Liliána beleássa magát a cég vezetésébe, hogy megállítsa Oscar illegális ügyeit és visszaállítsa a cég hírnevét. Alisa új megrendelést kapott, hála barátnőjének. Jonas viszont elveszti az állásást Dana miatt…
Hye-gong azzal vádolja Song-yeont, hogy manipulálta a herceget, hogy előléptesse a festői posztra. Ezért elküldi Song-yeont a kínai küldöttséggel a Császári Művészeti Iskolába, amelyben majdnem egy évtizedig tart a képzés…
Song-yeon megérkezett Kínába, ahol festészetet tanulna, de amikor a kínaiak megtudják, hogy ő nő, visszautasítják felvételét. Hje-gjong felveti Lee Sannak, hogy feleségével együtt utazzanak el egy kis pihenőre…
Lee San és kísérete a déli országrészbe megy, ahol csodálatos tehetségeket fedez fel, akiket származásuk miatt eddig mindenhonnan kirekesztettek. Song-yeon megérkezik Kínába, ahol először elutasítják felvételi…
Csve miniszter árulása felháborítja a Bjok frakció embereit: Hwa-wan hercegnő egyenesen Csve úr elhallgattatását tervezi. De a herceg felkészült a támadásra, ezért fokozott őrizetet rendel el. A királyné…
Inés elmeséli az ikrek születésének történetét Renatának. Justino próbálja rávenni fiát, hogy szakítson Taniával, mivel tudja, ha a lánnyal marad, ki fog derülni, hogy ő az a bizonyos Pepe bácsi. Leonardo…
Fatmagül és Kerim megtudják, hogy milyen rongálások történtek a házukban, amiket Nine mama, Kadir és Rahmi próbáltak eltitkolni előlük. Resat megtudja, hogy Lale asszony átverte őt... Az elbűvölő Fatmagül…
Rodrigo megtudja, hogy mi az édesanyja betegsége, s hogy Guadalajaraba ment, hogy ő is kivizsgáltassa magát. Tamara addig nem nyugszik, míg meg nem kapja Rault, s ha neki nem is, tán Monalisanak sikerülhet…
Dilara meglátogatja Harunt a kórházban, ahol megígéri a férfinak, hogyha felépül, láthatja a gyermekét. Eközben Deniz felkeresi Özkant, s arra kéri, vigye el őt a night clubba, hogy beszélhessen anyja régi barátjával…
Dana és Jonas elvonulnak a welness részlegbe, Oscar pedig keresni kezdi feleségét. Mindenki egyre jobban aggódig Bernárdt miatt. A férfi teljesen kikelt önmagából. Jonas pedig veszélybe kerül miatta. Alisa egy átverés miatt eladósodik…
José Armando és Esmeralda találkoznak a szülői házban. Alvaro bevallja José Armandonak, hogy szereti Esmeraldat, és feleségül akarja venni, ezt José Armando nehezményezi. Esmeralda kap egy gyűrűt Dr. Lazcanotól…
Marcela Armandót keresi, de sehol nem találja. Monica azonban felhívja és közli vele, hogy Armando éppen néhány nehézfiúval verekszik. Marcela érte megy és hazaviszi. Armando magához térve megdöbbenten…
Lee San, miután rátalált Song-yeonra, mindent megtesz azért, hogy a lány felépüljön a gyötrelmes út után. Míg ő távol van a palotából, addig régi ellensége, Kim Gui-ju visszatér, hogy újra betöltse pozícióját az udvarban…
Murad gyanakodik Sinan pasára, de Kemankes megnyugtatja őt. Atike meglátogatja Faryát a börtönben, hogy megtudja, mi az igazság, és a bátyjával is beszél. Musztafa és Kemankes holtan találják a kelmeárusnőt…
Ebru kíváncsi Güneyre, mert szeretné tudni, hogy ki az a fiú, akit Banu ennyire szeret, ezért meghívja vacsorára. Kuzey és Simay elutaznak, hogy elmondják a lány szüleinek, hogy összeházasodtak. Kuzey…
Fernandat kiengedik a börtönből, Felipenek hála. Első útja Pedrohoz és a kisfiához vezet. Luis mocskos üzleteket köt a bankon keresztül, amivel veszélybe sodorja Carlos örökségét. Carlos továbbra sem tud…
Vanessa beront María irodájába, hogy kiszedje belőle, hova bújtatta Juan Pablo várandós lányát. Elérkezik Dolores és Cristóbal butikjának megnyitója, s a nő mindent elkövet, hogy elhitesse Maríával: Cristóbal…
Michel bocsánatot kér Bettytől a viselkedéséért. Patricia azt javasolja Marcelának, hogy költözzenek össze. Armando beszélni akar Hermesszel telefonon, de Julia asszony letagadja őt. Marcela megengedi…
Fatmagül és Kerim hamarosan beköltözhetnek a közös otthonukba, hiszen már csak egy-két bútor hiányzik a házból. Erdogant a hatóságok visszahozzák Isztambulba. A kihallagatása előtt Münir megpróbálja rávenni…
Adrián elköltözik Socorritotól, Blancaékhoz. Graciela nem örül ennek, ő szeretné, ha a fiú visszamenne a birtokra. José Armando próbálja megtudakolni, hogy vajon Esmeralda szereti e még őt. Blanca megkéri…
Carlos Daniel őrlődik a névtelen levél miatt. Luciano ismét zaklatja Paulinát telefonon. Douglas Maldonado áthívja magához Paulinát. Paulina szeretné, hogy a felépült Rodrigo ismét dolgozzon a Bracho gyárban…
Lee San, miután rátalált Song-yeonra, mindent megtesz azért, hogy a lány felépüljön a gyötrelmes út után. Míg ő távol van a palotából, addig régi ellensége, Kim Gui-ju visszatér, hogy újra betöltse pozícióját az udvarban…