Az öreg Barnesról kiderül, hogy genetikai rendellenességben szenved. Sajnos ezt a betegséget gyermekei is örökölhetik. Pamela nem tudja, hogyan közölje ezt férjével, Bobbyval, akivel régóta szeretnének gyereket…
A kelet-európai szocializmus víg végjátéka a pusztaság közepén álló "lada" (szemmel láthatólag: láda) melléküzemágban játszódik, ahol nejlonpongyolás nők szegelik össze, majd feszegetik szét az eladhatatlan ládákat…
Thomas-t a szabadsága ideje alatt Leo Sidowski helyettesíti, aki azonban nem bizonyul túl jó kollégának. Rögtön az első esetüknél kiderül ugyanis, hogy Leo-nak teljesen más elképzelései vannak a csapatmunkáról…
Rügen szigetén, dr. Jens Lennart tengerbiológusnál talált menedéket Robbie, a kis fókacsemete. A tengerpart közelében robbantásra készülnek, egy régi gyárat akarnak megsemmisíteni. Dr. Lennart aggódik…
Dr. Martin Ellingham az esküvője napján is ugyanúgy rendel, mint bármelyik hétköznap. Egyik páciense Louisa legjobb barátnője, aki a szemén sérül meg egy pohárköszöntő alatt. Az esküvői hangulatnak…
Lucy anyja, Valerie Ewing megjelenik, és ki akar békülni a lányával. Pamela teljesen elkeseredik a Barnes család genetikai betegsége miatt, ugyanis megtudja, hogy terhes. Nem tudja eldönteni, elárulja-e férjének a dolgot, vagy sem…
A nagy kalandra vágyó Kristin imád a Ewing-házban vendégeskedni. Jockey, a család tudtán kívül kölcsönt vesz fel az ázsiai kútfúrásokhoz, s a jelzálogot a southforki farmra terhelik. A Dallas című sorozatot…
Jessica legújabb regényének történetét meséli el, amelyben a nagyravágyó főhős és barátnője úgy döntenek, hogy a férfi bácsikájaként azonosítanak egy felismerhetetlen holttestet így megszerezve az örökségét…
Kevin Bryce gyakran segít Jessicának a ház körüli teendőkben. A nő azonnal észreveszi, amikor a kisfiú gyanúsan kezd viselkedni. Kiderül, hogy a fiú édesanyja eltűnt, hamarosan pedig egy férfi holtteste kerül elő…
Az alapítványhoz érkezik egy kazetta, amin Lela Callan kéri a segítségüket: férje megszökött a büntetőtáborból és most veszélyben az élete. Michael és K.I.T.T. a lány keresése közben rábukkannak a szökött…
Trivette a bűnüldöző munkáról tart előadást az egyetemen, amikor az egyik tanítványa tanácsot kér tőle, hogy hogyan hozhatná ki az apját a börtönből. Az apa karbantartóként dolgozott, és azzal vádolják, hogy megölte volt főnökét…
Egy lezáratlan ügy nem hagyja nyugodni a csoportot: tizenkét évvel ezelőtt egy bankrablás során megölték a bank egyik alkalmazottját, Julie Randallt. A lány anyja nem tud beletörődni, hogy a gyilkost még…
Melinda önvédelmi óráról hazafelé menet találkozik egy szellemmel, aki a bokszoló fiát kísérte el egy edzésre. A szellem szeretné elérni, hogy a fia, és annak apja, újra szóba álljanak. Melindának ki kell…
Melinda stand-up sóra megy, ahol egy elhunyt komikus szelleme bukkan fel. A szellem nem tudja mi történt vele, ezért Melindának kell utána járnia a részleteknek. Amit kiderít, az sokkal megrázóbb, mint…
Castle azon dolgozik, hogyan lehetne helyrehozni kapcsolatát Beckettel, miközben a hamarosan megjelenő bestseller befejezésén dolgozik. Ám a körülmények arra kényszerítik a párost, hogy újra összeálljanak…
Corrado Fanti a tehetséges, amatőr tangótáncos a tánciskola kedvence. Minden nő körülzsongja, és ő kedvére választhat közülük. Egy reggel holtan találják a tánciskola parkettjén. Megindul a nyomozás, amely…
Monterosso unokaöccsét és unokahúgát szórakoztatja Terzanival karöltve a Rómához közeli Magicland vidámparkban, amikor egy táncosnő egy revüműsorban rosszul lesz, és meghal. A lány halála az első pillanattól fogva gyanús…
Nelson Brenner kettős életet él. A külvilág számára reklámtanácsadó, valójában azonban nem más, mint egy profi kém. Egykori társát, akinek fedőneve Geronimo, egy mikrofilm megszerzésével bízza meg. Geronimo-nak…
Grace Wheeler Willis (Janet Leigh) valaha híres táncos- és színésznő volt. Amikor azonban már úgy érzi, hogy nem elég neki az, ha csakis a férje mellett tölti az idejét, úgy dönt, visszatér a rivaldafénybe…
Lucy anyja, Valerie Ewing megjelenik, és ki akar békülni a lányával. Pamela teljesen elkeseredik a Barnes család genetikai betegsége miatt, ugyanis megtudja, hogy terhes. Nem tudja eldönteni, elárulja-e férjének a dolgot, vagy sem…