Lisa visszatér Moreno Valley-be, ahol minden elkezdődött, és a tárolóegységével nosztalgiázik. Kenny új unokát üdvözöl a klánban, és szeretne egy megfelelő egységet találni. Dusty és Lupe egy kis kenőpénzt is bevetettek…
Ivy felügyelői szerepet vállal Stantonban, ami egy kis szláv sikerhez vezet. Brandi megpróbál segíteni Danielle-nek berendezni az új lakását. Lisa egy festményre tesz fogadást.
Dusty és Lupe egy fullertoni aukcióra tartanak de végül a teherautóra is szükségük lesz. Darrell egy kis szekrénybe veti reményeit, melyért túl sokat fizetett. Rene a nászutas egységből hozza ki a legtöbbet…
Ton és Allen váratlanul kap egy második esélyt, miután majdnem kizárják őket Palmer kisvárosából. Találnak egy motorizált vasúti karbantartó kocsit az 1960-as évekből és egy második világháború előtti japán félautomata pisztolyt…
Ton és Allen csendes de halálos versengésbe keveredik egy Glendale melletti aukción. Találnak egy Zildjian cintányért a 40-es évekből és egy pirotechnikai vezérlőpultot, amit komoly tűzijátékokhoz használtak…
Brisbane-ben a kábítószer-kereső kutya egy potenciális drogfutárhoz vezeti a rendőröket. Melbourne-ben egy olasz férfi szembeszáll a rendőrökkel, amikor kiderül, hogy olyan veszélyt hordoz, mely komolyan…
Egy amerikai nő poggyászában nagy mennyiségű metamfetamint találnak, egy japán nőt pedig drogcsempészés kísérletével gyanúsítanak a rendőrök, amikor rejtekhelyet találnak a táskájában.
A négy pengekovácsnak duplán főhet a feje, amikor nem egy, hanem két damaszkuszi kést kell készíteniük. Egy brutális tesztkör után csak két kovács jut tovább, hogy megalkossák a rendkívül nagy kihívást jelentő Cinquedea rövidkardot…
Rick, Corey és Chum a minnesotai St. Paulba utaznak, ahol egy lenyűgöző trilobita fosszíliagyűjteményre bukkannak. Ricknek egy első kiadású Óz, a bádogember könyvért dobban meg a szíve, Chumnak pedig egy…
Amikor Rick egy igencsak ragyogó érmére tesz szert, Corey felkapja a fejét a csillagászati kikiáltási ár miatt. Ráadásul Chum heves vitába keveredik, amikor egy NWA birkózó világbajnoki öv kerül be a boltba…
Allen és Ton New Orleansba megy a könnyű pénz reményében, de ehelyett pénzes mocsári licitvadászokkal futnak össze. Találnak egy pár 19. századi párbajpisztolyt, és egy turbinamotorokkal felszerelt vintage hidroplánt…
Allen és Ton a louisianai Capitol City raktáraukciójára utaznak, ahol hamarosan összetűzésbe kerülnek a törvénnyel. A fiúk találnak két verseny-fűnyírót, majd belefutnak egy antik borbélyszékbe az 1900-as évek elejéről…
A Bill Moran Kovácsiskolában a három legjobb kovács teszi próbára magát. Két brutális kihívás után csak egy kapja meg a lehetőséget, hogy megküzdjön a fődíjért.
Amikor Rick egy igencsak ragyogó érmére tesz szert, Corey felkapja a fejét a csillagászati kikiáltási ár miatt. Ráadásul Chum heves vitába keveredik, amikor egy NWA birkózó világbajnoki öv kerül be a boltba…
A világon szétszórva találhatunk rejtélyes romokat. Ezek az ősi építmények a múlt néma őrzői, valódi történetüket látszólag elnyelte az idő. Vajon a modern régészet meg tudja-e fejteni a rejtélyt, hogyan…
Montebellóba visszatérve Gunter Rene segítségére siet, aki nem akar rá időt szakítani. Darrell megpróbálja Kimbert a királynőjévé tenni, míg Ivy és fiai megingathatatlannak akarják mutatni magukat.
Kenny a csúcsra tart, miközben végig friss húsra vágyik. Lisa sem jár rosszul egy kicsi egységgel, de a Hét Vásárlója jelölést Brandi kapja meg.
