Clara és Alex egyedülálló szülők, akik két teljesen eltérő nevelésben hisznek. A két világ találkozása akkor történik meg, amikor Clara a szülői munkaközösség elnöke lesz, Alex pedig egy marketing kampány…
Egy hajó, amely bejárja a világot, varázslatos tájakra viszi utasait, akik közben élik életüket. Hogy ez az élet ott tartózkodásuk idején minél szebb legyen, arról a kapitány, a f?komornyik, a hajódoktor és a legénységük gondoskodik…
Wöller polgármester feje felett gyülekeznek a viharfelhők. Brotbeck a kolostorhoz fordul segítségért, ahogyan Laban asszony is. Reichert úr gimnáziumi tanár, bevallja, hogy homoszexuális, ami miatt az iskola vezetősége eltanácsolja…
Jo komorna Inmok királyné bocsánatáért esedezik. Hong Joo Won a királyné engedélyét kéri, hogy feleségül vehesse Jeongmyeong hercegnőt. Neungyang király egyre kevésbé bízik Ja Jeom és Jo komorna szavaiban…
Esther kétségbeesve próbálja kideríteni, hova tűnhetett Alejandro. Ezalatt Emperatriz arra a helyre viszi a férfit, ahol korábban gyönyörű napokat töltöttek kettesben. Esther meggyanúsítja Elisát, hogy…
Az Anyák magazinja versenyt hirdet az Év édesanyja témában. Sara úgy dönt, ő is benevez egy Hetty néniről szóló írással. Felicity és a többiek azonban gúny tárgyává teszik. Sara így kitalálja, hogy megbosszulja a történteket…
Julio és Adriana összevesznek és ennek súlyos következménye lesz. Magdalena kétségbeesett és készen áll arra, hogy börtönbe vonuljon. Victoria és családja elkezdik az új életüket. Victoria egy szabad szellemű lány, akinek élete a futás…
A valójában Virginia-tól származó fax eléri célját: mind Demetrio mind pedig Veronica gyanakodni kezdenek a másikra. Virginia, hogy még tökéletesebb legyen a terve egy kitalált történet keretében azt hazudja…
Geyda nyilvánosságra hozza Ayse sorozatszerepét, így kiderül, hogy aláírta a szerződését, Kerem pedig megharagszik rá, amiért megszegte a szavát. Majdnem aláírják a válási papírokat, de Muhsin bejelenti, hogy el akar válni Yeldától…
Zeynep és Alihan összekülönböznek Erim születésnapja után. Caner gyanús tartalmú borítékot talál ajtajuk előtt, ezért Ender-rel nyomozásba kezdenek, hogy kiderítsék a futár rejtélyes kilétét. Zehra meglátogatja Kemal-t az irodában…
Mindenki nagyon aggódik Pejkerért, Nihat is azonnal hazaindul Azerbajdzsánból, amint megtudja, hogy mi történt. Firdeus minden egyes megjegyzésével Nihal Behlül iránti érzelmeit erősíti, amit sem Bihter sem pedig Denisa nem néz jó szemmel…
A volt csendőrfőnök támadást indít Csoszon ellen. Ja Jeom megpróbálja meggyőzni a királyt, hogy a hercegnő tehet a felkelésről. Jeongmyeong hercegnő, azt tanácsolja Neungyang királynak, hogy a fegyvertári puskákat vessék be a lázadók ellen…
Emperatriz fogva tartja Alejandrot és megpróbál neki mindent elmondani, hogy visszanyerje emlékezetét. Esther Alejandrot keresi. Justo segítene neki. Coco gondját viseli Perfectanak. Mauriciot meghallgatja…
Patrícia és Marcela nyomozásba kezdenek, hogy megtudják kivel és mikor távozott Armando a tegnapi fogadásról. Betty egy levelet hagy Armando asztalán, de Marcela előbb találja meg. Hatalmas veszekedés…
Blanca egy véletlen révén rábukkan Esmeralda-ra, de Don Rodolfo nem örül a hírnek. Dr. Malaver továbbra sem tett le arról a vágyáról, hogy Esmeralda az ő felesége lesz. José Armando megtudja Blanca-tól…
Yelda azt hiszi, hogy Muhsin megcsalja. Kerem és Ayse követik Muhsint, hogy kiderítsék van-e valakije. Yelda elmegy Melahattal bulizni, Buse pedig Hülyával és Samettel marad. Sabri jobbnál jobb kávékat…
Zeynep és Alihan összekülönböznek Erim születésnapja után. Caner gyanús tartalmú borítékot talál ajtajuk előtt, ezért Ender-rel nyomozásba kezdenek, hogy kiderítsék a futár rejtélyes kilétét. Zehra meglátogatja Kemal-t az irodában…
Halit szomorú, miután megtudta a hírt, hogy Yildiz elveszítette gyermeküket. Később úgy dönt, hogy megajándékozza Asuman-t, hogy Yildiz-t jobb kedvre derítse. Ender látogatást tesz Alihan-nál, hogy a rejtélyes borítékról beszéljenek…
Williams atya elmondja Pierrenek, hogy Demetrio csak abból az okból vette feleségül Veronica-t, hogy bosszút álljon rajta. Veronica megvallja Juan-nak, hogy egyáltalán nem boldog Demetrio-val. Juan azt…
Horacio nem érti, miért akar Sandra mindenképpen Ivana barátnője lenni, de a lány úgy tudja, hogy Ivana Jose Miguel barátnője. Benita arra gyanakszik, hogy Ivana csak kitalálta, hogy Jose Miguel udvarol neki…