Ki a Nostradamus által megjósolt három Antikrisztus, akik lesújtanak az emberiségre? Egyesek szerint a három közül kettő már megjelent: Napóleon és Hitler - de ki lesz a harmadik?
Briliáns stratégiai húzással Mózes kivezette népét Egyiptomból, az egyiptomi sereget pedig hullámsírba csalta.
Theodisius császár gót zsoldosok segítségével küzdött a birodalomért, de hogyan tudta biztosítani a hűségüket? Úgy, hogy a parancsnokságot egy félig vandál, félig római hadvezérre, Stilichóra bízta.
A harmadik birodalom összeomlása után rengeteg titkot rejtő építmény maradt meg szerte a világon. Ahogy egyre több tény derül ki ezekről az állásokról, a nézők elgondolkozhatnak rajta, hogyan alakulhatott…
A világon a városok alatt más városok rejtőznek, és mindegyiknek megvan a maga története. A sorozat ókori ciszternákat, sírhelyeket, titkos találkahelyeket és föld alatti hajóroncsokat mutat be, melyekről évszázadokra megfeledkeztünk…
Ebből a részből megismerhetik a legveszélyesebb gyilkosok pszichológiai, biológiai és szociológiai hátterét.
Emberfeletti erő, emberfeletti hatalom és a repülés képessége. Ha valóban léteztek a mítoszok istenei, lehettek ők földön kívüli lények, ahogyan ezt az ókori űrhajós elméletek hirdetik?
Kutatók próbálják megfejteni, mi történt, amikor a halálos Deinonychus raptorok csapata rátámadt egy kétszer nagyobb dinoszauruszra.

Szembekerül egy Allosaurus és egy Ceratosaurus egy őskori vízlelőhelynél, és ezzel kezdetét veszi a paleolit történetének legvéresebb csatája.
Nézzék meg, hogyan született egy világvallás Jézus halálából, és az utak, a kereskedelmi útvonalak és a római birodalom felemelkedése hogyan terjesztették el mindezt világszerte.
A zseniális hadvezér birodalmát Indiáig akarta kiterjeszteni. A hadjárat nehéz körülményei közepette Nagy Sándornak briliáns stratégiát kellett bevetnie a győzelemhez.
I. sz. 450-ben Róma dicsősége hanyatlóban volt. Elveszett a fejlett civilizáció és a meghódított óriási területek. A barbár Ricimer nem lehetett császár, de mégis az ő kezében volt minden hatalom.
A harmadik birodalom összeomlása után rengeteg titkot rejtő építmény maradt meg szerte a világon. Ahogy egyre több tény derül ki ezekről az állásokról, a nézők elgondolkozhatnak rajta, hogyan alakulhatott…
Egy trópusi vihar partra sodor egy hatalmas uszályt, és jó pár emelődaru, egy buldózer és egy komoly csigarendszer kell ahhoz, hogy visszajuttassák a vízre.
Ismerjék meg a szervezett bűnözés titkos világát, és a Cosa Nostra durva módszereit, amelyekkel pénzre és hatalomra tettek szert!
Majd' 2000 éven át a maja civilizáció uralkodott Közép-Amerikában, de az i.sz. IX. századra a nagy maja városok elnéptelenedtek, és a maják eltűntek. Mi történhetett ezzel a fejlett kultúrával?