Donnát sietve kórházba szállítják, a baba is és ő is életveszélyben vannak. Cliff megpróbálja helyrehozni kapcsolatát Jamie-vel és Pamela-val. Jockey rendkívül elfoglalt, éppen Angelica múltjában kutakodik…
Trivette sürgős üzenetet kap Hollister bírótól, ezért Walker-rel együtt a férfi hétvégi házába utaznak. Odaérve azonban kiderül, hogy a bíró nem tud semmiről, majd néhány pillanat múlva a háza felrobban…
Sabine mindent megtesz azért, hogy megmentse a kis Klaus életét, aki a lakásuk ablakából zuhant ki. Amikor azonban a mentőhelikopteres csapat a kórházba szállítja, az állapota váratlanul súlyosabbra fordul…
A Mentőhelikopter csapatát egy hamburgi kikötőbe hívják. Willem kapitány ugyanis egy hajóút során szívinfarktust kap, s a csapat ezért gyorsan cselekszik, hogy megmentse az idos férfi életét. Helmat pedig…
Egy modelllügynökségnél felbukkan egy fojtogató, ekkor kerül képbe hamár lány. Ketten modellnek állnak Sabrina pedig sminkesnek. Valahányszor azt gondolják, hogy valakit a gyilkossal gyanúsítanak, a fojtó…
Kelly készülődik az érettségi fényképezésre. Peggy meg akarja mutatni lányának, hogy kell megfelelően kinézni egy képen, így előkerül a Bundy házaspár végzős albuma és a bizonyítványok, melyekből kiderül, Peggy nem is érettségizett le…
Jessica Fletcher megír egy krimit, amiből programozók segítségével videójáték lesz. Jessica teszteli a játékot, és nagyon élvezi a virtuális valóságot. A sajtóbemutatón azonban tragédia történik. Jessica…
Paul Hampton a trénere a Swift Prince nevű lónak, amelyik esélyes egy nagy lóverseny megnyerésére. A tréner azonban életével fizet, mert rájön egy csalásra. Jessica Fletcher elhatározza, hogy kideríti, ki gyilkolta meg barátját…
Cliff találkozik Stephanie Rogers-szel, aki azzal bíztatja, hogy politikai álmai valóra fognak válni. Jockey, Cally és Jonny elutazik, hogy Ellie segítségére legyenek. Bobby odaadja Aprilnek a jegygyűrűt…
Bobby egy nő után indul, akiről azt hiszi, hogy Pamela. Jockey meglátogatja Blackie Callahant, Jock egy régi barátját. Cliff bizalmatlan Stephanie-vel szemben. A Dallas című sorozatot máig a nemzetközi…
Jasper legújabb kísérletében denevérekkel foglalkozik. Egy tudományos újság írója, Sydney Carver érkezik a városba, hogy cikket írjon Jasperről. A hölgy és a férfi idejük nagy részét együtt töltik, Olivia…
A tanulmányi eredményei alapján Felicity lehetőséget kap egy ösztöndíjra a rangos Kingsport Leánynevelő Intézetbe. A lány jó benyomást akar kelteni a felvételin, ezért pedig bármit megtesz. Miután Felicity…
A közös reggelinél Martin bejelenti, hogy New Yorkba utazik. A család megdöbben, hogy megbeszélés nélkül hozta meg a döntést, de a férfi biztos magában. Lisbeth nem tudja elfelejteni, hogy a múltkori kiruccanás…
A Gruber család egy amerikai reggelivel ünnepli meg, hogy Martin a maradás mellett döntött. Lilli azonban még mindig mérges, hogy az apja a megkérdezése nélkül döntene az őt is mélyen érintő dolgokban…
Jonasnak nyoma veszett. Martin is csatlakozna a keresőcsapathoz, de egy sürgős hívás miatt inkább a várandós Susannéval marad. Így Hans és Klara együtt indul a kisfiú keresésére. A kertészetben Vio Diesinger…
McGarrett szerelme visszatér Hawaiira, hogy elmondja Steve-nek, anyja bajba került és segítségre szorul. A csapat Catherine-nel kiegészülve indul útnak Marokkóba Doris megmentésére. Amikor Steve McGarrett…
Rex és Lorenzo felügyelő Rómából Bécsbe utaznak, Kunz kérésére, hogy segítsenek egy gyilkossági nyomozásban. A foci EB alatt vízbe fulladt egy férfi, akit előtte csúnyán helyben hagytak, homlokán egy piros jellel megjelölve, a híd alatt…
Folytatódik a nyomozás a titokzatos focista-gyilkosságok ügyében. Rex és Lorenzo kapitány egyenesen Rómából érkeztek, hogy segítsenek Kunz felügyelőnek és dr. Grafnak a rejtélyek feltárásában. Az bizonyos…
Melinda középiskolai előadása a munkájáról nem igazán érdekli a tinédzsereket. Azonban egy szellem is feltűnik az iskolában, a pom-pom csapatot pedig rendszeresen balesetek érik. Melinda úgy érzi a két dolog akár össze is függhet……
Melinda egy ékszerboltban nézelődik, amikor váratlanul éri az üzletet. A fegyveres komoly zsákmányra tesz szert, szerencsére azonban senki sem sérül meg. Az üzlet tulajdonosa azonban az eset után eltávozik, szellemként tér vissza…
Melinda különös esettel találja magát szemben. A közeli korbonctani intézetből eltűnt egy holttest, a nyomok pedig arra utalnak, hogy magától sétált ki az ajtón. Hogy megtalálja az élőhalottat, Melindának…
Egy régi ügy ismét a tárgyalóterembe hívja Hotch-ot, azonban a gyanúsított amnéziája és a kihűlt nyomok jelentősen megnehezítik a csapat dolgát. A profilozóknak tehát ezen körülmények között kell megoldaniuk…
A profilozók New Yorkba utaznak egy gyilkosságsorozat kapcsán, ahol eleinte egy, később két elkövetőt keresnek a helyi erőkkel karöltve. A nyomozás előrehaladtával ügynökeink azonban rájönnek, hogy egy…
Mikor a profilozók rájönnek, hogy New York egy újabb terrorcselekmény küszöbén áll, a csapat egyik tagját bombatámadás éri. Ügynökeinknek ebben a feszült helyzetben kell tehát megakadályozniuk, hogy újabb tragédia történjen…
Cliff találkozik Stephanie Rogers-szel, aki azzal bíztatja, hogy politikai álmai valóra fognak válni. Jockey, Cally és Jonny elutazik, hogy Ellie segítségére legyenek. Bobby odaadja Aprilnek a jegygyűrűt…