Ivy elrabolja Popsot, és elviszi Rosamondba, ahol ügyesen megszereznek egy remek szekrényt. Kenny elindul, hogy feldobja mindenki napját, a bohóckodása miatt pedig csillagokat lát. Lisa bebizonyítja, hogy van egy barátja…
A Montana állambeli Bigforkban található Új Agráriskolában három kiváló kovácsot állítanak sosem látott próbák elé. Két kimerítő kihívás után csak egy jut be a döntőbe.
Brisbane-ben a kábítószer-kereső kutya egy potenciális drogfutárhoz vezeti a rendőröket. Melbourne-ben egy olasz férfi szembeszáll a rendőrökkel, amikor kiderül, hogy olyan veszélyt hordoz, mely komolyan…
Egy amerikai nő poggyászában nagy mennyiségű metamfetamint találnak, egy japán nőt pedig drogcsempészés kísérletével gyanúsítanak a rendőrök, amikor rejtekhelyet találnak a táskájában.
A négy pengekovácsnak duplán főhet a feje, amikor nem egy, hanem két damaszkuszi kést kell készíteniük. Egy brutális tesztkör után csak két kovács jut tovább, hogy megalkossák a rendkívül nagy kihívást jelentő Cinquedea rövidkardot…
Rick, Corey és Chum a minnesotai St. Paulba utaznak, ahol egy lenyűgöző trilobita fosszíliagyűjteményre bukkannak. Ricknek egy első kiadású Óz, a bádogember könyvért dobban meg a szíve, Chumnak pedig egy…
Az Észak-Karolina partjainál fekvő Roanoke-szigetről látszólag nyomtalanul eltűnt 16. századi telepesek csoportját övező régi rejtélyt vizsgáljuk meg.
Rick egy halálos Függetlenségi háborús alabárdot vizsgál. Megszerzi, vagy üres kézzel távozik?
Corey egy bontatlan doboz, 1980-as évekbeli Star Wars-cukorkára éhezik. Amikor pedig egy NASA Training Vehicle rakétamotor kerül a pultra, Rick nem ismer lehetetlent, hogy megszerezze a földöntúli tárgyat…
A Földön Kívüli Intelligenciát Kutató Központ úgy definiálja a szemtől szembe való ötödik típusú találkozást, mint a földön kívüli élettel való közvetlen emberi kapcsolatot és kommunikációt. Vajon ez…
Négy kovácsnak acél sátorcölöpökből kell fűrészes hátú machetét kovácsolnia. Két kimerítő próbatétel után két kovács visszatér az otthoni kovácsműhelyébe, hogy megalkossanak egy halálos maláj szerszámot és fegyvert, a hírhedt Parang Naburt…
Amikor a rendőrök felfedezik egy részmunkaidős modell szokatlan utazási szokásait, gyanút fognak, hogy esetleg droggal kereskedik. Egy dél-koreai férfi diáknak adja ki magát, de mikor a rendőrök rengeteg…
Egy ázsiai nő felháborító viselkedésével sokkolja a rendőröket, és dührohamot kap, amikor tiltott árut találnak nála. A rendőrök egy kínai férfi csomagjában randidrog nyomaira bukkannak. Egy német férfi feltűnően kevés ruhával érkezik…
Három kimerítő kihívás után vajon melyik kovács lesz a végső győztes, és lesz ezzel az első Tűzben edzett: Úton bajnok, aki maga 20 000 dollárt nyer, kovácsműhelye számára pedig 10 000 dollár értékű kovácsfelszerelést?
Az emberiség mindig oda volt azért a gondolatért, hogy egyszer majd képes lesz utazni az időben. De mi van akkor, ha ez már meg is történt? Lehet, hogy az embereknek szándékosan, vagy akár véletlenül máris…
Amikor új felfedezések hozzák izgalomba a csapatot a szigeten, egy fenyegető vihar az egész műveletet veszélybe sodorja.
Alaszka hatalmas vadonjai eltűnésekről, elektromágneses anomáliákról, különös lényekről szóló történetekről és UFO-észlelésekről hírhedtek. Vajon Alaszka számos rejtélye valami földöntúlinak köszönhető?
A Montana állambeli Bigforkban található Új Agráriskolában három kiváló kovácsot állítanak sosem látott próbák elé. Két kimerítő kihívás után csak egy jut be a döntőbe.