Kiderül, hogy Karla-nak és Tamás-nak viszonya volt, Karla szerint a gyermek az övé, Tamás pedig apasági vizsgálatot kér. Betty erről mit sem sejt, így amikor a fiú megkéri a kezét, boldogan igent mond…
Isabel, Donna Teresa nyomására kénytelen igent mondani Diegonak és feleségül menni hozzá. A party közepén azonban feltűnik és botrányt kavar Felipe, Isabel másik testvére. Sofía kétségbeesik, ugyanis…
Béné újabb titkos találkozóra megy Tommal, de egy véletlen folytán összetalálkoznak Joséval. A férfi elviharzik autójával, azonban figyelmetlensége miatt balesetet szenved. A sorozat hősei közösen vetik…
Federico visszatartja Maiát az utazástól. Pablo a kórházba megy a lány után, Federico azonban észreveszi. Eltervezi, hogy tőrbe csalja Pablot, és azt hazudja, hogy Maia elutazott Szomáliába. Pablo…
Paula, Roberta asszony utasítása ellenére kiszökik az este új hódolójával. Patricia és férje, Diego között tovább romlik a helyzet. Barrios hatására Fiorella elhatározza, nem lesz többé az a szegény kislány…
Paula feltett szándéka, hogy visszaszerzi Franciscót, Marcia ötleteinek tárháza kifogyhatatlannak tűnik a férfiak becsapásának terén. Most azt tervezi, Chema ágyába férkőzik, hogy minél inkább a maga oldalára állítsa…
Színre lép Kim Gui-ju, a királyné testvére, akivel a gonosz asszony el akarja távolíttatni a herceget és új trónörököst ültetni a helyébe. Lee San elvonul a könyvtárba pár napra, azonban Song-yeon hamar…
Kiderül, hogy Karla-nak és Tamás-nak viszonya volt, Karla szerint a gyermek az övé, Tamás pedig apasági vizsgálatot kér. Betty erről mit sem sejt, így amikor a fiú megkéri a kezét, boldogan igent mond…
Marimar kilakoltatja Angelica-t a birtokról. Inocencia és Antonieta is féltékenyek lesznek, mikor megtudják, Marimar az új tulajdonos. Az ügyvéd megüzeni Sergio-nak, hogy a válása lezáródott. Marimar…
Erdal felveszi pénzügyi igazgatónak Musztafát, akit titokban Onur és Kerem kért meg, hogy pályázzon a vetélytársuk cégénél. Kiderül, hogy Buket rajztanára teljesen odavan Füszunért...
Selma és Cemile találkoznak Hikmet sírjánál. Carolin állást keres, de egyik bank sem hajlandó alkalmazni, ezért Neriman elmegy Cemile-hez, hogy beajánlja őt az egyik üzemébe… Cemile odaadó feleség, aki mindenáron összetarja családját…
Paula feltett szándéka, hogy visszaszerzi Franciscót, Marcia ötleteinek tárháza kifogyhatatlannak tűnik a férfiak becsapásának terén. Most azt tervezi, Chema ágyába férkőzik, hogy minél inkább a maga oldalára állítsa…
Paula, Roberta asszony utasítása ellenére kiszökik az este új hódolójával. Patricia és férje, Diego között tovább romlik a helyzet. Barrios hatására Fiorella elhatározza, nem lesz többé az a szegény kislány…
Yavuz erőszakkal elviszi Ecét, Emir pedig azonnal utána megy. A rendőrségnek is szólnak, de Ece sértetlenül hazakerül. Emir és Feriha maguk mögött hagyják az ellentéteiket, de Feriha még mindig aggódik Ece miatt…
A régensi posztjáról lemondatott Lee San esténként kijár a palotából, hogy megismerje népe valódi életét. Így találkozik azzal az öregemberrel, aki - bár nem ismeri fel a herceget -, bölcs tanácsaival…
Marissa megelégeli Gabriel érzéseit, ezért elhagyja San Vicente-t. Rosendo gyanakodni kezd, hogy Lauro kedveli Magdalena-t. Alejandra bevallja mindenkinek, hogy csak színjáték volt, és nem megy férjhez Cristóbal-hoz…
A verekedésből ismét rendőrségi ügy lesz. Morena nagypapájától, Adolfótól kér segítséget, no meg Aldótól. Végül Thomas mindenkit kihoz. Gardel és Aldo is a rendőrségre siet. Az iszonyú este után Morena…
Angelica attól fél, hogy megbolondult, mivel azt hiszi, a halott Nicandro-t látja. Marimar a fejébe veszi, hogy tönkreteszi Sergio esküvőjét. Angelica balesetet szenved. Marimar, a szegénysorban élő…
Rosaura meglátja, ahogy Luis Mario és Jacqueline csókolóznak és majd szétveti a féltékenység. Ivan meglátogatja Jimenát. Luisana és Bruno újra barátok lesznek. Luis Mario ki szeretné békíteni Estrella Marinát a családjával…
Gani felépül, és újra munkába áll Sehrazatnál. Sehrazat és Jaszemin is meglátogatja később Peridét a kórházban. Jaman a nagynénjéhez megy Umuttal. Bennu és Kerem eközben házat akarnak venni. Buket, Burdzsu…
Cemile megleckézteti Carolint, de minden ellenszenve ellenére kisegíti őt némi pénzzel. Ayten elkezd dolgozni egy cégnél, ahová Berrint is be szeretné ajánlani. Osman mindenképp szeretne egy televíziót, hogy lenyűgözze az osztálytársát…
Roberta asszony elbocsájtja Barrios-t, az egyik ügyvédjét, aki ezután szövetkezni kezd Fiorellával. Andrés megtudja, hogy a magazin cikket adott ki róla és Fiorelláról, mint a Mejía-Guzmán örökösökről…
Gerardo elégedetlen a pénzzel, amit Don Chema adott neki, és nagyon dühös Patriciára, amiért eljárt a szája, és őt kirúgták az állásából. Valeria megpróbálja jobb belátásra bírni Ramirót, de ő nem hajlandó megbocsátani a feleségének…
A házasságkötés után Azize ráeszmél, hogy Tevfik erős érzéseket táplál iránta, és hogy talán hiba volt a frigy. Hamilton Tevfik küldetésére való tekintettel kifogásolja a frigyet. Vasili tábornok biztos…