1993-ban egy nőt brutálisan megtámadnak a pennsylvaniai Harrisburgben. A rendőrség egy helybelit gyanúsít, de az egyik nyomozó szerint inkább egy sorozatgyilkos a tettes. [12-A]
2010-ben egy este a 40 éves Rachael Anderson lakásfelújítással kapcsolatban felhívta egyik barátját. Ezután eltűnt, és nyolc év eltelte után még mindig nem találták meg. [9-AT]
Az egyetemista Jessica O'Grady eltűnt egy este. Amikor egy másik nőnek is nyoma vész, felmerül a gyanú, hogy egy sorozatgyilkos ólálkodik a közelben. [9-AT]
2002 júniusában a 19 éves Ali Kempet megverték majd megfojtották. Apja, aki megtalálta holtan, megfogadta, hogy elkapja a gyilkost. [9-AT]
Egy vasárnapi iskolai tanárt elítélnek azért, mert férje sportitalába mérget kevert. Talál-e Chris és Melissa olyan bizonyítékokat, amelyek az ártatlanságát bizonyítanák? [9-AT]
A tizenéves Crystalt elrabolják, megerőszakolják és megfojtják, útban egy barátja háza felé. Egy évvel később újabb lányt ölnek meg. Sorozatgyilkos járná a környéket? [9-A]
Amikor a 42 éves Trudy Darbyt meggyilkolták, és további két nő is eltűnt, a rendőrök sorozatgyilkosra gyanakszanak. Egy meglepő telefonhívás vezet el a tettesekhez. [9-AT]
Egy 15 éves lány eltűnik, miután fotózni indul. Két nappal később a rendőrség megtalálja az agyonvert lányt, és egy olyan nyomot, amely a középiskolájához vezet. [9-A]
Egy 26 éves nőt holtan találnak az otthonában, és öngyilkosságnak minősítik az esetet, de egy nyomozó gyanakodni kezd, miután találkozik az áldozat barátaival. [9-A]
Id. Lonnie Turnert lelőtték a saját hálószobájában, és egy közeli hozzátartozója lett a fő gyanúsított. Vajon megáll-e az alibije? [9-A]
Tony körüljárja, hogy a DNS és egy gyermek ujjlenyomatai hogyan segítettek megoldani a 78 éves Lucille Johnson gyilkossági esetét. A végén találkozunk a gyilkossal is. [9-A]
A tizenéves Crystalt elrabolják, megerőszakolják és megfojtják, útban egy barátja háza felé. Egy évvel később újabb lányt ölnek meg. Sorozatgyilkos járná a környéket? [9-A]
Egy vasárnapi iskolai tanárt elítélnek azért, mert férje sportitalába mérget kevert. Talál-e Chris és Melissa olyan bizonyítékokat, amelyek az ártatlanságát bizonyítanák? [9-AT]
2008-ban Ryan Widmert elítélték felesége, Sarah meggyilkolásáért, de esküszik arra, hogy nem bűnös. Chris és Fatima megvizsgálják ártatlanságának bizonyítékait. [6-GA]
A 23 éves Sherry Leighty nyom nélkül eltűnt. A rendőrség olyan sötét titok nyomára bukkant, amely megdöbbentő felfedezéshez vezetett. [9-AT]
A családját szerető Cody Bowels gyanús eltűnése miatt a rendőrök nyomozni kezdenek, és eljutnak a kétes múltú kegyetlen gyilkoshoz. [9-AT]
Amikor egyszerre lobban lángra három zsinagóga, a nyomozók fokozott erővel keresik a gyújtogatókat. A háttérben elvakult fajgyűlölők összeesküvésére bukkannak. [9-AT]
A 16 éves Sheritát szexuálisan zaklatják, majd holttestét egy híd alá dobják. Vajon a rendőrök tudják azonosítani a gyilkost a DNS-e alapján, vagy elkerüli az igazságszolgáltatást? [9-A]
2009-ben egy nő eltűnt, és a közösségi médiában előre jelezte ezt a szándékát. Barátai és családtagjai azonban kételkednek abban, hogy el akarta volna hagyni a gyermekeit. [9-A]
A terhes Tiffinie Adams holttestét egy mezőn találták meg, és az eset felkavarta a kisváros lakóit. A rendőrség a lány közösségi médiás kapcsolatain keresztül jut el a gyilkoshoz. [9-AT]
Alyce Seff holttestét egy kútban találják meg. A nyomozók megdöbbennek, hogy az idős hölgynek legalább annyi ellensége volt, mint barátja. [9-A]
A túrázók karácsonyát alaposan tönkreteszi, amikor Új-Mexikóban rábukkantak Roxanne Houston holttestére. A rendőrség megállapítja, hogy gyilkosság történt, de elakad a nyomozás. [9-A]
A kisgyermekes édesapát, Tray Phelpst agyonverték a saját kocsibejáróján. A kisváros lakói megdöbbennek, amikor kiderül, kik ölték meg. [12-AT]
Deborah Brown házassága tönkrement, és gyerekeivel vidékre költözött, Maine államba. Egyik este egy idegen jelent meg náluk, és az életük örökre megváltozott. [12-GA]
Egy gyújtogató négy embert meggyilkol egy kaliforniai áruházban. Két gyújtogatásra szakosodott nyomozó áll rá az ügyre. [9-A]
A rendőrségi testkamerák felvételeinek köszönhetően egészen közelről lehetünk tanúi a rendőrjárőrök életének. Egy biztos: az utcai járőrök élete nem unalmas rutinmunka.