Violeta újra teljesen magába roskad. Danilo kiborul, mert nem akarja, hogy a Virginiával való házasságuk semmissé váljék. Anabella felkeresi Virginiát, hogy beszéljen vele. Maricruz megtudja, hogy a nővére terhessége csak hazugság…
Mindenki a kórházba siet, hogy Emir és Hande állapotáról érdeklődjön. Feriha sok időt tölt Emir mellett, ezzel gyanút keltve apjában és a vőlegényében is. Cansu magából kikelve beviharzik a kórházba. A…
Ömer Halil feleségét kérdezi ki a férje és Tayyar közti kapcsolatról. Bahar meggyőzi Elifet, hogy ne menjen el meglátogatni Ömert. Arda továbbra is próbál zöld ágra vergődni Pelinnel, ezért elmegy hozzá az otthonához…
Denisának nagyon rosszul esik, ahogy Bihter bánik vele, ezért beolvas az asszonynak, amit Bihter nehezen visel el, majd Firdeusnak kell megnyugtatnia. Nihat közben otthagyja az állását Adnannál. Jemile…
Ivo újfent bejelenti, hogy Andrea-t választja, ám most már nem örülnek a DiCarlo szülők neki. Angelika próbálja észhez téríteni a család többi tagját, de nem megy neki valami egyszerűen. Andrea a nagymama áldását kéri, de nem kapja meg…
Misil kihallgatja az elfogott Bi-dámot, és meglepetten jön rá, hogy a fiú milyen okos és ravasz. Válaszaival szinte sarokba szorítja Misilt az egész udvar előtt. Jóslata, miszerint halála három nappal…
Rulo elhiteti Daliaval, hogy múlt éjjel volt köztük valami. Ramón féltékeny Francisco miatt, aki lelkiismeretfurdalást okozva próbálja visszaszerezni Fabiolat. Virginia szentül hiszi, hogy a férjének, Julionak szeretője van…
Mivel az ügyész rájött, hogy kémprogramot telepítettek a gépére, úgy dönt, nem leplezi le a csalókat, inkább hagyja, hogy a saját csapdájukba essenek. Fügen asszony állapota napról-napra rosszabb, ami megviseli Cesurt…
Felipe egyre gyakrabban beszélget Sandróval, és felveti neki, hogy esetleg gondolkodhatna a továbbtanuláson. Valentina teljesen kétségbeesik, amikor rájön, hogy igaza volt Benitának, szerelmes Jose Miguelbe…
Denisának nagyon rosszul esik, ahogy Bihter bánik vele, ezért beolvas az asszonynak, amit Bihter nehezen visel el, majd Firdeusnak kell megnyugtatnia. Nihat közben otthagyja az állását Adnannál. Jemile…
Maríát, a szegény kis árvát keresztanyja neveli a nyomortelepen. A tizenöt éves lány születésnapi bálról álmodozik, és egy gazdag fiú szerelméről. Luis Fernando, a gazdag család fia szerelmi bánatában…
Serrano ügyvéd vacsorázni hívja Paulinát. Piedad felkeresi Estefaniát, de nem tudja jobb belátásra bírni Willyt illetően. Carlos Daniel megfogadja Gema tanácsát, és arra kéri Paulinát, hogy szakítsa meg a kapcsolatot a Bracho családdal…
Misil kihallgatja az elfogott Bi-dámot, és meglepetten jön rá, hogy a fiú milyen okos és ravasz. Válaszaival szinte sarokba szorítja Misilt az egész udvar előtt. Jóslata, miszerint halála három nappal…
Mehmet igyekszik közelebb férkőzni Seherhez. Sanem ismét ellátogat Levent hajójához. Feriha minden szabad percét Emir mellett tölti a kórházban, és várja, hogy szerelme magához térjen. Halil mindeközben…
Ezüst Liliom a klub bálján kirabolja a vendégeket. Jorge ajánlatot tesz Bella ügynökségének, így megmenti a csődtől. Ninfát kigúnyolják a bálon. Orestes féltékeny Jorgéra. Csiki Párizsba utazik. Valentina…
Milagros nekiugrik Andrea torkának, de a nő visszájára fordítja az ellene felvázolt vádakat és fenyegetéseket Ivo előtt. Pablo azt javasolja Andreanak, hogy essen teherbe Ivotól. Milagros árvaházban…
Mercedes meglátogatja az otthonában Luis Mariot. Rosaura megvédi magát Patricioval szemben. Jimena úgy dönt, bevonul egy klinikára. Cruz asszony komolyan elbeszélget Luis Marioval. Rosaura Rios egy…
Miután a napfogyatkozás mégis megtörténik, Tokmán előlép, így mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy ő az, akinek eljövetelét megjövendölték. A királyné az egész udvar és a nép előtt elismeri, hogy…
José Armando örlődik a féltékenységtől, és hanyagolja Georginat, aki ezt rossz néven veszi. Dr. Malaver nem tudja elfelejteni Esmeraldat, csak a közös jövőjükre tud gondolni. Georgina végre személyesen…
Nesrin és Riza házasságkötésén az egész család részt vesz - Bihter kivételével, aki inkább Beshirt látogatja meg a kórházban. Behlül ezalatt elmegy Pejkerhez, mert ki akarja deríteni, hogy Hilminek milyen…
Serrano szerelmet vall Paulinának, akit meglep a férfi ajánlata, de nem mond nemet. Sikerül rábeszélnie Carlitost az iskolára. Paula megrendeli a kocsit, bár Rodrigo nem hajlandó kifizetni. Carlos Daniel…
Luis Fernando hazatérve Párizsból a házukban találja Mariát, akivel nem indul jól a kapcsolata. Don Fernando felesége, Victoria, valamint Soraya és Carlota csak Guberálós Maria-nak hívják a kislányt, és…
Miután a napfogyatkozás mégis megtörténik, Tokmán előlép, így mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy ő az, akinek eljövetelét megjövendölték. A királyné az egész udvar és a nép előtt elismeri, hogy…