José Jeanne házában próbálja újrakezdeni az életét. Közben Ingrid Audrey nyomába ered és Caracasba megy felkutatni őt. A sorozat hősei közösen vetik bele magukat a kalandokba, amelyek nem nélkülözik…
A sorozat epizódjai napjaink Mexikójában játszódnak, a történet kiindulópontja azonban egy húsz évvel korábbi, szörnyű autóbaleset. Az Álvarez del Castillo-család, a szülők és három, egypetéjű ikerlányuk az autóútról a folyóba zuhan…
Rosario kezdi sejteni Adolfo igazi kilétét, ám egyelőre nem kap megerősítést. Matilde hiába próbálta gondosan eltitkolni Adolfot testvére és Renato elől, végül Humbertoék találkoznak a birtokra visszatérő férfival…
A fekete özvegy játéka egyre komolyabb fordulatokat vesz. Két embert is elrabolt. A rendőrség mindent megtesz azért, hogy az eltűnt személyeket megtalálják. Inmaculada elmondja az igazságot Alejandronak…
Julia miután megtudja, hogy Franco Eladio gyermeke, kérdőre vonja Eladiót, aki ezt elismeri. Közben megérkezik Gabriela és Franco is, akik úgy tesznek, mintha nem tudtak volna a dologról. Gabrielának ez lelkiismeret-furdalást okoz…
Crescencio nem hajlandó pihenni és hazaviszi a lányokat. Ana Perla nem enged nagyapja akaratának. Emiliano ismét berúg, s lekési a másnapi gépet, amivel Mina Escondidaba menne. Virginia újabb tervet eszel…
Színre lép Kim Gui-ju, a királyné testvére, akivel a gonosz asszony el akarja távolíttatni a herceget és új trónörököst ültetni a helyébe. Lee San elvonul a könyvtárba pár napra, azonban Song-yeon hamar…
A régensi posztjáról lemondatott Lee San esténként kijár a palotából, hogy megismerje népe valódi életét. Így találkozik azzal az öregemberrel, aki - bár nem ismeri fel a herceget -, bölcs tanácsaival…
A Nare Fesztiválra készülnek a palotában. Nagy a sürges-forgás, érkeznek a mutatványosok. Ezalatt a királyné sem pihen, folyik a merénylet szervezése. A trónörökös hű emberei, Guk-young és Dae-soo azonban…
Guk-young rájön, hogy a tűzijátékok segítségével bombát akarnak robbantani a Náre fesztiválon, hogy megöljék a koronaherceget. Li-cheon teljesen belebolondult a szép örömlányba, Geum-hongba. A fesztiválon…
Gui-ju ragaszkodik Dae-soo kihallgatásához, annak ellenére, hogy Lee San magából kikelve követeli emberei szabadon bocsátását. Gui-ju és Hu-gyeom alaposan összevesznek azon, kinek is köszönhető a fesztiválon…
A kis Osmant kórházba kell vinni, mert belázasodik. Kartal egyből intézkedik, de Selin aggódik és ezért bekapcsolja telefonját. Aziz keresi őket, és a telefonon lévő nyomkövető elárulja a lány hollétét…
Julián elmondja a rendőröknek, hogy Gabinónak is volt oka eltenni őt láb alól. Lucrecia meg akarja tudni, hogy van-e bármi köze az anyjának Julián megtámadásához. Carmelo el akar költözni otthonról és…
Közeledik Matías elutazásának napja. Gabino ráijeszt Delfinára. Julián találkozik Rosarióval az utcán. Közben komoly járvány tör ki az almaültetvényen. Josué beszél Matíasszal a papi hivatásról. Fidel pedig kérdezősködik Manuel után…
Miután Alvaro és Esmeralda szakítanak, Rodolfo elviszi Esmeraldát a birtokra, hogy találkozhasson José Armandoval. A birtokon emiatt, és Aurora állapota miatt nagy a boldogság, ám Fermin halálának híre befeketíti az örömöt…
Miután Esmeralda és José Armando találkoznak a vízesésnél, kibékülnek. Mindenki nagyon örül visszatérésének a Casa Grandeban. José Armando egyszercsak visszanyeri látását. Megtartják az évekkel ezelőtt…
Marimar, a szegénysorban élő fiatal lány lopásra kényszerül, de rajtakapják. A birtok ura, Sergio viszont elnézi a bűntettet, mert megsajnálja a lányt. Megismerkedésükkor Marimar komoly hatással lesz Sergióra…
Sergiot édesapja házasodásra bíztatja, azonban Angelica a saját érdekeit nézve más véleményen van. Gustavo örököst akar választani, így eszébe jut a lánya, akit születése óta nem látott. Sergio családja…
Marimar kicsinosítja magát Sergio kedvéért, de a fiú átnéz rajta. Hamarosan azonban a fiú meglátogatja a parton. Angelica a fejébe veszi, hogy Monicaval házasítják össze Sergiot. Marimar, a szegénysorban…
A kis Osmant kórházba kell vinni, mert belázasodik. Kartal egyből intézkedik, de Selin aggódik és ezért bekapcsolja telefonját. Aziz keresi őket, és a telefonon lévő nyomkövető elárulja a lány hollétét…
Annabella elmondja Carlos Albertonak, hogy Elena asszonynak gyereke lett Rodrigo úrtól, akit aztán elvettek tőle és ezért őrült meg. Azt is hozzá teszi, hogy ez a gyerek akár ő is lehet. Junior eközben végleg behálózza szegény Lupitát…
Maximiliana felvilágosítja Tanja szüleit, hogy Junior anyagi helyzete korántsem olyan rózsás, mint ahogy azt a fiú állítja. Johnny bevallja Virginiának, hogy nem is igazi zongoratanár, aki természetesen ennek ellenére sem bocsátja el…
Junior leitatja Lupitát, de nem tud visszaélni a helyzettel, mert a lány elalszik. Virginia elárulja a nagy titkot Carlos Alberto-nak: vagyis hogy a Junquerák vagyona Virginiát illette volna meg, mert…