titkos rendet 1785-ben feloszlatták, egyesek szerint a hatalom továbbra is ennek az elit csoportnak a kezében van. Ami egy bajor forradalmárokból álló csoportként indult, mára legendává vált…
A középkorban a vikingek vérszomjas tengeri harcosok hírében álltak. Lehetséges, hogy nem is voltak olyan vadak, mint ahogy ma gondolunk rájuk, hanem inkább egy igen fejlett civilizációt alkottak?
Egy Thaiföldről érkező férfinál túlzott mennyiségű vényköteles gyógyszert találtak. Egy Vietnámból hazatérő ausztrál nőnél be nem jelentett élelmiszert és egy hangyákkal teli zacskót találnak.
Fiatal kanadaiakat tartanak vissza a határőrök, és a tisztviselőknek feltűnik, hogy mindannyian egyforma nagy bőröndökkel utaznak. A nyomozás a Határőrség egyik legnagyobb drogfogása lesz. Egy vietnámi…
Négy kovács csak kapkodja a fejét, mikor egy vékony fémlemezből kell kést kovácsolniuk. A durva próbatétel után ketten egy borotvaéles, fogazott indiai szablyát készítenek. Melyik kovács nyeri el a Tűzben…
A rendkívüli fogásokat célzó vadászat felizzik, mikor Rick, Corey és Chum az arizonai Mesába utaznak. Rick egy robosztus Big Willy dzsipet talál, Chum 2010-es Justin Bieber-kártyákon lelkesül fel, Coreynak…
Megnézzük, hogy az új bizonyítékok és a technológia segítségével hogyan lehet végre azonosítani a rejtélyes, 1960-as évek végén tevékenykedő sorozatgyilkost, aki rejtjelekkel csinált bolondot a nyomozókból…
Lehetséges, hogy az Egyesült Államoknak csakugyan van titkos űrprogramja? És ha igen, készülünk űrbázisú háborúra más nemzetekkel... vagy más fajokkal?
Az első csapatfeladatnál a versenyzők száma és tűz is megduplázódik. A kovácsmesterek inasaikkal az oldalukon küzdenek egymást váltva.