Fernando erőfeszítéseinek és a szerelmüknek köszönhetően Blancának sikerül visszaemlékeznie, hogy mi történt vele. Chacharaz ráveszi Rita asszonyt, hogy fizesse ki Damian műtétjét. Pablo és Mariano szinte…
A tárgyaláson Blanca mindenre visszaemlékszik, és vallomást akar tenni Agustin ellen. Jesús Orea a börtönigazgatónak sem hajlandó elmondani, mi is történt valójában, pedig így kiszabadulhatna. Inés a Macskát…
Karina elmondja Maria kisfiának, hogy az édesapja valójában nem elutazott, hanem elhagyta őket. Diána éppen ruhát próbál egy üzlet próbafülkéjében, amikor Karina rátámad késsel, hogy eltávolítsa a lányt…
Fernando öngyilkosságot kísérel meg a börtönben, azonban az őrök még idejében megállítják. Grazzia és Maria Luisa szövetkeznek Valentina ellen. Luis Miguel meg akar egyezni Valentinaval, azonban a lány nem enged, a gyűlölete erősebb…
Az esküvői készülődés tovább zajlik, ezzel együtt pedig a furcsaságok sem szűnnek meg. Minden jel arra utal, hogy a kastély Peter ellen van mindazzal, ami történik. A sorozat hősei közösen vetik bele…
Julián kis híján megöli Carmelót, de Manuel még időben közbelép. Lucrecia szerint időre van szükségük, mielőtt új életet kezdenének Juliánnal. Lorena nem akar Matildével találkozni. Teresa a rendőrségre…
1762-ben, Young-jo király palotájában az udvari hatalmasságok belső hatalmi harca dúl, aminek a trónörökös koronaherceg áldozatul esik, saját apja éhezteti halálra. Itt találkozik véletlenül három egykorú…
Milagros túl jár Ivo eszén és hogy véletlenül se érhessen hozzá, így megbilincseli a férfit, majd egy piros selyemruhába érkezik a szobába. Andrea teljes őrületben van, ezért Luisahoz fordul segítségért…
Elif megígéri Ömernek, hogy nem fog hazudni neki és elmond minden információt amit tud, de a férfi nem bízik meg a lányban, ezért lehallgatják a telefonját. A lehallgatott telefonbeszélgetés után a pendrive-on…
Justina kezd egyre inkább összeroppanni fiai bizalmának elvesztése miatt. Felolvassák Paulino végrendeletét, ahol Josué is megjelenik. Renata elmegy a rendőrségre, hogy elmondjon néhány új információt a gyújtogatásról…
Alejandro Mariához siet, hogy nála leljen vigaszra felesége és születendő gyermekük elvesztése után. Karina rátámad Alejandróra is késsel a kezében. Elérkezett Belén ügyének újratárgyalása, Inocencio pedig…
Elérkezik a tárgyalás napja, azonban Maria Luisanak éppen elegendő bizonyítéka van, hogy Luis Migueltől ne vonhassák meg gyermeke felügyeleti jogát. Concepcion engedélyével Grazzia meglátogatja édesapját…
Ellen azt tervezi, hogy visszaszerzi Oscartól a pénzét, majd elmenekül az országból. Alisa megbocsájt Gudrunnak és meghívja őket az esküvőre. Ludwig a maradék idejét a családjával szeretné tölteni, így Oscarra bízza a cégvezetést…
Javier megkéri Estefania kezét, s a nő boldogan mond igent. Reina egyetlen kívánsága közben csak lánya szeretetének visszaszerzése. Reina később a szalonba megy, hogy a munka feledtesse vele a sok rosszat…
1762-ben, Young-jo király palotájában az udvari hatalmasságok belső hatalmi harca dúl, aminek a trónörökös koronaherceg áldozatul esik, saját apja éhezteti halálra. Itt találkozik véletlenül három egykorú…
Kettős esküvőre készülnek a DiCarlo ház alkalmazottai. Milagros azt mondja Ivonak, hogy ők testvérek és közöttük nem lehet semmi. Rocky Vicky után akart menni, de Federico és Luisa megakadályozzák ezt…
Benito beszél Eloisával, és visszakönyörgi magát a birtokra, de nem sofőrnek, hanem istállótakarítónak veszik vissza. Roxana és Gael azt hazudják, hogy együtt járnak, így védve meg igazi szerelmeiket, Benitót és Giannát…
Alisa érzi, hogy valami nincs rendben Christiannal. Közben Ellen betörése miatt már a Castellhoff család is aggódni kezd, hogy talán tényleg közre lehet a fiúk eltűnéséhez. Alisa egy átverés miatt eladósodik…
Fanny koncertjének napja van, a csapat pedig készül az estére. Közben azonban az élet is zajlik. Christian örlődik, hogy elmenjen-e a koncertre, Laly megpróbál bezavarni Antonio új kapcsolatába, Nico pedig bajba kerül Marie előtt…
Rockyt holtan találják a ruhaszalonban. Juanjo megtudja, hogy Suzanna terhes volt, de elvesztette a babát. Smith a hamisított gyémánt ügyében nyomoz, Javier pedig a Rockynál talált cím után, amikor mindkét nyom a régiségbolthoz vezet…
Elif és Ömer visszamennek oda, ahol néhány héttel a lányok elrablói tartották fogságba őket. Nilüfert megmenti Metin az egyik gerillától, akinek a lány épségére kéne vigyáznia. Metin és Tayyar bácsi horgászni mennek…