Pamela vakációt tervez Markkal. Clayton egy alkut köt Ellie tudta nélkül, ami komoly konfliktushoz vezethet kettejük között. A Dallas című sorozatot máig a nemzetközi televíziózás legsikeresebb állomásaként…
Ray és Donna Southforkba költöznek. Cliff megpróbálja lebeszélni Mandy-t Jockey-ről, mondván, hogy a férfi nem is törődik vele. Jacknek hirtelen nyoma vész. A Dallas című sorozatot máig a nemzetközi…
Julia egyedül indul le a hegyről, miután férje nem volt hajlandó aláírni a válási papírokat. Menet közben a vérmérgezése miatt rosszul lesz és elájul. Végül Markus talál rá, de egy lavina betemeti őket…
Maren már a kilencedik hónapban jár, és csak 4 hete van hátra a szülésig. Jan izgatott, de felesége elég lazán kezeli az állapotát. Nem először lesz anya. Ám a házaspár nem mindenben ért egyet, ugyanis…
Jessica Fletcher osztályába két nagyon tehetséges diák jár, Alida és Chris. Amikor Chris mostohaapját holtan találják, a fiú lesz az első számú gyanúsított, aki bevallja a gyilkosságot. Jessica azonban nem hiszi el, hogy ő ölte meg…
Szegény Mischa alaposan belekeveredett a szomszéd fruska és barátja szerelmi "kalandjaiba". Mikor mindketten a kórházban kötnek ki, Mischának a rendőrség előtt kell számot adnia szerepéről. A…
Kay tudni akarja, mik Bobby szándékai Aprillel. Jockey és Cally kibékülnek, ezalatt Carter megpróbálja csapdába csalni Cliffet. Lucy és Cally elbeszélgetnek egymással, és ez jó hatással van Cally-re. A…
Jockey fesztelen hozzáállása miatt James rájön, hogy az olajüzletben a hűtlen viszonyoknak nagyobb szerepe van, mint azt eddig gondolta volna. Michelle rájön, hogy Carter elárulta Cliffet. Bobby és April elkezdik tervezni az esküvőjüket…
Jessica Fletcher egy szerzői jogi konferenciára érkezik Amszterdamba, és megbeszél egy találkozót régi barátjával Nigel Allisonnal. Mikor hiába vár az íróra, elkezd nyomozni, és kiderül, hogy nagyon zavaros történetbe keveredik…
Jessica Fletcher tervezett új könyvének helyszínét szeretné tanulmányozni, ezért ellátogat a Los Angeles-i állatparkba. Az írónő hamar észreveszi a dolgozók közötti feszültségeket, és amikor gyilkosság…
Rövid időn belül több tűzeset is történik a Nemzeti parkban, így Devon odaküldi Michael-t és K.I.T.T.-et, hogy vizsgálják ki az ügyeket. A tűzfészek közelében észrevesznek egy tizenéves fiút, akit később…
Paul Gerard ételkritikus, aki évek óta zsarolja a város egyik legismertebb vendéglőjének tulajdonosát, tudván, hogy az újságban megjelenő kritika tönkreteheti az éttermet. Ezért a pozitív hangvételű cikkekért hatalmas összegeket kér…
Jack és csapata eltűnt tartálykocsik és egy teherszállító repülőgép után nyomoznak. A szálak a Terror Hercegéhez, Arif Dessához vezetnek. A terroristák egymás közötti kommunikációjában használt kódok megfejtéséhez…
Az esküvőn ért aljas támadás után, Alex kómában fekszik a kórházban. Walker mély elkeseredésében a bosszút tervezi, az általa felelősnek vélt Karl Storm-on. A példa nélkül álló merényletsorozat hátterében…
Hector-t, Carlos rokonát rablással vádolják, mert a fiú elvette a neki járó bért. Hamis vádak alapján börtönbe kerül, de Carlos és Walker tovább dolgoznak az ügyén, így gyorsan kiszabadulhat. A szabadulása…
A Ninával éjfélkor című rádióműsorba betelefonál egy férfi, hogy az "Iszik, vagy vezet" témához hozzászóljon, ám e helyett ordenáré hangon beszél a műsorvezetővel. Nina Claus a műsor után iszik…
Katja Behrend a barátjával, Mathias-szal együtt szokatlan dolgot eszel ki. Fotósorozatot akarnak készíteni a lányról egy elhagyatott építkezésen, a Katja apjánál talált pisztollyal pózolva. Ám a fegyver…
Kay Freestone biztosra vette, hogy előléptetik a munkahelyén. Amikor azonban ezt a főnöke, aki egyben a szeretője is, megakadályozza, Kay egy tökéletes gyilkosságot visz véghez, egy tökéletes alibivel…
Abigail Mitchell számára csak egyetlen dolog ad értelmet az életnek: megbosszulni unokahúga tragikus halálát. Ezért a halálért Abigail az unokaöccsét, Edmund Galvin-t tartja felelősnek, így adandó alkalommal…
Kay tudni akarja, mik Bobby szándékai Aprillel. Jockey és Cally kibékülnek, ezalatt Carter megpróbálja csapdába csalni Cliffet. Lucy és Cally elbeszélgetnek egymással, és ez jó hatással van Cally-re. A…